A jelek szerint hatott az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) dörgedelme, s az, hogy jelentős pénzbüntetés mellett kizárták ugyan az orosz válogatottat az Európa-bajnokságról, ám a döntést felfüggesztették, mivel a szlovákok ellen nem voltak sem a pályán, sem a pályán kívül szurkolói rendbontások. (Igaz, a lelátón, a meccs után tüzet gyújtottak.) Minden jel arra vall, hogy az orosz szurkolók okozta probléma mondhatni magától megoldódik, mert a szbornajának minimális esélye maradt arra, hogy továbbjusson csoportjából.
Ettől függetlenül a négy évvel ezelőtti, Lengyelország és Ukrajna által megrendezett Eb tapasztalataiból is kiindulva megállapítható, hogy az orosz szurkolók kezelése egyre nagyobb kihívást jelent Európa számára. S ez a probléma az ország klubcsapatainak kontinensbéli fellépései során is jelentkezhet. Másrészt ne feledjük, hogy 2018-ban Oroszország ad otthont a labdarúgó-világbajnokságnak, így mindez meglehetősen aggasztó jel két évvel a nagy esemény előtt.
Brice Robin francia főügyész arról számolt be, hogy mintegy 150 orosz nagyon is jól felkészült egy gyors és rendkívül erőszakos attakra még az angolok elleni múlt szombati meccsen. Az orosz hírközlő eszközök azonban rendre áldozatnak állítják be drukkereiket. A Szovjetszkij Szport című lap felmérése szerint a megkérdezettek mindössze 18 százaléka vélekedett úgy, hogy az erőszakért a honfitársakat terhelte a felelősség, 36 százalék az angolokat, 33 százalék pedig a francia rendőrséget hibáztatta.
Nagy szerepe van az önkritika teljes hiányának, hogy a Kreml befolyása alatt álló hírközlő szervek rendre áldozatnak állítják be Oroszországot, amely ellen a „gonosz hatalmak” összeesküvést szerveznek.
Oroszországban a futballhuliganizmus összefüggésben áll a felülről gerjesztett nacionalizmussal, illetve azzal a „macsó-kultúrával”, amely mögött Vlagyimir Putyin elnök is áll. Ezt bizonyítja, egy szurkolói csoport kifejezetten azért utazott el Franciaországba, hogy összecsapásokat provokáljon ki. A radikálisok elsősorban az Európa rosszfiúinak kikiáltott angolok skalpját akarták megszerezni.
Komoly gondot jelent azonban, hogy a politikai szereplők, ahelyett, hogy elítélnék ezeket a túlkapásokat, még adják is a lovat a szélsőségesek alá. Igor Lebegyev, az orosz parlament, a duma elnökhelyettese normálisnak nevezte, hogy az orosz szurkolók „tízből kilenc esetben harcoltak”. Szerinte kifejezetten ügyesek voltak az orosz harcmesterek. Hogy a nacionalizmus szítása hogyan függ össze a labdarúgással, azt a Nasi, „Mieink” nevű csoport 2005-ös megalakítása is mutatja. Ez a nacionalista fiatalokból álló csapatot részben a CSZKA és a Szpartak Moszkva ultrái alkotják.
A Kreml és az ultrák kapcsolata 2010-ben vált még szorosabbá. Ekkor mintegy hatezren, nagyrészt Szpartak-szurkoló tüntetett a moszkvai Manézs téren a bevándorlók ellen, illetve amiatt, mert egy kaukázusi csoport utcai összecsapások során megölt egy Szpartak drukkert, Egor Szviridovot. Putyin, aki akkor még miniszterelnök volt, részvétét is kifejezte a fiatal haláláért.
A Kreml és az ultrák szorosabb kapcsolatának haszonélvezője Alejszander Sprigin volt, aki a Goal.com elemzése szerint óriási hatást gyakorol a szélsőséges szurkolókra, s a rasszista megnyilvánulások egyik szervezője. A Dinamo Moszkva szurkolói csoportjának egykori vezetőjéről fényképfelvétel is készült, amikor náci karlendítéssel üdvözölte híveit. Elismeréssel méltatta 2012-ben a Zenit ultráit, a Landskrona nevű csoportot, mert közleményben követelték, hogy a klubvezetés ne igazoljon fekete bőrű játékosokat.
A múlt szombati drámai marseille-i eseményekben szerepet játszott az is, hogy az oroszok bizonyítani akarják, keményebb fiúk, mint a nyugatiak. Ezt az érzést az állami propaganda is gerjeszti. Nyilvánvaló, hogy Oroszországban igen komoly gondot jelent a futballhuliganizmus, ám a kormányzat mintha semmit sem tenne ez ellen.
