Míg az első világháborút megelőző, majd a két világháború közötti időszakban az ipari munkásság megszervezésére vállalkozó keresztény-szociális mozgalmak, pártok, szakszervezetek jelentősége el-elmaradozott a szociáldemokrácia radiálisan növekvő befolyásától, addig az agrárium területén – ugyancsak a szociális igazságosság jegyében – a keresztény szellemiségű szervezőmunka egyedülálló eredményeket tudott felmutatni. A nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is rendkívüli kezdeményezés Kerkai Jenő jezsuita szerzetes nevéhez fűződik, aki 1935-ben, külföldi tanulmányainak befejezése után, a szegedi tanyavilágot járva rádöbben, hogy a parasztifjúsággal, ezzel a csaknem egymilliós tömeggel, senki sem törődik.
Az elmaradt földreform
A falu népének megszervezése embert próbáló feladat. A gyári munkásság lokálisan koncentrált közösségekben, városokban, üzemekben vagy ipartelepeken él, a parasztság azonban szétszóródva, egymástól izolált falvakban, nem beszélve a tanyavilágról. Kerkait éppen a kihívás nagyságrendje készteti aktivitásra. Így alakul meg az ő vezetésével a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Titkársága, a KALOT. Programja a magyar falu sorskérdését a következőképpen foglalta össze: „Agrárnépünk és ifjúságunk segítségével vagy meg tudunk valósítani egy olyan szociális életformát a falun, mely etikai és nemzeti alapon áll, melyben a paraszt újra megtalálja a földjét, s rajta a tisztességes megélhetését, és egy egységes népkultúra fejlődési lehetőségében újjászületik, vagy martaléka lesz a teljes fizikai nyomornak”.
A külföldi minta a dán modell volt, amelyet a 19. században az evangélikus Grundtvig püspök reform-mozgalma alapozott meg. A dán példa hazai követői között ott volt Jászi Oszkár is, aki a Századunkban megjelent cikkében (1938/2.) ezt írta: „Aki megadhatja a lökést az új felé, az egy paraszt- vagy zsellérfiú, aki most talán…játszik az út porában”. Ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódott Somogyi Imre „Kert-Magyarország”- koncepciója, amit a népi írók közül jó néhányan – kiváltképp Németh László – is támogattak.
A KALOT a parasztifjúság öntudatra ébresztését tűzte ki célul, korszerű szakmai továbbképzését pedig egyetemi előadók által nyújtott ismeretekkel kívánta előmozdítani. Mindez nagyon szép és hasznos volt, de Kerkai páter tudta, hogy a parasztifjúság jövője a földreformtól függ. Ezért mondta az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus alkalmából a fővárosi Iparcsarnokban tízezer parasztlegény részvételével rendezett KALOT-nagygyűlésen: „sem a jelen gazdasági rendünknek, sem az egyházi vagyonnak nem vagyunk őrei”. Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímásnál azzal jelentik fel a KALOT-ot, hogy “kommunizmussal mételyezi a falut”. 1939-ben pedig a Magyar Katolikus Püspöki Kar előtt kellett Kerkainak beszámolnia a mozgalom működéséről. Az eseményről a szociális mozgalmak jelentős szereplőjének, a kortárs Vida Istvánnak a visszaemlékezését idézzük:
„A páter nemcsak arra készült fel, hogy a mozgalom jelentőségét megvilágítsa, de konkrét javaslatot is kívánt tenni az egyházi nagybirtok felosztására. Elgondolása szerint a főpapoknak példát kell mutatniuk, önként át kell adni földjeiket a földnélkülieknek és törpebirtokosoknak. Nem kell ingyenesen lemondaniuk, harmincéves törlesztésre átvennék azokat parasztszövetkezetek… Kerkai óvatosan közelített a javaslat kifejtéséhez , amikor egy püspök erélyesen közbeszólt: Ki ne mondja azt a szót! Az a szó a földreform lett volna. Nem is mondhatta ki, mert egy másik püspök felállt és lezárta az ügyet: Tudjuk, hogy el fogják venni, de mi akkor is elmondhatjuk, hogy nem magunk adtuk oda.” A jelenethez Vida csak ennyit fűz hozzá: „Az egész karból egy se akadt, aki eltérő véleményt nyilvánított volna, pedig tudvalevőn voltak, akik másként vélekedtek.”
Ezúttal is, mint annyiszor, elszállott egy lehetőség, az önként lemondás esélye.
