Az idei sajtófotó kiállítás szervezői nem tértek ki a kihívás elől, vagyis rugalmasan reagáltak az aktuális helyzetre. Külön kategóriákat hoztak létre, hogy díjazhassák a menekültválság témakörében született alkotásokat. A múlt héten a Capa Központban nyílt kiállításon majdnem egy teljes termet foglaltak el a témával foglalkozó képek. Írhatnánk azt is, tehát a menekültek mindent vittek, de ez így nem felel meg a valóságnak, hiszen nagyon sok érzékeny és remek fotó született más témákban is és ezt jól mutatja a mostani tárlat.
Az persze nem meglepő, hogy a MÚOSZ Nagydíját Fazekas István Tranzitország című, menekülteket bemutató sorozata érdemelte ki. Fazekas képei színesek ugyan, de leginkább sötét tónusú, drámai hangulatú festményekre emlékeztetnek. A sorozat válogatása is nagyszerű. A különböző, teljesen eltérő pillanatokat rögzítő felvételek így egymás mellett egyfajta sűrítményt alkotnak. De a sorozat egyfajta kiáltásként is felfogható. Az úton levők, az olykor kényszerűen megpihenők, az otthonukat elvesztők fájdalmas jajszavaként. Az egyik képen egy Kamerunból érkezett férfit látunk közelről: a rendőrségi furgonban megörökített Meli Giscard elveszítette a húgát, az arcán könny pereg, a szeme szinte uralja a képet, talán ebben a tekintetben minden fájdalom benne van, amit ő és sorstársai átéltek az elmúlt időszakban. Egy másik kép Ásotthalmon készült, a felvételen egy kongói menekült nő lába látható. A nő férjével és kislányával két hónap alatt tette meg az utat Magyarországig, bokáján koszos kötés, épp a papucsába lépne bele, vagy lép ki belőle, az eredetileg fehér papucs a portól szürkévé lett, a nő lábán az élénk színű körömlakkot is igencsak megviselte az út. A sorozat talán legtalálóbb képén egy elcsigázott nőt látunk egy elhagyatott buszmegállóban. A nő fején kendő, kezét könyökölve arcába süllyeszti, a megállóba fentről belóg egy bozót, a magány és az átmenetiség remek lenyomata a fotó.
A menekültek mellett sajnálatosan a terror sem hiányozhat a képekről. A képriport kategória első díját, Bődey Jánosnak a november 13-i támadás idején Párizsban készített sorozata kapta.
Az elmúlt években megszokhattuk már, hogy a politikusok különböző szituációkban gyakori szereplői a sajtófotóknak. Most mintha kevesebb politikust látnánk a képeken, mint korábban. A hír- és eseményfotó első díját, vagyis a legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat kiérdemelt Illyés Tibor Tiszteletadás című képének középpontjában azonban Orbán Viktor és felesége Lévai Anikó látható. A házaspárt a fotóriporter Göncz Árpád volt köztársasági elnök temetésén az Óbudai temetőben fényképezte le. Orbán és felesége középen állnak, mögöttük körbefogja őket a többi gyászoló. Középpontban vannak, mégis érezhető egyfajta távolságtartás velük szemben. Több ember arcáról mintha az lenne leolvasható, minek jöttek ide, mások talán épp úgy gondolják, hogy elismerés illeti őket, amiért mégis itt vannak. A miniszterelnök és felesége arcán némi zavar tükröződik. Orbán kissé görcsösen fogja felesége kezét. Tényleg különös pillanatot rögzített a kamera.
Orbán Viktor és felesége Göncz Árpád temetésén az Óbudai temetőben – Illyés Tibor (MTI/MTVA) EscherKároly-díjas képe Fotó: Molnár Ádám
Figyelemreméltó és méltán díjazott ötlet az André Kertész díjjal jutalmazott Déri Miklós jól kivitelezett leleménye. A roma test politikája – Nincs ártatlan kép című sorozata. Déri roma értelmiségieket fényképezett egyrészt valamilyen szerepben, másrészt civilben. Bársony Katalin, a Romédia Alapítvány igazgatója cigánylánynak öltözött, Juvanovic Zeljko, a Nyílt Társadalom Alapítvány programigazgatója cigányzenésznek, Balogh Rodrigó rendező gengszternek, Bogdán Mária médiakutató cigány jósnőnek, Daróczi Ágnes kisebbségkutató pedig öreg, pipás cigányasszonynak. A civilben készült és a szerep szerinti beöltözött alanyt mutató képek egymással ütköztetve tág asszociációt kelthetnek. Déri Miklós erről a katalógusban is olvashatóan így vall: „a képeken keresztül azt a társadalmi tekintetet szerettem volna megmutatni, azt a látens rasszista, xenofób gondolkodásmódot, ami legtöbbször a romákra vetül.”
