Belgrádban sokak emlékezetében még élénken élnek 2003. március 12. drámai pillanatai. Ezen a napon lőtték le a legendás miniszterelnököt, Zoran Djindjicet. Ezért minden fenyegetést komolyan kell venni a Balkánon. A legutóbbi állítólagos merényletkísérletek kapcsán azonban nem látni, tényleg komoly veszélyről van-e szó, vagy a kormány érdeke az, hogy gerjessze a feszültséget..
Az október 16-án megrendezett montenegrói választás napján jelentették be Podgoricában, hogy őrizetbe vették Bratislav Dikicet, a szerb csendőrség korábbi vezetőjét és tizenkilenc személyt. Azzal gyanúsítják őket, hogy a parlamenti választás napján fegyveres incidens kiprovokálásával terrorcselekményt akartak elkövetni az országban. Dikic zsebében egy kulcsot találtak, amellyel fegyverraktárat nyithatott volna meg. Az érintett azt állítja, a zsebébe csempészték azt. Minden vádat tagad.
A húsz személyből 14-et a montenegrói fővárosban, Podgoricában tartanak fogva, hat személyt viszont szabadon engedtek.
A csoport „egy politikai csoportosulással” együtt tervezte a terrorakciót, jelentette akkor a montenegrói Pink M tévécsatorna. Dikicről sokat elmond, hogy előszeretettel nevezteti magát kis Legijának. Ezzel a vörössapkások egykori hírhedt vezetőjére, a Djindjic-gyilkosság miatt börtönbüntetését töltő Milorad Ulemekre utalt, az ő beceneve volt Legija becenevére. Dikic egykor a szerb csendőrséget irányította, de leváltották, mert bűnszervezetté alakította át azt: nem volt idegen tőle a kokainkereskedelem, a bérgyilkosság, a zsarolás és egyéb bűncselekmény sem, állította a Pink M. Slavko Stojanovic, a montenegrói rendőrség igazgatója október 13-án, a választások kapcsán már utalt arra, hogy hírszerzői jelentések alapján nem zárható ki egy esetleges rendbontás a parlamenti választás napján.
Mi is történt valójában? Tényleg ennyire veszélyes volt a helyzet? Netalán valamelyik titkosszolgálat áll a háttérben? Vagy a podgoricai kormány kissé eltúlozta a történéseket? Bármi lehet. Ez utóbbi mellett szólna az, hogy a választás előtt nagyon kiegyensúlyozottak voltak az erőviszonyok, s úgy tűnt, mintegy negyed század után leváltják Milo Djukanovic kormányát. Elvben a kormány érdekében állt, hogy félelmet gerjesszen az emberek körében, s a szavazás napján ezzel a módszerrel maximalizálta a részvételi arányt. Ha ez volt a taktika, akkor bejött, mert a részvétel a 70 százalékot is meghaladta, pontosan 73,3 százalékos volt, ami keleti viszonylatban egészen kiemelkedő.
Belgrád a háttérben?
Más olvasata is volt azonban a történéseknek. E feltételezések szerint Szerbiának, vagy legalábbis a szerb titkosszolgálatnak állt érdekében az államcsíny, mert végre itt volt a lehetőség arra, hogy a szerbbarát erők kerüljenek hatalomra. Ezen elmélet ellen egy érv szól. Négy ellenzéki párt közösen indult, s ezek közül az egyik tekinthető szerbbarátnak, a Demokratikus Front (DF), amely 18 képviselői helyet szerzett, feleannyit, mint a Djukanovic által fémjelzett Szocialisták Demokratikus pártja (DPS).
