Egyes hírforrások szerint „valaki” a félhomályból, de tagadhatatlanul a Szocialista Párt tájékáról azt javasolta, hogy a teljesen esélytelen Francois Hollande helyett szemeljenek ki mást a jövő januárban esedékes baloldali előválasztáson az Élysée-palota egyik jelöltjévé, az amúgy is túlzsúfolt jelölti névsorba.
Egy szocialista hölgyet, mellesleg jól ismert közszereplőt, aki évtizedek óta az élvonalban áll. Mi több, a környezetvédelmi miniszteri tárca élén jelenleg is az Hollande-kormányzat egyik legstabilabb, talán legnépszerűbb minisztere. Ségolene Royalról van szó, aki úgy két évtizedig a mai köztársasági elnök élettársa volt, négy közös gyermekük édesanyja.
Azt lehetett volna hinni, hogy Madame szerény politikusként csöndben visszalép, azt mondja a társainak, „gyerekek, nagyon kedves gesztus, de köszönöm, nem kérek belőle, ugye tréfáltatok, vonjátok vissza”. De nem ez történt. Ségo fölbukkant a tévék képernyőin, laptudósításokban, és tagadhatatlanul öniróniával hajtogatta, teljesen esélytelen lehetek, ha nem így volna, eszükbe se jutott volna a nevem. Cáfolat, szabadkozás, semmi, inkább föltételezés, miért is ne? Nem első ízben történik ez meg vele, pontosan évtizede, 2007-ben ő volt a Szocialista Párt jelöltje, Nicolas Sarkozy ellenfeleként, de veszített, akkor a „magyar” győzött.
A politikai pálya viszketegséggel jár, miért ne lehetne ismét jelölt, még ha újfent is kudarc érné, ami csaknem biztos. A történelem akkor is följegyzi majd, hogy nőként kétszer is ott toporgott a csodálatos Élysée-palota kapujában. Nem semmi, hízeleg a hiúságnak. Még akkor is, ha történetesen 2012-ben Hollande oldalán, ha rövid ideig is, vele szemben más dáma lett az „első hölgy”.
De históriája van ennek is. Ségolene Royal ifjú titánként az Államigazgatási Főiskola hallgatója volt, ott szerzett diplomát „hivatásos politikusként”. Évfolyamtársa Hollande-nak, egymásba szerettek, de frigyet nem kötöttek, élettársakként kötötték össze a sorsukat. Az ifjú dáma éppen negyedik gyerekét várta, és a Paris Match újságírónője úgy vélte, képes riportként a téma érdekes lehet, bekéredzkedett a friss szülők otthonába. De nem annyira az újszülött szította föl Valérie Trierweiler kíváncsiságát, a férfiút, az atyát szemelte ki magának. El is csábította. Lelke mélyén sejtette azonban, hogy a siker nem végleges, az új elnök szívét változatlanul a hajdani élettárs bizsergetheti, veszettül féltékeny lett, pokollá tette az államfő életét. Aki meg is unta ezt a kellemetlen és kényelmetlen állapotot, néhány rövid esztendő után kitette a hölgy szűrét.
Miként Ségolene is ezt cselekedte Hollande-dal, amikor 2006-ban tudomására jutván a liezon, ő közölte élettársával, föl is út, le is út. Valérie mégsem kapiskált teljesen rossz helyen, a két évtizedes együttélés és a négy közös gyerek csak megőrződött valahol a lelkek mélyén. Hollande élettársként nem fogadta ugyan vissza Ségolene-t, de politikai terveiben igen fontos szerepet játszik.
Annál is inkább, mert a hölgynek korábbról voltak tanuló évei, nem is rossz helyen. Sőt. E napokban emlékezett meg Franciaország, és személyesen Hollande is, Mitterrand születésének századik évfordulójáról, és ez a nagy sikerű baloldali államférfi nem csupán politikusként hagyott hátra feledhetetlen epizódokat, nevezetes szívtipróként is. A Madame Figaro, a jeles konzervatív újság patinás hírnevű heti melléklete, az évforduló alkalmából közzétette azt a fotógalériát, amely a korabeli Élysée-palotából az egykori köztársasági elnököt körülölelő hölgykoszorút idézte föl. Köztük Ségolene-t is, akiről úgy van csupán szó, mint a tehetséges politikai tanácsadó hölgyek egyikéről, minden egyébre még sanda célzás se, de ott volt a közismert dámák között. És akinek ez a néhány esztendő egyengette későbbi politikai pályáját.
