Fű alatt fogadtatta el a főváros azt az új szabályt, miszerint a parkolás akkor kezdődik, amikor valaki leállítja az autóját. Ebből az következik, hogy ha az utca végére kell elbandukolni a jegykiadó „oszlophoz”, majd vissza a kocsihoz, közben akár csomagot is kaphatunk. A büntetés jogos, fellebbezésnek helye nincs, utólagos reklamációt nem fogadnak el. Ha tetszik, ha nem, be kell fizetni a büntetést.
Nagy tételben mernék fogadni két dologra. Az egyik, hogy mindenki tülekedni fog a jegykiadókhoz legközelebbi helyekért, a másik még valószínűbb: a parkolóőrök lesben állnak majd a kapualjakban. Amint kiszáll a sofőr és elindul az automata felé, előugrik majd a közeg, odaüget az autónkhoz, villámgyorsan kattint a masinájával és máris készíti a csomagot. Szinte látom a vigyort is az arcán, mire visszaérünk a jeggyel. Meg azén is, aki ezt az egészet kitalálta. Megint egy olyan rendelkezést „szült” a hatóság, ami furmányos csalónak bélyegez minden autóst.
És talán igazuk van Tarlóséknak. Miért éppen mi, autósok, volnánk mások, mint mindenki ebben az országban? Eddig legfeljebb az öt perc türelmi idővel csalhattunk, mások az adóbevallásukkal teszik ugyanezt. A NAV szemrebbenés nélkül elhiszi, hogy Habony úr semmi jövedelemből él fényűzően; miniszterbarátja ott a Pasa parkban annyiért vesz lakást, amennyi pénzt egész életében hivatalosan nem kereshetett még; a külügyérnek a szülők adnak kölcsön annyit, amennyivel a jövedelméből lehetetlen volna elszámolnia. És a kaszinókirálynak is elhiszik bemondásra a bevételeit.
A sarki közértesnek meg az autósnak könnyebb az orrára koppintani, ha megpróbál ügyeskedni.