A DF egyébként jelezte: hajlandó lenne ellenzékből támogatni egy - az ellenzéki pártok által megalakítandó - kisebbségi kormányt. A Djukanovic-ellenes erők ugyanis nem egységesek: míg a Demokratikus Front ellenzi az euroatlanti integrációt, a többi támogatja azt. Csakhogy a DF lépése önmagában nem volt elég az üdvösséghez, sőt, ha úgy vesszük, Djukanovic rálicitált, hiszen jelezte: nem kíván kormányfő maradni, hátrébb lép, hogy megkönnyítse a koalíciókötést a DPS tradicionális szövetségeseivel, a kisebbségekkel és a szociáldemokratákkal.
Idegen hatalmat gyanúsítanak
Akad azonban egy harmadik lehetőség is. A montenegrói kormány jelezte, a belgrádi kormány nem is tudott a készülő terrortámadásról, egy „idegen hatalom” azonban igen. Nem nehéz megállapítani, mely államra gondoltak. Oroszországra. Podgorica azt sugallta, hogy a Kreml meg akarta volna akadályozni, az ország NATO-csatlakozását, amelynek ratifikációs folyamata 2017 végén zárulna le. (Uniós csatlakozásról azért még nincs szó, bár Montenegró több tárgyalási fejezetet nyitott már meg Belgrádnál.)
Montenegró és Oroszország viszonya korábban igen jó volt. Moszkva a montenegrói gazdaság pótolhatatlan láncszeme volt. A Monstat 2012-ben azt jelentette, hogy az orosz tulajdonban van a külföldi cégek 32 százaléka. A két állam között már 2008-ban vízummentesség lépett életbe, s az orosz turisták egyik kedvelt célpontja a szépséges állam az Adria partjánál. 2011-ben az összes Montenegróba utazott turista közül minden ötödik volt orosz nemzetiségű. Ha Montenegróban járunk, az utak mellett se szeri, se száma az orosz nyelvű feliratoknak. 2012-ben a moszkvai sajtó azt közölte, hogy a helyi üdülők 40 százaléka van orosz kezekben, ugyanebben az évben pedig a Globus című horvát hetilap azt írta, Crna Gora „Oroszország tartományává vált”.
Később azonban hűvössé vált Djukanovic és Oroszország viszonya, Moszkva kifejezett ellenérzésekkel tekintett Podgorica euroatlanti törekvéseire. Ezért podgoricai kormányzati vélekedések szerint Moszkva állhatott a terrorcselekmény mögött, bár erre sincsen semmilyen bizonyíték.
A Dikic által fémjelzett Szerb Hazafias Mozgalom (PPS) újvidéki központjában is hallgatnak. A vajdasági parlamentben a PPS együttműködik a Szerb Szocialista Párttal, de az SPS sem közölt semmi érdemlegeset, egyik illetékese mindössze annyit közölt, fogalmuk sincs, mi történt. Aleksandar Vucic szerb kormányfő elmondta, a két ország hatóságainak együtt kell működniük ebben az ügyben.
Veszélyben Vucic?
A montenegrói terror legalább annyira homályos, ki tört Aleksandar Vucic szerb kormányfő életére. Múlt szombaton jelentették be Belgrádban, hogy fegyvereket, sőt, rakétavetőt és gránátokat is találtak a miniszterelnök háza közelében, s minden bizonnyal Vucic volt a célpont, mert egy olyan helyen rejtették el a fegyvereket, ahol könnyen rátámadhattak volna az őt szállító gépkocsira. Nebojsa Stefanovic belügyminiszter azt közölte, legalább három személy DNS-ét találták meg ezeken a fegyvereken. Hangsúlyozta, mivel a nyomok egymáson helyezkednek el, nehéz lesz megállapítani az elkövetők kilétét. Elmondta azt is, nem minden fegyveren találtak nyomokat. A tárcavezető „két-három” lehetséges forgatókönyvről tett említést, és hozzátette: „bizonyos személyek” segíthetik a nyomozást.
A tárcavezető előzőleg azt is elmondta, a megtalált lőszerek egy része a horvát, másik része a boszniai harcterekről származik.
