Az Orbán-kormányt a 2010-es évek elején gyakran érte az az egyébként jogos vád, hogy gazdaságpolitikája kiszámíthatatlan, jogalkotásának színvonala gyatra. Gazdaságfilozófiáját - ha egyáltalán szabad ilyesmiről beszélni - főként a bank- és multiellenesség jellemezte, s áthatotta az állami tulajdon gyarapításának vágya. A GDP arányos államadósság mérséklését megoldani vélték a magánpénztárak vagyonának elkobzásával. Az einstandolás ugyan sikerült, de a GDP arányos államadósság - a rendszeresen alkalmazott év végi trükkök ellenére - alig-alig csökkent. Talán csak a családi adózásnak volt érdemi hatása a háztartások jövedelempozíciójára, az igazi haszonélvezők azonban ekkor is a magasabb keresetűek voltak. Az egykulcsos adó bevezetésével ugyancsak a módosabbak jártak igazán jól. A Fidesz hamar belátta - még ha szószólói ennek nem is adtak hangot -, hogy az emberek által is érzékelhető gazdasági növekedéshez vajmi kevés, ha az uniós pénzek elköltését hangzatos tervek (Széll Kámán vagy Darányi Ignác) mögé rejtik, míg a támogatások fő haszonélvezőivé a legfelső vezetéshez közelállók válnak.
Az energiahordozók világpiaci árának zuhanása jó alkalmat teremtett arra, hogy a kormányzat belevágjon a rezsicsökkentésbe, amelyet - a hatalmas propaganda-hadjárat eredményeként - sikerült a Fidesz jótéteményeként elfogadtatni. A rezsicsökkentés - 2014 óta bebizonyosodott - várható következményeit a lakosság nem vette a szívére. Hidegen hagyta az embereket, hogy a közműcégek nyereség nélkül képtelenek lesznek biztonságosan szolgáltatni, fejleszteni, korszerűsíteni. Viszont a Fidesz megúszta - lényegében a rendszerváltás óta első alkalommal -, hogy választási költségvetést készítsen, hiszen a rezsicsökkentés mindent vitt, és a jelenlegi kormánypártok számára ismét kétharmados többséget eredményezett a parlamentben. (Még ha ennek erejét csak néhány hónapig élvezhették Orbánék.)
Mára alapvetően megváltozott a helyzet. A Fidesz felismerte, a rezsicsökkentéssel ugyan még lehet egy kört futni, de a 2018-as választási győzelemhez ennél nagyobb léptékű, jól kommunikálható intézkedésekkel kell előrukkolni, ugyanis olyan nyilvánvaló hazugságokkal, hogy "jobban élünk, mint hat éve" vagy "Magyarország jobban teljesít", legfeljebb morgást, elkeseredést vagy keserű kacajt lehet kiváltani. (A Brüsszel elleni, felkorbácsolt indulatok még a kvótanépszavazás eredményessé tételéhez sem voltak elegendőek.)
"Ha az emberek nem érzékelik a növekedés hatását az életkörülményeik javulásában, akkor ugyanúgy járunk majd, mint 2002-ben, amikor a gazdaság jól állt, a kormány jól teljesített, de ezt politikailag azzal az egyszerű mondattal le lehetett nullázni, hogy több pénzt az embereknek" - ez a bizonyos elemeiben helytálló helyzetértékelés Varga Mihálytól származik. Azt azonban jegyezzük meg, hogy 2016-ban a gazdaság nem áll jól, a kormány teljesítményéről sem lehet elismeréssel szólni. Viszont a gazdasági miniszter dicsőségére válik, hogy a 2017-es büdzsé elkészültekor úgy nyilatkozott: a költségvetés készítésekor figyelembe vették, hogy választási időszak jön.
Ennek egyenes folyománya, hogy a munkáltatókat a bérminimumok erőteljes, a termelékenységet messze felülmúló növelésére kívánják rábírni. Cserébe adócsökkentést kapnának, igaz hogy csak az a szűk szegmens, amelynek tevékenysége amúgy is profitábilis. A munkaadói járulék mérséklését pedig a piac kényszeríti ki. Ezt úgy hívják: tűzoltás Fidesz-módra.