Például Mitterrand másfél évtizedes elnöki korszaka után jó ideig az egyik legnagyobb közigazgatási régiónak, Poitou-Charentes-nak lett az elnök asszonya. Igaz, már Hollande elnöksége idején, a hajdani közéleti iskola szerves folytatásaként. Ennek az ügyeskedésnek is nagy része lehetett abban, hogyan növekedhetett később Madame Royal kormányzati befolyása. Már leánykori családi neve (Royal) is utalt „királyi” vonzására, de egész Poitou-Charentes-i korszakában szinte az egész francia sajtó úgy írt róla, mint a régió „királyi hercegnőjéről”.
A képet később szürkítette kissé, hogy legújabban gazdasági félrelépést is emlegetnek egykori elnökasszonyi buzgalma idejéből. A közpályázatokat ő írta ki, és mostanában kezdték szellőztetni, hogy győztes cégek 140 millió eurós kifizetetlen számlákat hagytak nála örökül, (semmi korrupció gyanú, egyéni haszonszerzés árnyéka), de a kiegyenlítések végső határideje az idei esztendő, és ha netán ez elmaradna, Madame Royalt kínos bírósági procedúra is fenyegethetné.
Egy ideig fékezheti ezt a csúnyaságot, hogy az államfői jelöltséggel is kacérkodni kezdett dáma jelenleg még az omladozó Hollande-i kormányzatnak az a kivételes egyénisége, aki egyelőre kikezdhetetlenül áll a lábán. Valérie Trierweiler kiebrudálása után a szellemileg visszahódított hajdani élettárs minden akadály nélkül megállíthatatlanul emelkedett a kormányzati ranglétrán, istápolója mind nagyobb feladatokat bízott rá. Kezdetben családjogi, gyermeknevelési tárcákat kapott, hogy aztán elérkezzék a „csúcsra”, a kabinet egyik legfontosabb beosztásába, a párizsi klímacsúcs idején kiemelt fontossággal bíró, csaknem „királyi hercegnői” rangot adó környezetvédelmi parancsnokságba.
Hollande-ban úgy látszik nem csupán a régi élettársi nosztalgiák éledtek újjá, hanem rádöbbenhetett arra is, hogy egykori partnere politikusként ügyesebb nála, az ő szomorú bukása idején Ségolene mindig jobban lavírozott. Roppant nagy meglepetést az sem okozna, ha kiderülne, ebben az elnökjelöltségi suskusban is közös manőverezés van jelen, hiszen Hollande-nak heteken belül kell nyilatkoznia arról, a biztos kudarc ellenére is makacsul csak jelölteti-e magát újabb félévtizedes államfői pályára? Vagy igénybe véve Ségolene mentőakcióját, a végzetes pillanatban észre tér.
Ha hinni lehet a La Figaro című lapnak, Ségolene Royal egy ideig még nemzetközi karrierrel, az ENSZ-főtitkári tisztséggel is kacérkodott, állítólag szívesen távozott volna New York-ba, vonzotta a poszt, s egyes afrikai államok kapacitálták is a hölgyet, startoljon rá, a voksaikra számíthat. A világszervezet alapokmánya azonban kizárja, hogy a Biztonsági Tanács öt állandó tagja, köztük Franciaország, jelölhesse politikusát. A főtitkári poszt időközben elkelt, a portugál Antonio Guterrest iktatják be 2017 januárjában a világszervezet élére, a két hivatali idő után leköszönő Ban Ki Mun megüresedő helyére.
Marad tehát az Élysée-palota kísértése, még nem tudni, Royal él-e a kínálkozó lehetőséggel.
