Budapest;Red Bull Air Race;

Forrás: Red Bull Air Race/Facebook

- Red Bull Air Race: lezárják a Lánchidat

A sorozat történetének 70. versenye lesz a Red Bull Air Race műrepülő-világbajnokság hétvégén sorra kerülő budapesti futama, amelyen a tavaly visszavonult Besenyei Péter bemutatója mellett számos kiegészítő programmal várják a szervezők a nézőket.

A pályát az eddig megszokottak szerint ismét a Duna felett, a Lánchíd és a Margit-híd közötti szakaszon alakítják ki, de a pilótáknak ezúttal módosított útvonalat kell teljesíteniük. Az idén is látványos és fontos része lesz a pályának a Lánchíd alatti átrepülés.

A műrepülők időmérő edzését szombaton 16 órától tartják, vasárnap 12 órakor az utánpótlás-osztály, 14 órától pedig a Master Class pilótái mérik össze tudásukat. Besenyei Péter szombaton az időmérő előtt pályabemutató repülést tart, vasárnap 13.50-től pedig saját légi bemutatójával szórakoztatja majd a közönséget.

A főváros illetékes bizottsága úgy döntött, hogy elengedi a légibemutató közterület-használati díjának - 7 584 624 forint - 90 százalékát. Így a mintegy 100 ezer négyzetméter közterület túlnyomórészt 3 napos használatáért mindössze 752 446 forintot kell fizetnie a rendező Hungaroring Sport Zrt.-nek - írja az index.hu.

Tavaly nem volt ennyire bőkezű a főváros: a díj 10 százalékának megfizetéséről döntött a rendezvényterületek esetében, míg a kereskedelem, vendéglátás, reklámfelületek közterület-használatáról a rendelet szerinti díj 100 százalékának megfizetéséről határozott. Így akkor 3 840 124 forintot fizetett a zrt.

Változások a közlekedésben
Ma reggeltől délutánig lezárják a budai és a pesti alsó rakpart egy-egy szakaszát, a Lánchidat, valamint a Lánchíd utcát. Nagyobb korlátozásra kell számítani a hétvégén, amikor a rakpartok hosszabb szakaszán, valamint Budán a Fő utcán, az Alagútban, Pesten pedig a Széchenyi István téren sem lehet majd autóval közlekedni.
A forgalomkorlátozások miatt pénteken változik a 19-es villamos, a 16-os, a 105-ös és a 109-es busz, valamint egyes hajójáratok, majd szombaton és vasárnap a felsoroltak mellett a 2-es villamos, a 15-ös és a 115-ös, valamint a 990-es busz közlekedése.

A fővárosi önkormányzat közterület-hasznosítási bizottsága meghallgatta a szervezők kérését, és elengedte a közönség számára ingyenes Red Bull Air Race budapesti légi show közterület-használati díjának 90 százalékát – írta az Index.