Déri Miklós André Kertész-díjas sorozata: A roma test politikája – Nincs ártatlan kép FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
Nagyszerű kép Pályi Zsófia Vén Guszti című a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia kategória első díjával elismert alkotása. A kép főszereplője szintén cigány, énekelt a Parno Graszt egyik albumán és 80 évesen az A38 hajón is fellépett. A képen azonban a paszabi cigánysoron lévő otthonában, az ágyában, pizsamában fakad dalra, és fekve táncolja az ütemet. Kezében cigaretta, mellette közvetlenül egy edényben rengeteg csikk. Az asztalon a megmaradt étel. Kissé megtört arcáról a zene mindent - betegséget, nyomort – háttérbe szorító ereje sugárzik. A kép hatására még a fotó nézőjének is kedve támadhat egy kicsit táncolni.
Egészen különleges sorozatot jegyez Hajdu D. András, akit a Természet és tudomány kategóriában ismertek el. A fotós két hónapot töltött Kongóban a húsz éve ott gyógyító Hardi Richárd szemorvos mellett. A felvételeken a gyógyítás mozzanatait látjuk. Az egyik képen az orvos asszisztensei zseblámpával vizsgálják az egyik beteg szemét. Ezen és a többi fotón is egyszerre érzékelhető a szemérem és a kitárulkozás. Egészen különös kép, amelyen egy altatásból ébredező gyereket visz haza nagymamája egy ablaktalan sárkunyhóba, amit szívességből kaptak kölcsön egy távoli rokontól néhány napra. A gyerek mindkét műtött szemét ragtapasz borítja, a gyerek élénk virágos ruhája valamennyire ellenpontozza a megindító pillanatot.
Korponai Tamás A labda bűvöletében című képe a Sport (egyedi) kategóriában diadalmaskodott. A fotó, amely egy megyei másodosztályú mérkőzésen készült, legalábbis számomra a Menzel-filmek hangulatát idézi. Valószínűleg egy szabadrúgás utáni pillanatról van szó, amikor a sorfal tagjai próbálnak hárítani, kissé pikírten és igazságtalanul meg lehetne jegyezni, hogy a nagy dolgok a megyei másodosztályban történnek. De egy biztos, ettől a képtől is jobb kedve támad az embernek.
Korábban volt már szó jó ötletről, ugyancsak ebbe a kategóriába tartozik Kálló Péter Ballance című, a Művészet kategóriában nyertes sorozata, amely egy vizuális projekt része. Minden képen felfedezhető egy a magasban egyensúlyozó titokzatos esernyős ember. A képek Budapest ismert helyszínein készültek. Az a bizonyos esernyős ember pedig hol valamelyik híd tetején egyensúlyoz, máskor pedig például a Halászbástya tetején. Az egészen egyedülálló sorozat valóban felszabadítja a fantáziánkat, segít leküzdeni korlátainkat, egy pillanatra azt képzelhetjük, hogy bárhová felérkezhetünk, elhárulhatnak a minket körbevevő akadályok.
De mielőtt teljesen elvesztenénk a realitásérzékünket, térjünk vissza ahhoz, amivel kezdtük, vagyis a menekültekhez. A menekültválság egyéni kategóriájában az első díjat kapta Kurucz Árpád Ima című alkotása. A fekete-fehér képen egy afgán menekült nő imádkozik családja körében, miután több napos várakozás után buszokkal útnak indultak Ausztriába. A nő hátraszegezett fejjel imádkozik, szemben egy pokrócon középen fekvő fiára tekintő megtört apa. A busz ablakai teli vannak graffitikkel.
Balogh Zoltánt a Menekültválság (sorozat) kategóriában szintén fekete-fehér képeiért ismerte el a zsűri első díjjal. A Krízis a Keleti pályaudvaron című sorozat momentumai sokunknak ismerősek, több a világsajtót is bejárta. 2015 olyan év volt, amikor a hírképek többsége beégett az emlékezetünkbe. Aligha lehet őket onnan kitörölni.