De más szempontból is fontos ezt felidézni. A marxista történetírás, és általában a baloldali politika részéről minden keresztény-keresztyén mozgalommal szemben megfogalmazódó előítélet miatt. Mert mindig úgy tekintettek a vallásos szellemiségű szerveződésekre, mint amelyeken keresztül az egyházak vissza akarnák szerezni az elveszített, vagy legalább is megtépázott feudális privilégiumaikat. Holott a progresszív keresztény mozgalmak szinte mindig szembekerültek az egyházak felső vezetésével.
Kerkai Jenő tudatában volt ennek az akkor is tapasztalható érzéketlenségnek. A jezsuiták „Szív” újságjában az „Igazságos gazdasági rendet!” című cikkében ezt írta: „Mi, katolikusok is méltán mondhatjuk el e tekintetben is naponkint a Confiteort (bűnbánati ima – a szerz. megj.). A hárommilliónyi földhözragadt agrár-proletariátus – túlnyomó részben katolikus – nyomorult helyzete kevés nyugtalan éjszakát okozott nekünk. Fel fogják jegyezni egyszer a mi álkeresztény korszakunkról, hogy a lóistállók általában egészségesebb épületek voltak, mint a szegényemberek lakásai.”
Kerkait a püspökkari szereplés kudarca és más egyéb, a hazai közélet egyre aggasztóbb jelenségei sem térítették el eredeti szándékától. 1940 telén a pesti Vigadóban nagy sikerű ünnepélyes közgyűlést tartott. Ebből az alkalomból félmillió parasztfiatal vonult végig a fővároson, amit a korabeli lapok úgy értékeltek, mint a páter erődemonstrációját az egyre erősödő nemzetiszocializmussal szemben.
A népfőiskolák és a KALOT-falu
1940-ben nyílt meg a jezsuita rendtől kedvezményes áron megvásárolt érdi Szapáry-kastélyban a KALOT első, állandó jellegű, bentlakásos népfőiskolája. 1944-ig további 19 népfőiskola alakult. Érden két és félhónapos tanfolyamokat indítottak, amelynek tananyagába a néphagyomány minél hiánytalanabb ismertetése mellett beletartozott a magyar történelem és irodalom, a népi és az európai kultúra kapcsolatának a bemutatása, a Kert-Magyarország program ismertetése, ének, tánc és népi játékszín.
Érd volt a központ, a többi népfőiskola mintája, de mindegyiknek ezen túlmenően megvolt a maga specialitása. Nyolc 10-12 hónapos kert-gazdaképzést nyújtott, 20-40 holdas területen a gyakorlati ismeretek elsajátítását is biztosítva. Másutt kis agráripari manufaktúrákat létesítettek, Egyházasfalun például tésztakészítő-, Hajdúdorogon konzervüzemet, Endrődön haltenyésztéssel foglalkoztak.
Csíksomlyó KALOT-Népfőiskolája Kós Károly tervei alapján és Teleki Pál támogatásával épült, igazgatója Magyar Ferenc lett, aki a felvidéki SzKIE (Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egylet) csatlakozásakor (1938) került a mozgalomba. Szervátiusz Jenő vezetésével fafaragó tanfolyamot is indítottak. A népfőiskola rövidesen Székelyföld kulturális központja lett.
A Rimaszombat közelében fekvő Jánosiban telepes-képző népfőiskola létesült: 250 holdon egyéves szakszerű képzés keretében a résztvevők maguk gazdálkodhattak. A felkészülés tette lehetővé, hogy Egeg község határában, 1943-ban - az „új honfoglalás” jegyében - megvalósíthatták az első KALOT-falut. Húsz ifjú házaspár vette birtokba húsz-húsz holdas földjét, saját házzal, a Szervátiusz-műhely adományából bebútorozva, amelyhez nagy belső kert tartozott. Földjeiket – dán mintára - szövetkezeti alapon művelték.
A KALOT alig egy évtizedes fennállása alatt – félmillió taggal és ötezer helyi csoporttal – országos népmozgalommá fejlődött. A Vatikán félhivatalos lapjában, az Osservatore Romano-ban megjelent cikk szerint a KALOT-nak nincs párja az egész Duna-medencében, minden más szervezetnél többet tett az agrárifjúság emberi jogainak kivívásáért, szociális felszabadításáért, gazdasági egyenjogúsításáért, szellemi felfegyverkezéséért és a náci-nyilas őrülettől való megóvásáért. A reményt keltő lehetőségeket azonban megakasztotta a világháború.
