Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója mestere a nagy szabadtéri koncerteknek. Zenekarával számtalanszor bebizonyította ezt a Hősök terén és más helyszíneken is. És a közönséggel való közös zenélésnek is mestere. Tapasztalhattuk ezt korábban születésnapi meglepetés koncerteken, és több különleges hangversenyen. Képes együttesével megszólítani a közönséget, bevonni a hallgatóságot, aktivizálni, a zene segítségével közösséget teremteni. Nem tett mást szombat délután sem a Vörösmarty téren. Vezényelt, közösséget teremtett, ezzel szerencsére újra a zenéé lett a főszerep, a személyeskedő méltatlan üzengetés és háborúskodás helyett.
A háborút nem Fischer Iván indította el, hanem a főpolgármester és a főváros képviselő testülete, amely úgy döntött, hogy csökkenti kétszáz millióval a fesztiválzenekar költségvetését. Elhangzottak ugyan indokok, forráscsökkenés, más zenekar jobban rászorul a segítségre, meg ilyesmik. Nem meggyőző érvek, mert a Budapesti Fesztiválzenekar nevéhez fűződik az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb sikertörténete. Egy budapesti zenekarból született egy világhírű együttes, amely a világ összes jelentős koncerttermében szívesen látott vendég. Egy brand, igazi világmárka. Tessék utánuk csinálni!
Nos, ebbe keveredett bele valami személyes sértettség, vagy féltékenységből eredő nem érthető döntés, ami aztán felkorbácsolta a kedélyeket. Fischer Iván videó üzenetében a döntés következményeként koncertek elmaradását jelentette be. Kapott is ezért, rögtön, hogy zsarol, hisztériázik.
Szombat délután nem zsarolt, nem hisztériázott, arról beszélt, hogy nincs szükség bosszúra. Bosszú helyett ajándékozott, mégpedig zenét és ez mindenkinek, aki ott volt a téren, nagyon jól esett. Kár, hogy a főpolgármester, mint azt korábban jelezte is, nem volt erre kíváncsi. Nagy kár. Remélem, utólag megnézi az esemény felvételét, és rájön arra, hogy bármilyen közhely, de a zene Budapest túlélési esélye. Mindnyájunk túlélési esélye.
Esély arra, hogy ne tépjük szét egymást, álljunk meg és gondolkodjunk. Vegyük már észre az értékeket, még ha a politikai érdekeink, az indulataink, mást diktálnának is.
