Brigitte Hamann neve sokat mond azoknak, akik érdeklődnek az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodócsaládja iránt. Ha valaki kíváncsi arra, valójában ki volt Ferenc József, Erzsébet királyné vagy Rudolf főherceg, akkor Hamann professzor asszony munkáinál kell kezdenie a kutakodást. Ő volt az, aki Kedves, jó Barátném! címmel elénk tárta Ferenc József bensőséges levelezését Katharina Schratt-tal, a Burgtheater örökös tagjával, aki 1883-tól volt az uralkodó szeretője – ha minden igaz, a császárné tudtával (talán közbenjárásával). Amikor úgy tizenöt évvel ezelőtt magyarul is megjelent a szép, testes kötet, rögvest sikernek bizonyult. A lelkesedés nem tűnt tova, a könyvet az Európa Kiadó nemrég újra megjelentette.
Többszöri kiadásokat ért meg a héten elhunyt történész legtöbb munkája. Leghíresebb művének, az Erzsébet királyné című kötetnek csak magam láttam három-négy különböző borítójú változatát az elmúlt évek során. Az eredetileg 1981-ben megjelent munka igazán monumentális kötet, s nem csak fizikailag. Ha a legutóbbi, a szintén Európa gondozásában 2012-ben megjelent kiadást vesszük alapul, akkor hétszázhúsz (!) oldalon keresztül dolgozza fel a Wittelsbach császárné életét. Méghozzá ez az eddigi legteljesebb és leghitelesebb kép, amely Sisiről született. Minden, ami tudható róla, benne van Hamann monográfiájában. Ír arról is, hogy milyen öntörvényű, nehezen kezelhető fiatalasszony, s később még inkább holdkóros, a rideg udvari etikett elől menekülő figurává vált a császárné, de a szerző Erzsébet hiányzó anyai erényei felett sem megy el szó nélkül. A kötetben szerepelnek még a császárné versei is, akárcsak az egész politikai, társadalmi, gazdasági közeg, amely a 19. századot jellemezte a térségben. (A kötet ultrarövid változata az Erzsébet, Magyarország királynéja című, a császárné kultuszát színes festményekkel, fekete-fehér fotókkal megörökítő nagyméretű album kísérőszövege, amelyet Hamann írt.)
Ugyanilyen átfogó, minden részletre kiterjedő a történész másik nevezete kötete, a Rudolf – A trónörökös és a lázadó. Ez a harmincévesen, a mayerlingi vadászkastélyban életét vesztő főherceg históriája, amely eredetileg a történész doktori disszertációja volt. Nem olyan olvasmányos, mint az Erzsébet-kötet, de az is biztos, hogy az, aki kezébe veszi, nem csak a hercegről, hanem a korszakról is áttekintést kap.
Az, hogy Hamannnál kevesebben ismerhették jobban a Habsburg-dinasztiát, igazolható az általa szerkesztett Habsburg lexikonnal is. Emlékszem, még általános iskolás kisgyermek voltam, amikor megkaptam ezt a félezer szócikkből felépülő munkát. Minden portréját örömmel olvastam, pedig nem zanzásított fejezetekről, hanem tényekről, a mögöttük meghúzódó – végtelenül kegyetlen vagy lehangoló – emberi sorsokról van benne szó.
Brigitte Hamann Németországban született, de élete jelentős részében Bécsben élt, büszke volt osztrák állampolgárságára. Érdekelte Ausztria történelme, identitása, uralkodócsaládja. Talán éppen ez a kívülről jött attitűd alakította ki benne azt a sajátos nézőpontot, amellyel összességében objektívan kutatta a dinasztiatörténetet. Munkái a szakmában és az olvasók körében is megbecsülést váltottak ki visszahúzódó személye iránt. Tekintélyét mutatja számtalan elismerése, valamint az, hogy Gerald Stourzh, a bécsi egyetem professor emeritus egyszer azt mondta róla, egyike a legsikeresebb történészeknek a szakma német nyelvű szférájában. Éppen ezért elkeserítő, hogy ez idáig egyetlen nyomtatásban megjelenő vagy online működő magyar sajtófelület sem emlékezett meg haláláról.
Nyáron leveleztem német kiadójával, a C.H.Beckkel, annak reményében, hogy interjút készíthetek a szerzővel, akinek könyveit már tizenévesen örömmel olvastam. Augusztusban már sejteni lehetett, hogy Brigitte Hamann beteg, mert a kiadó sajtókapcsolatokért felelős munkatársa azt írta, sajnos a szerző többé már nem ad interjúkat.
