Renzi hétfőn éjfélkor megrendezett sajtóértekezletén azt közölte, kormánya esélyt kívánt adni Olaszországnak a modernizálásra, de nem tudták meggyőzni az embereket ennek a szükségességéről. Mivel a részvételi arány minden várakozást felülmúlt, ezért a kormányfő veresége a vártnál is jóval nagyobb arányú volt. Renzi nem érvelhet azzal, hogy támogatói nem járultak az urnákhoz. Renzi megköszönte feleségének, Agnesének és gyermekeinek a támogatást. „Éljen Olaszország, sok szerencsét mindnyájunknak” – zárta beszédét az olasz kormányfő.
A miniszterelnök súlyos hibát követett el a kampányban azzal, hogy az alkotmány reformjáról szóló referendumot összekötötte saját sorsával. Sok választó ezért valójában nem a szenátus jogköreinek megnyirbálására, hanem Renzi távozására szavazott. A reform ellenzői attól tartottak, hogy Olaszország túlzottan központosítottá válik.
A nagy ellenzéki pártok hosszasan ünnepelték az elutasítást. Maurizio Gasparri, a Silvio Berlisconi volt kormányfő által fémjelzett Forza Itala elnöke, valamint a bevándorlás-ellenes Északi Ligát irányító Matteo Salvini új parlamenti választás megrendezését követelte. A populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője, Beppe Grillo a „demokrácia győzelmét” ünnepelte. Szintén előrehozott választásokat követelt. „Adieu Renzi! Az olaszoknak most amilyen hamar csak lehet, az urnákhoz kell járulniuk” – hangoztatta.
A nemek fölénye váratlan, igaz, két hét óta nem tehettek közzé újabb közvélemény-kutatásokat. A legutóbbi felmérések 8-10 százalékkal látták jobbnak a reform elutasítóit. Renzi bukását az is okozta, hogy az általa vezetett Demokrata Párt (PD) sem volt egységes a kérdésben. Felmérések szerint a PD szavazóinak negyede nemmel voksolt. A nem szavazatokra szólított fel a PD két prominens tagja, két egykori miniszterelnök, Massimo D’Alema és az a Pier Luigi Bersani, akit a PD elnökválasztásán, 2013 végén még éppen Renzi győzött le. Renzi népszerűtlen a párt nagy öregjei körében, mások azt vetik a szemére, hogy soha egyetlen választást sem nyert meg. 2014 februárjában ugyanis úgy került a kormány élére, hogy megbuktatta a szintén „demokrata” Enrico Letta kabinetjét.
Renzi mindig hatalmas lendülettel lépett fel, a kezdet kezdetén nagy reformernek állította be magát, de a jelentős változások elmaradtak, a jelentős adósságállomány nem csökkent, a gazdaság továbbra is gyenge lábakon áll. Kevéssé meglepő módon a legnagyobb elutasításra az ellenzéki M5S szavazóinál talált a referendum: 87 százalékuk utasította el a szenátus jogköreinek megnyirbálását célzó előírásokat.
A nemek győzelme rossz hír Európa számára, hiszen Olaszországban is többségbe kerülhetnek a populisták, a közös európai gondolat elutasítói. Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerint azonban a nemek győzelmének még nincsenek közvetlen drasztikus hatásai az EU-ra nézve. „Olaszország egy reformról szavazott. Hiba lenne ezt a teljes Európai Unióra kivetíteni. Ez belpolitikai döntés volt” – közölte. Ugyanakkor a luxemburgi diplomácia vezetője úgy véli, hogy az elutasítás hatást gyakorolhat a közös valuta, az euró árfolyamára. „Az euró árfolyamának nem tenne jót, a sokáig elhúzódna a kormányválság” – figyelmeztetett.
Sergio Mattarella elnök várhatóan ideiglenes kormányt bíz meg az ország ügyeinek irányításával, amely akár a 2018-as parlamenti választásig is hivatalban maradhat. A legesélyesebb a megbízott kormányfői tisztségre Pier Carlo Padoan pénzügyminiszter. Nem kizárt azonban az sem, hogy Mattarella engedve az ellenzék nyomásának, előrehozott választást ír ki.
Elméletileg az is lehetséges, hogy az elnök elutasítja Renzi lemondását. Ez esetben azonban egy „béna kacsának” tekinthető miniszterelnöknek kellene új többségre szert tennie a parlamentben. Ezért is valószínűtlen ez a megoldás. Mattarella elnök tegnap nyugalomra szólított fel.
A voksolás eredményét semmiképpen sem szabad felfogni úgy, hogy az emberek Európára mondtak volna nemet. A lakosság nagy része Európa-párti, nem is népszerű sem az EU-ból, sem az eurózónából való kilépés gondolata. Az emberek inkább úgy érzik, hogy az elmúlt évek változásainak nagy vesztesei, s csak egy kis réteg tekintheti igazi nyertesnek magát. Különösen a fiatalok helyzete reménytelen. Bár a kormány több programot indított a fiatalok számára, körükben a munkanélküliek aránya továbbra is rendkívül magas. A fiatalok kezdetben nagyon bíztak Renziben, energikusnak tartották, ám nekik is csalódniuk kellett. Renzi rendre a hagyományos politikai elit ellen lépett fel, a fiatalok azonban azt tapasztalták, hogy ő is éppen ennek a régóta hatalmon lévő konglomerátumnak az egyik tagja, s úgy is viselkedik.
Renzi szebb, igazságosabb jövőt ígért, de ő sem volt képes csodát tenni. Ehhez a versenyképességet kellene növelni, de ilyen magas adósságállomány mellett ez szinte lehetetlen. Bárki legyen is az utóda, hasonló gondokkal kell majd megküzdenie. Berlusconi nagy „showmesternek” nevezte a lemondott miniszterelnököt. Ez a jellemzés nagyon különösen hangzik épp az ő szájából, mégis azt mondhatjuk, találó. Renzi nagy csinnadrattával jelentett be változásokat, aztán nem történt semmi.
Bár akadtak olyanok, így a gyáriparosok szövetsége, a Confindustria, akik apokalipszist jövendöltek a gazdaságban a referendum elutasítása után, ez talán nem következik be. A közvetlen hatásokat nem is könnyű felmérni, ami azonban valószínűnek tűnik, hogy az ezer sebből vérző bankrendszer még mélyebb válságba kerül. Már csak emiatt sem inthet búcsút az európai intézménynek az EU harmadik legnagyobb gazdasága: az igazi anarchia akkor következne be, ha nem segítene Brüsszel.
Nem is a referendum bukása, hanem a bizonytalan belpolitikai helyzet riaszthatja el az ország ajtaján amúgy sem tömegesen kopogtató befektetőket. A belpolitikai nehézségekhez az olaszok már hozzászokhattak: a második világháború után a 65. olasz kormány következhet. A gazdasági bajok sem új keletűek. 1960 óta a GDP átlagosan évente mindössze 0,6 százalékkal nőtt.
A voksolás rámutatott az északi és déli országrész között megmaradt különbségekre is. A 20 olasz régió közül Dél-Tirolban, Trentino-Alto Adigében, Toscanában és Emilia-Romagnában voltak többségben az igenek, délen, a szegényebb országrészben sokkal nagyobb arányban voksoltak nemmel. Szardínia szigetén például csak 27,8 százalék szavazott a módosításokra.