Az ügy teljesen rejtélyes. Vajon még mindig aktív lenne az a csoport, amelyik Djindjic életére tört 13 évvel ezelőtt? Elvégre Vucic is a nagy elődhöz hasonlóan az Európai Unióba vezetné Belgrádot. Vagy egy csoport csak el akarta rejteni a fegyvert az erdőben anélkül, hogy használni akarták volna azokat? A belügyminiszter szerint ebben semmi logika sem lenne.
Vucic szintén úgy fogalmazott, nagyon nehéz lesz az elkövetők nyomára bukkanni. Azt is közölte, nem opció kormánya számára a rendkívüli állapot bevezetése. Nem zárta ki a lehetőségét annak, hogy véletlenül voltak ott a fegyverek, mint mondta, inkább az aggasztja, hogy a környéken sok gyermek szokott játszani. Hozzátette, ha valaki az életére akart volna törni, esélye sem lett volna a túlélésre, mert az úttól 40 méterre rejtették el a fegyvereket, s ha innen lőnek ki rakétát a kocsijára, a környéken kő kövön nem maradt volna.
Stefanovic azt is elmondta, a kormányfő családjának háza környékén elhelyezett fegyverek megtalálása előtti két nap folyamán az illetékes szervek összesen 97 olyan személyre figyeltek fel, akik biztonsági kockázatot jelenthetnek. A belügyminiszter hozzátette, közülük 37-et kihallgattak, de senkit sem helyeztek vizsgálati fogságba. Szerinte „ez nem lehet véletlen”, és azt is elmondta, hogy a 97 személy között akad olyan is, aki ellen korábban már vizsgálat folyt a legmagasabb rangú állami tisztségviselők elleni merényletkísérletek gyanújával.
Az állítólagos merényletkísérlet mindenesetre a kormánynak is komoly esélyt ad arra, hogy bizonygassa, milyen komoly fenyegetés közepette kell végeznie a munkáját. Akadnak tárcavezetők, akik igyekeznek is minden bőrt lehúzni az egész esetről. Így tesz a kormány sajátos kijelentéseiről ismert munkaügyi és foglalkoztatási minisztere, Aleksandar Vulin is. Szerinte már régóta fenyegetik a kabinetet, s a veszély nem akkor kezdődött, amikor megtalálták a fegyvereket a jajinci erdőben. Vulin a tettest is sejtetni engedte: szerinte Washington állhat mögötte. „A fenyegetések a választások estéjén kezdődtek, amikor a Köztársasági Választási Iroda helyiségeibe betörtek, megpróbálták megváltoztatni a választások kimenetelét, és a tettesek ekkor meglátogatták Kyle Scottot, az Egyesült Államok nagykövetét is” – mondta Vulin a Tanjug hírügynökségnek.
A nagykövet erre így reagált: „Láttam Vulin kijelentését, és egyszerűen nem találok szavakat. Azt hiszem túl sok kijelentés hangzott el, és jobb lenne, ha a kapcsolatainkra figyelnénk inkább, mert ezek korrektek és folyamatosan javulnak” – fejtette ki a nagykövet. Hozzátette, az Egyesült Államoknak ugyanaz a célja mint Szerbiának, nevezetesen „a gyorsabb gazdasági növekedés és az ország európai integrációs folyamatainak a felgyorsítása”. Vulin egyébként azt is hozzátette, hogy kijelentései nem a szerb kormány álláspontját tükrözik, s még nem tudott egyeztetni erről a miniszterelnökkel, de „a szerb körvéleménynek joga van tudni az igazságot”.
Nos, a közvélemény ettől egyelőre fényévekre van. Senki sem tud semmit arról, mi történt Montenegróban és Szerbiában. Az orosz titkosszolgálat a tettes? Vagy az amerikai? Netalán a szerb, illetve a montenegrói? Tényleg valós fenyegetésekről volt szó, vagy sem? Kérdések, amelyekre – gyanítjuk – sosem kapunk kielégítő választ.
