Megint beigazolódott, hogy a futball mennyire igazságtalan játék. Sokan mondták ezt már, legutóbb a portugálok szövetségi kapitánya, Fernando Santos, egy nappal a döntő előtt. Közölte, annak örülne a legjobban, ha vasárnap éjféltől egy hétig azt hallaná, hogy nem érdemelték meg az aranyérmet. Látnoki szavak. Most hallgathatja...
Ami persze nem jelenti azt, hogy a franciák inkább megérdemelték volna. Úgy verték meg a németeket, hogy egyáltalán nem voltak jobbak náluk (bár igaz, lőttek nekik két gólt), aztán a vasárnap esti meccsen lényegében nem mutattak semmit. Előbb szerencséjük volt, másodszorra meg nem. Az aranyérmesek viszont úgy lettek elsők, hogy a rendes játékidőben egy meccset tudtak megnyerni. Hát hol itt az igazság?
Természetesen sehol. Nem is erről szól a futball. És - sajnos - már nem is a játékról. Mekkora öröm, amikor szép megoldásokat láthatunk. Még nagyobb öröm, hogy ebben mi magyarok is elől jártunk. Nem véletlen, hogy Gera Zoltán portugáloknak lőtt gólját a torna egyik legszebb találatának választották (joggal) és Stieber Zoltán osztrákok elleni emelése még a francia tévé, a TF 1 összefoglalójába is bekerült. Szakemberek - és nem csak magyarok - pedig elismerték, hogy a magyar válogatott valóban remekül helytállt az eb-n, kis szerencsével még tovább is juthatott volna. De becsületes volt, a csoportküzdelmekben nem számolt, így első lett, amivel viszont kiharcolta magának az egyik legnehezebb ellenfelet, a belga csapatot.
Vagyis azt az együttest, amelyben világsztárok szerepelnek. Akik arra az egyetlen mérkőzésre nagyon összeszedték magukat és úgy játszottak, ahogy tudnak. Ez viszont egyáltalán nem volt jellemző a tornára. A legtöbb csapatban a végletekig (bár jelentős összegekért) kizsákmányolt, a szezon végére holtfáradt játékosok léptek pályára. Hiszen ez ma a futball. A bajnokság mellett a különböző kupákban is helyt kell állni, mert hatalmas összegek forognak. Az üzletnek mennie kell és mire a nemzeti válogatottak eljutnak egy-egy világeseményre, a sztárok leginkább a pokolba kívánják az egészet. De persze pályára kell lépni, már csak az újabb üzletek, pénzek, tétek miatt is.
Ilyen ez a játék. Megfigyelhető is volt a legtöbb találkozón, vagy azok nagy részén. Unalmas negyedórák, ordító hibák, senkinek (és mindenkinek) jó döntetlenek, hosszabbítások, tizenegyes-párbajok követték egymást. És pont azoknak a játékosoknak és csapatoknak a többsége okozta a legnagyobb csalódást, akik és amelyek miatt érdemes egyáltalán meccseket nézni.
A körforgás pedig folytatódik. Indulnak a bajnokságok (már ahol eddig nem játszottak) és a nemzetközi kupák. Jönnek a világbajnoki selejtezők is. Meg az újabb igazságtalanságok.
