- Másfél éve a liberális média a „cserdi csoda” hírével volt tele. Mostanában viszont nagy a csönd Cserdi körül, ami jót is, rosszat is jelenthet.
- A csapból is én folytam, és egyáltalán nem bánom, hogy már nincs így. Sőt, kifejezetten jót tett nekem, hogy hanyagolt a média, mert kicsit visszavettem az arcomból, amit sikernek élek meg. Egyébként is úgy éreztem, túl sok már a szereplés.
- Miért? Hiszen szeret szerepelni.
- Nem szeretek. Lámpalázas vagyok, zavarodott, előtörnek a beszédhibáim. Cserdi különben nagyon jó évet zárt tavaly, mert kitaláltuk a Lasipét. A Lasipe kétezer éves, bibliai fogalom, magyarul jóságot jelent. Lehet ma kapni sült krumplit amerikai módra, thai csirkét, kínai édes-savanyú levest, de cigány lecsót nem. Innen jött az ötlet, hogy miért ne lehetnének cigány specialitások is a piacon. A szokásos sztereotípia szerint mivel a hozzávalókat könnyű összelopkodni a kertekből, a lecsó ősi cigány kaja, ami nem igaz. Igaz viszont, hogy a cigányok különlegesen jó lecsót tudnak csinálni. Tehát tavaly leraktuk egy cigány tartósító üzem alapjait: megalakult a Lasipe Kft., van építési és élelmiszer-biztonsági engedélyünk. Ebben eddig se önkormányzati, se állami vagy EU-s pénz nincs, amennyi kellett, azt össze tudtam hozni a munkáim - előadások, képzőművészeti alkotások - gázsijából. A továbbiakhoz most próbálunk pénzt szerezni szponzoroktól. Ja, és levédettük a Lasipe szót, meg a romburgert.
- Mi az a romburger?
- Cigány hamburger vagyis lecsóval töltött. Ilyet szeretnénk árulni már az idén a Szigetfesztiválon.
- Árudömping van, nem könnyű betörni a piacra. Hogyan akarják meggyőzni a jó népet arról, hogy ezt vegyék, ne a bejáratott márkákat?
- Tavaly 5000 adag lecsót, 1700 liter savanyúságot, 900 üveg lekvárt csináltunk, ezt kóstoltattuk szerte az országban, s nagyon elégedettek voltak a minőséggel. A cél az lenne, hogy a Lasipe savanyúság, lekvár, üveges lecsó bekerüljön az áruházakba. Gyönyörű az arculattervünk, komoly művészek adták hozzá a tudásukat, és a polcon, ahol egymás mellett sorakoznak az üvegek, ez is sokat számít. Tárgyalunk nagy étterem-hálózatokkal is, a márkás helyeket céloztuk meg, mert márkás termékeket fogunk szállítani. Mi kezdettől cigány biót termelünk. Nem azért nem permetezünk, mert nincs rá pénz, hanem mert nem kell. Elődeink pontosan tudták, milyen kártevő ellen milyen természetes védekezési módot használjanak, csak elő kellett szednünk az ősi tudást. A cigányok régen mindenhez kútvizet használtak, mert nem volt vezetékes vizük. Mi a kútvizet ásványvízzel, a cukrot stéviával - természetes, növényi édesítővel - helyettesítettük, a cigány lecsónál az állati zsírt olajra cseréltük, hogy a vegák is ehessék. Tervezem azt is, hogy felkérek neves embereket, segítsenek be az üzemben a saját receptjeikkel, ebből limitált szériás, prémium termékeket hozunk forgalomba, és előbb-utóbb a külföldi piacot is megcélozzuk. Amikor évekkel ezelőtt először kivittük a friss áruinkat a pécsi piacra, nagyon szorongtam, kell-e majd? De meseszép volt, a bio ráadásul divatos, úgyhogy egy-kettőre elfogyott. Hamarosan törzsvevőink lettek, reklámozni sem kellett, a vásárlók megtették ezt helyettünk. Bízom benne, hogy a Lasipe esetében is így lesz.
- Budapesten van már cigány-bisztró, cigány-gyorsétkezde és lakásétterem. Kifejezetten trendik a fővárosi értelmiség bizonyos köreiben. De az áruház - az más, ott tömegeket kell meggyőzni.
- Ha nem hinnénk benne, hogy sikerül, bele se kezdtünk volna. Magyarországon különféle címkéket aggatunk egymásra, mint „büdös cigány” – ezt kell sziszifuszi munkával eltűntetni, s megmutatni az embert a címke mögött. A kajával szerintem ezt tesszüki.
- A tartósított élelmiszer gyártása és forgalmazása nyilván nagyobb biztonságot jelent, mint önmagában a mezőgazdasági termelés. Mit akarnak elérni? Hírnevet? Dicsőséget? Sok pénzt?
