„Minek előszó oda, ahonnét egy szó sem hiányzik? Mellé tenni, persze, van mit. Tettamanti Bélát, például, hisz eme kiadás újdonságát az ő összetéveszthetetlen kéz- és észjárása adja.” – így szól Parti Nagy Lajos első mondata Kosztolányi Dezső majd kilencven év után frissen megjelent Zsivajgó természet című könyvének előszavában. És igaza van. A Kossuth Kiadó ugyanis elkövette azt a szokatlan dolgot, hogy felkérte a hazai grafika egyik utánozhatatlanul egyéni stílusú művészét, Tettamanti Bélát, hogy a klasszikus szövegek mellé rajzoljon képeket.
És ezzel pontosan az történt mindjárt a könyvbemutatón, amit Parti Nagy megfogalmazott: a könyv ízét Kosztolányi jelenléte mintegy beígérte, de meglepő újdonságát, megismételhetetlenségét azok a rajzok adják a kötetnek, amelyek Tettamanti Bélának eszébe jutottak a Kosztolányi-féle természeti zsivajgás közben.
Nem csoda, hogy a könyvbemutatón, ahol nemcsak a Zsivajgó természet, hanem egy Tettamanti kiállítás is bemutatkozott az Örkény István Könyvesbolt fölötti CULTiRiS Galériában, érthetően hűtlen kíváncsisággal nem a szövegek kerültek az érdeklődés középpontjába, hanem a képek. Képek a szép, elegáns kötet lapjain és képek a falakon.
A kiállításon ott sorakoznak a könyv képei, de a tíz fekete-fehér grafika közül néhány színeket kapott, a virágszirom-női száj vörös, a pillangók szárnya szivárványszín, sőt, a Tettamanti féle emblematikus Nap-forma a kiállított képeken nem csak fehér, vagy épp fekete, hanem olykor gyönyörű vörös. Mint az élet. Vagy egy léggömb. A könyv grafikái mellé odasorakoznak a régebbi lapok, személyhez szólóan: Esterházy-regényhez és hangoskönyvhöz, Parti Nagy-íráshoz, de ihletője egy-egy grafikának Karinthy és József Attila, Dragomán György és Tóth Krisztina, Göncz Árpád és Kaján Tibor. És a tízsoros zongorabillentyűzet mint Lisztferencfranzlist című konstrukció. Vagy a döbbenetes Királyportré, a képet átfogó, éles fűrészfogakra emlékeztető fekete koronával, alatta a bújó, gyanakvó arccal.
Aki szereti hagyni, hogy elbűvölje egy új könyv könnyed eleganciája, a kép és szöveg varázslatos ötletei, a gondolattársítások groteszk szellemessége, az a Zsivalygó természet lapjain nagy élvezettel fogadja a páratlan páros lapozható együttműködését. Kosztolányinál a természet úgy zsivajog, hogy minden beszél. Beszélnek a virágok, a bogarak, a rovarok, a madarak, a lepkék, a fák, az ásványok, a drágakövek, a gyümölcsök, az állatok. Minden megszólaló tűpontosan eltalált személyiség, szórakoztató karakter. Emellé jön Tettamanti a maga azonnal felismerhető és elragadó és szerethető képi világával, élvezetes asszociációival. A grafikák külön saját világ, mégis elválaszthatatlanul összeillik Kosztolányi sajátos természetrajzával, együtt lesznek többek. Más a humora, más a groteszkje, és mégis egy húron pendül a klasszikus író és kortársunk, a képzőművész.
Ha valakit egyszer Tettamanti megfertőzött, az már rápillantásra felismeri ezt az öntörvényű világot. Márpedig, ha máshonnan nem, hát a Népszabadság Hétvége mellékletből könnyen ment ez. Erről a korszakról mondja kérdésünkre Tettamanti: „Arra nagyon büszke vagyok, hogy 22 évig a hétvégi mellékletet illusztráltam a Népszabadságban. Az utolsó két évben négy nagyon jó író, Parti Nagy Lajos, Dragomán György, Háy János és Tóth Krisztina hetes váltásban adtak írást, én heti rendszerességgel rajzoltam hozzájuk. Tudtommal ilyen máshol nem létezett a magyar sajtóban.”
„…lapozz hát bele, olvasó, nem tartalak fel tovább.” – fejezi be előszavát Parti Nagy, aki kérésünkre ezúttal elárulta együttműködésükről, hogy még az is megesett, előbb kapta meg Tettamantitól a rajzot, s úgy írta meg mellé szöveget. De a közös munka a távoli múltban indult. Tettamanti mesélte lapunknak, hogy noha sok helyre és gyakran rajzolt Parti Nagy szövegeihez, csak telefonon, e-mailben társalogtak hosszú évekig,. Mikor negyven év után egyszer összefutottak, olyan volt, mintha a világ kezdetétől ismernék egymást.
A Népszabadság megszüntetése kettőjüket alighanem személyesebben is érinti, hisz közös munkájuk süllyedt a múltba. Már a megnyitó után lapunknak erről mondta Tettamanti: „Ez nem egyszerűen politikai húzás volt. Ez mélységesen kultúra ellenes tett.” Parti Nagy szerint disznóság, ami történt, s még az sem mondható, hogy betetőzése az eddigi disznóságoknak, mert azoknak nincs vége. „Semmi értelme nem volt azon kívül, hogy a hatalom megüzenje, coki mindenkinek, akinek illúziói vannak, hogy Magyarországon sajtószabadság van. Nagyon despotikus és kemény üzenet. Nem lehetnek illúzióink, ettől a hatalomtól bármi kitelik. Bárkivel szemben bármi megtörténhet. A lakájoknak sem nagyon érdemes lakájkodni, a behódolásnak is ugyanaz a következménye.”
Vissza is fordulunk a kiállításhoz, annál inkább, mert meglepetésként néhány acélszobrát is elhozta a művész. Két nyáron át egy szobrász táborban próbálta ki a műfajt. És beleszeretett. Ha lenne pénze, műhelyt alapítana és fémszobrokat csinálna, mondta. Hogy milyen varázsos eredménnyel, arról itt vall a függőleges hullámokat vető Forgás című plasztika. Gyönyörű jelképe a mozgás harmóniájának. Megfelelő méretben bármely új vagy felújított stadion büszkesége lehetne, persze, egy értelmes országban. Addig marad Parti Nagy jellemzése Tettamantiról: „Magányos cowboy a senki földjén, mely mindenkié.”