A „veszélyes” Kerkai
A jezsuita pátert azonban nem olyan fából faragták, hogy az egyre nagyobb nehézségek láttán meghátráljon. Épp ellenkezőleg: a mozgalom fenntartásának érdekében minden korábbi, rendkívüli aktivitását felülmúlva fáradhatatlanul tevékenykedett. Mikor a németek a Duna egyik oldalán voltak, az oroszok pedig a másikon, a páter KALOT-gyűlést szervezett a fővárosban. Átszökött a fronton, hogy a szovjet katonai parancsnokságtól hivatalos papírokat szerezzen a mozgalom további működtetésére. Csodával határos módon ez is sikerült neki. S mivel Erdei Ferenc, az ideiglenes kormány belügyminisztere biztosította a pátert a további zavartalan működésről, néhány – a háborús pusztítás ellenére – épen maradt népfőiskolán elkezdődtek a tanfolyamok. Így került sor 1946-ban a budapesti Sportcsarnokban a KALOT fennállásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi nagygyűlésre, amelyen a Komszomolszkaja Pravda főszerkesztőjének vezetésével egy szovjet delegáció is megjelent. Ők oroszul köszöntötték a jubiláló mozgalmat, Kerkai pedig tolmácsolta XII. Piusz pápa meleg hangú üdvözletét.
Közben az egyházpolitikában fordulat történt. Serédi halála után, egy rövid, Grősz József kalocsai érsek nevével fémjelzett intervallumot követően, a pápa a veszprémi püspököt, Mindszenti Józsefet ültette az esztergomi érseki székbe. Mindszenti hercegprímás elképzelései gyökeresen eltértek az együttélés lehetőségeit munkáló Kerkaiétól. A bíboros az egyre erőszakosabb kommunista hatalommal szemben a végsőkig való ellenállás híve volt.
A Vatikán ugyan hajlott a Kerkai-féle koncepció támogatására, de mivel közvetlenül nem ismerte a magyar helyzetet (a pápai nunciust a szovjet katonai parancsnokság nem engedte be az ország területére), a Magyar Katolikus Püspöki Karra, végső soron a prímásra bízta a döntést. A szembenállás kétségtelen hősiessége azonban nem jelentett tényleges akadályt a diktatúrával szemben. A felfogásbeli különbséget, amely a két nagy formátumú egyházi személyiséget - Mindszentit és Kerkait - elválasztotta egymástól, Rákosi kijelentése érzékelteti: „Mindszenti kellemetlen, Kerkai veszélyes”.
1946. júliusában Rajk László belügyminiszter több mint 1500 felekezeti egyesülettel együtt feloszlatta a KALOT-ot is. „Mi azonban nem sírunk – írja Kerkai -. Minden elképzelhető név alatt minden munkát folytatunk tovább.”
1947-ben még egyszer megmutatja az erejét a KALOT, pontosabban a KALOT emlékét ébren tartó, fáradhatatlan szervező-zseni, Kerkai Jenő. Óriási méretű kampányt indít. Érzi, hogy ez az utolsó alkalom. A Barankovics István vezette Demokrata Néppárt meg is szerzi az érvényes szavazatok többségét, a kommunisták választási csalásai miatt azonban a Néppárt a legnagyobb ellenzéki párt lett a parlamentben.
A retorzió természetesen nem maradt el: 1949-50-ben Kerkait perbe fogják a demokratikus államrend megdöntésére irányuló tevékenység vádjával és 10 év börtönbüntetésre ítélik. 1959-ben szabadul – egyik szemére vakon, egy átszállításakor elszenvedett baleset miatt fejsérüléssel, szívbántalmakkal, rossz tüdővel. Ezután segédmunkásként próbál megélni. Egyre romló egészségi állapota miatt 1962-ben az Egyházi Szeretetszolgálat püspökszentlászlói szociális otthonába kerül, segédkertésznek. Amikor azonban az Állami Egyházügyi Hivatal értesül a hollétéről, nem feledkezve meg Rákosi intelméről, még ebben az állapotában is veszélyesnek tartja, ezért utasítják, hogy menjen a teljes elszigeteltséget biztosító pannonhalmi szociális otthonba. Ott is hal meg, 1970-ben.
És vele együtt sírba szállt az a megalkuvást nem ismerő magatartás, amely a vidék-Magyarország napjainkban is mutatkozó sérelmeivel, a társadalmi igazságtalanságokat okozó aránytalan birtokszerkezetével, az újfent kialakuló nagybirtokrendszer súlya alatt vergődő kisgazdaságok jövőjét veszélyeztető és a falu népét zsellérsorba taszító állapottal szemben vállalja a küzdelmet. A föld-bérlettel és –tulajdonnal lelkiismeretlenül üzérkedő hatalom a vidék életerejét töri meg, amit félreérthetetlenül jelez a falvak, kisebb-nagyobb települések elnéptelenedése és népi kultúránk csendes haldoklása. Egyre nagyobb hiányát érezhetjük annak, amit Kerkai Jenő és mozgalma, a KALOT képviselt.