- A Lasipe lesz az első cigány manufakturális üzem, egyben az első cigány brand. Aki itt dolgozik, nem lesz többé lenézett ember. Olyan minőségi követelményekkel és stratégiai szemlélettel fogunk dolgozni, mint bármelyik multi. A gyár harminc emberrel kezd termelni, és nem az számít, hogy cigány vagy magyar valaki, hanem hogy jól csinálja a dolgát. Nem minimálbért tesznek majd zsebre, cserébe mindenkinek egyéni felelőssége lesz a minőség: ő írja alá a keze alól kikerülő üveget, ő szavatol érte. Augusztusban már működő üzemet talál Cserdiben, és az átadást stílusosra tervezzük – nem szalagot vagdosunk, hanem feszítővassal leszedjük a lakatot.
- Egy ilyen beruházás előtt általában tanulmányterv készül, sok pénzért. Különösen akkor, ha a tanulmány mögött valakinek a valakije áll. Vaktában belevágnak?
- Nem vaktában vágtunk bele. Végig kóstoltuk a szuper- és hipermarketekben kapható összes savanyúságot, lecsót, lekvárt, és rájöttünk, hogy a miénk jobb. Ég és föld a különbség: mintha egy Ferrarit hasonlítana össze egy kétütemű Trabanttal.
- Szóval Lasipe-lázban égnek. De miután a Lasipén kívül is van élet, érdekelne például, mit szóltak a menekültválsághoz?
- A magyar közgondolkodást a „mondták” és a „hallottam” uralja. Méghozzá annyira, hogy ez legyőzi akár a személyes élményt is, és az igényt, hogy utána járj, s megtapasztald a valóságot. Cserdiben nagyon sokat beszélgettünk a menekültügyről. És tudja, mi az érdekes? Eleinte a cigány is kirekesztő volt. Azt mondták: nem kell ide migráns, mert elveszi a munkánkat. Óriásplakátokat nemigen láttak, de ezt hallották a köztévében, közrádióban, naná hogy ezt szajkózták. A gyerekekkel könnyebb boldogulni, hiszen a menekültek közt is sok a gyerek, szépek, okosak – olyanok, mint ők. A felnőtt már nehezebb dió… Nem csoda, ha félünk az ismeretlentől, de ha erre az ösztönös félelemre külső erők rátesznek még egy-két lapáttal, nagyon hamar gyűlöletté válik. Ebben a kormány felelőssége a legnagyobb, de én úgy látom, hogy a Jobbik cukiságkampánya és Vona Gábor túljátszott államférfiúi máza az árnyékban tovább gerjeszti a szélsőségeket. Azt reméltem, hogy a közvélemény majd párhuzamot von. Mert ugye „a menekült mind terrorista, aki lő és robbant”, a cigány meg „börtöntöltelék, ingyenélő”, viszont nem robbant. Azt hittem, mi ebből az összehasonlításból jól jövünk ki.
- És nem?
- Nem bizony, mert egyfolytában a cigány elit botrányaitól zeng a sajtó. A cigány vezetők fő bűne, hogy a sajátjaikat lopják meg, fosztják ki, a legelesettebbeket, legnyomorultabbakat, akik védekezni sem képesek.
- Miért árt a cigányság önmagának? Miért választ mindig hazug és korrupt vezetőket?
- Kizárólag a politika érdeke, hogy a manipulálható arcokat szippantsa fel. Mi, hülye cigányok pedig eltűrjük, hogy büdös bunkók üljenek a bársonyszékekben. A cigányság nagy baja, hogy nem akar ütközni a hatalmon lévő elittel, nem mer, nem tud új utakat keresni. Persze nem ártana a cigány korrupciós ügyeket szembe állítani az államival: a pitiséget a gigantikussal. De nem akarom a piti bűnöket sem mentegetni, mert a piti is sokba kerül az embereknek. Én egyébként az utóbbi két évben rengeteg cigány szakkollégiumot látogattam meg. Nagyon sok tehetséges, sokoldalú, európai igényességű fiatallal találkoztam. Talán a mi falunkból is kinőhetnek ilyenek, és az új generációból idővel tisztességes vezetők válhatnak – ezen dolgozom. Ha tehetem, reggelente kiemelkedő személyiségek bölcs gondolatait olvasom fel az enyéimnek, hogy beszélgessünk róluk és magunkévá tegyük őket.
- Mi maga Cserdiben? Misszionárius, pszichiáter, néptanító?
