Bajban van Európa, igen nagy bajban! Így "sóhajtott föl" a Le Monde vezércikkében a múlt hét végén Thomas Pikkety, az igen fölkapott, mostanában mindenütt idézett párizsi közgazdász. De mit is fájlal? Azt, hogy Franciaországban a szélsőjobboldal az utóbbi néhány esztendő alatt 15 százalékkal, egyes helyeken harminccal is növelte szavazóinak a táborát. Elsősorban azért, mert gyarapodik a munkanélküliek száma, terjed az idegengyűlölet, mértéktelen a kiábrándulás a kormányzásból. Valami mással kellene kísérletezni, állítja. És hogy mindez ne legyen pusztába kiáltott szó, az újság korábban hosszabb elemzést is közölt, miből áll is össze a tagadás fő szelleme, Marine Le Pen gyűlöletlistája.
A Nemzeti Front nagyvonalúan kettéosztja a világot. A gyökértelen kozmopolitákra és a lelkesedő patriótákra, pontosan úgy, mint azt Orbán Viktor magyar Fidesze is teszi. És aki kétségbe vonja jó szándékukat, azt itt is, ott is hazaárulónak bélyegzik. A francia Nemzeti Front programja kendőzés nélkül azt hirdeti, hogy ma valamennyi balsikerünk forrása az európai gondolat. A gátlástalan, minden ellenőrzést nélkülöző bevándorlás elözönli a földrészt. A liberális Európa megöli a gazdaságot. Az elnéző, türelmes Európa paradicsoma a terroristáknak. Száműzni kell a kozmopolitizmus trójai falovát. Vagyis vissza kell vezetni közös otthonunkat a „dicsőséges harminc esztendőhöz”, amelyben virágzott a jólét. Minden országnak ismét oltalmaznia kell teljes gazdasági szuverenitását, amint azt az 1970-es években a Francia Kommunista Párt is hirdette, és annak idején ezzel a szavazatok 25 százalékát szerezte meg. Vagyis Marine Le Pen, amint azt a Le Monde elemzése rámutatott, olyan Európáért küzd, amilyet Georges Marchais a "nagytőke földrészének" nevezett.
A kommentár szerint nem Európa akadályozza meg, hogy az euró övezet tagjai összehangolt költségvetési politikát kövessenek. A tagállamok a maguk „nemzeti irányvonalukkal” szegik meg a közösen kialakított szabályokat. Nem Európa a felelős azért, hogy csupán részlegesen tartják be Schengen szellemében a szabad áramlást, hanem egyes tagállamok állják útját annak, hogy közös határrendőrség ügyeljen a betartására. És így tovább, ahogyan a Le Monde tételről tételre haladva zúzza szét Le Penék vádaskodásait. A francia szélsőjobboldal ma ugyanúgy kárhoztatja Európát, amint azt a maga idejében Georges Marchais tette. A nálunk kevésbé ismert Szajna-parti közmondás szerint „mentőautóra lövöldöznek ”.
Szomorú, önmagában is szomorú, hogy ez a nézetrendszer december elején a francia regionális választások első fordulójában rekord mennyiségű voksot kaphatott. Sőt, a másodikban is, de szerencse, hogy mindennek ellenére a demokratáknak sikerült megakadályozniuk a szélsőjobboldali térhódítást. A mi számunkra azonban a történteknek van egy ennél szomorúbb tanulságuk. Kétségtelen tény, amint Orbán Viktor mind gyakrabban és zajosabban kérkedik is vele, az Európa-ellenes szándék csöndes elfogadtatásában sikerült magával ragadnia az úgynevezett visegrádi négyek egy részét. Nem teljesen azonos hévvel, mert minden fönntartás nélkül ezt a vadságot, a mai magyar kormányzati utat egyelőre jószerivel csupán a varsói szövetségesek követik. Mégsem véletlen azonban, hogy az Uniónak a jelenlegi kritikus szakaszában az átfogó, Brüsszel ellen hangolt támadás, mondhatni percre azonos időzítésben, Budapest és a párizsi szélsőjobboldal szervezésében lett erőteljesebb. Marine Le Penék tirádái mondhatni azonosan gorombák, mint amilyenek a Fidesz kongresszus alaphangját határozták meg. Nem volt példa, legalábbis eddig nem, hogy egy uniós tagállam kormánypártja ilyen föltűnőn és ilyen energiával ezt a témát válassza vezető mondanivalójául, olyan mértékben, hogy az éppen regnáló kormányfő is, híveinek kellő fölkészítése után, maga is ezzel a nézettel kezdje meg újabb pártelnöki korszakát.
Aligha véletlen az sem, hogy a maga liberalizmusát olyan kényesen őrző európai újság, sőt világlap, mint amilyen a Le Monde, alig néhány hete közölt olyan véleményt, amely a Fidesz irányvonalát nem is annyira a magyar jobbikoshoz közelítette, inkább a francia Nemzeti Frontéhoz. Európa több országában működik szélsőjobboldali alakulat, néhány közülük akár kormány közelinek is tekinthető, de annyira neonácinak talán egyiket sem vélik, mint a franciát. Félreértés ne essék, a Fidesz egyelőre csak mintha egyes részletekben, és azokban is inkább kontinentális vonatkozásokban vallana a Le Penékéhez hasonló elméleteket. De mindez elegendő arra, hogy ebben az igencsak kényes témában Orbán Viktort és Marine Le Pent, mintegy szellemi ikerpárként tekintsék, ami a magyar kormánypártra nézve korántsem hízelgő.
És van még egy korántsem mellőzhető szempont. A honi belpolitikai viszonyok alakulása, amit a Fidesz-kongresszus hangvétele is igazolni látszott, függetlenül az Európa-ellenes indulatoktól is radikalizálódik. Föltehetően a párt kétharmados parlamenti többségének elvesztése miatt is, meg azért, mert nem egészen három éven belül új választás is esedékes, tehát mind durvább lesz a hangnem. Észlelhető ez Orbán személyes szóhasználatának a módosulásain is, noha tőle soha nem volt idegen a populista demagógia.
Nem könnyű időszak vár tehát reánk.