- Emlékszik a Pom Pom mesére? „Kifordított bundakesztyű, papucs orrán pamutbojt” – bármi lehetek, amire éppen szükség van. Az a fontos, hogy ne szálljak el magamtól, és jó suszter módjára maradjak a kaptafánál: ne szóljak hozzá olyasmihez, amihez nem értek. De nem könnyű ám ez… Nehéz kezelni a helyzetet, hogy a fővárosban fölismernek az utcán, hogy közéleti emberek, művészek, újságírók egyenrangú partnerként bánnak velem. Gandhi azt mondta: minden változás egy lépéssel kezdődik. Mi megtettük az első lépéseket, és ha rajtam múlik, nem fogunk megállni.
- Van példaképe?
- Igen, a szüleim, és szerintem ez jó dolog. Nem kell, hogy minden feltörekvő cigány csávó Brad Pittet vagy Ronaldót istenítse. Vannak barátaim is, akikre hallgatok, az ő intelmeik segítenek, hogy fegyelmezett maradjak. Sokat utazom, előadásokat tartok, mindenhol megpróbálok legalább egy embert meggyőzni. Februárban jártam a balassagyarmati börtönben. Olyanokat mondtam az elítélteknek – nagydarab, kigyúrt állatoknak – hogy lehetsz király a rács mögött, de a gyereked első szavainak, lépéseinek más örül odakint. Láttam a szemükön, hogy megértettek valamit. Azóta leveleket, rajzokat kapok a börtönből.
- Kinevelt pár tucat udvarias, megbízható, dolgozni tudó és akaró fiatalt, aki külföldön is megállná a helyét. Mivel tudja őket itthon tartani?
- Hiszem, hogy nem a pénz a főszereplő az ember életében. Van róla fogalma, milyen az, amikor egy ember, akit soha kutyába se vettek, egyszer csak elkezdi érezni, hogy megbecsülik a munkáját? Hogy fontos lett, hogy szerepe van, hogy tenni tud önmagáért és másokért. Sorost például fölveti a pénz, de biztos, hogy nem a vagyona teszi boldoggá, hanem az, hogy jó célokra fordíthatja. Mi tavaly is tonnákat adakoztunk, és akkor is csináljuk, ha nincs médiavisszhangja, mert nem a kameráknak akarunk ezzel tetszelegni. Oka van annak, ha valaki elmegy, senkit nem lehet ezért hibáztatni. Ugyanakkor én soha nem hagynám el a hazámat, pedig tudom, milyen az éhezés, milyen dögkútból jóllakni. De azt is tudom, micsoda élmény beleharapni abba a paradicsomba, amit magad termeltél.
- Sűrű napokat él. Van egyáltalán civil élete?
- Nincs, és ami nincs, az nem hiányzik. A munkám a hobbim, Cserdi a családom, szórakozásnak meg ott a zene. Tavaly ősszel nálunk járt a Fesztiválzenekar, Kakaókoncertet adtak kétszáz gyereknek, akik azelőtt nem hallottak komolyzenét élőben. Sose felejtem el, milyen volt a szemük, az arcuk a koncert közben.
- A Fesztiválzenekaron kívül minek örült még tavaly?
- Megtisztelőnek éreztem, és boldogsággal töltött el két kitüntetés: Civil Becsületrendet kaptam, és kineveztek Nemzeti Tehetséggondozó Nagykövetnek. Ennél is nagyobb öröm, hogy sok gyerekünk középiskolás lett. Borzasztó sikeres a dzsúdó tanfolyamunk, ebben a hajdani EB ezüstérmes cselgáncsozó, Szabó Feri segít nekünk. Felemelő volt találkozni Ottrubay Ágnessel, a kismartoni Esterházy Magánalapítvány vezetőjével. Ők támogatnak is minket, és Ágnes azt mondta, olyan arcát ismerte meg a cigányságnak, a szegénységnek, amihez hasonlót eddig nem tapasztalt.
- Cserdi nem szegény. A kilátástalan nyomort már legyűrték.
- Az is szegénység, amikor folyamatosan küzdeni kell a talpon maradásért. Annyi a különbség, hogy mi már megtanultuk, hogyan kell meghúzni a nadrágszíjat. A rendszerváltás utáni tizenöt évben én mindenen megsértődtem. Zavart, hogy más irányba megy az ország, s benne a cigányság, mint amit én helyesnek gondolok. Aztán rájöttem, attól nem lesz jobb, ha csak duzzogok. Antwerpen a világ gyémántcsiszolásának központja, ahol apáról fiúra száll a mesterség. Úgy formálják a követ, hogy lehet, évekig csak nézik, de végül meg merik ütni, és abból az ütésből érték lesz. Nem kell félni, nem szabad érzékenynek lenni, mert az sehová sem vezet. A cigány nem szerelmes se a tanulásba, se a munkába. De Cserdiben már kezdenek azok lenni, ebbe is, abba is. Nincs kuncsorgás, tenni akarás van helyette – és ez óriási eredmény.