Hanyagság gyanúja miatt kell bíróság előtt felelnie az IMF-főigazgatónak egy évekkel ezelőtti busás kártérítés ügyében – jelentették be még múlt héten. Sokáig nem vetődött fel az IMF-vezér felelőssége egy nyolc éve kifizetett több mint 400 millió eurós kártérítés miatt, most mégis bíróság elé kerül. A hanyagság akár egy év szabadságvesztéssel és 15 ezer eurós (4,7 millió forintos) pénzbüntetéssel sújtható.
Középpontban az Adidas vezére
Az ügy már évek óta húzódik. Az eset középpontjában Bernard Tapie üzletember áll. Kétes hírű figuráról, ellentmondásos személyiségről van szó. Francois Mitterrand elnök idején néhány hónapra tárcavezetői kinevezést is kapott. Egykor rendkívüli népszerűségnek örvendett. 1986-tól 1994-ig ugyanis az akkori európai sztárcsapat, az Olympique Marseille futballcsapatának volt tulajdonosa. Az együttesben akkoriban Jean-Pierre Papin ontotta a gólokat, a ghánai Abedi Pelé osztogatott, 1993-ben pedig megnyerte a Bajnokok Ligáját, illetve 1990-ben, 1991-ben, 1992-ben és 1993-ban is bajnoki címet ünnepelhetett. Tapie-nak a sporthoz kötődő pályafutása azonban nem merült ki a klubelnökségben. Az Adidas sportszergyár franciaországi kirendeltségének első embere is lett, még 1990-ben.
Ünnepelt sztár volt, hiszen jól értett a már csődben lévő vállalkozások felvirágoztatásához. Kerékpárcsapatot is irányított: a La Vie Claire két ízben nyerte meg a Tour de France-t, ez még a Marseille klubelnökséget megelőző időszakban volt. A dicsőség azonban az ő esetében sem tartott örökké. Amilyen gyorsan ívelt felfelé a csillaga, oly sebesen száguldott aztán lefelé a lejtőn. 1993-ban azzal vádolták, hogy bundázott a Marseille a Valenciennes együttesével. Az OM-től elvették ez évben szerzett bajnoki címét, de az előzőeket, valamint a Bajnokok Ligája trófeát megtarthatta. 1994-ben aztán nyomozás indult Tapie-val szemben korrupció és tanúk megvesztegetése vádjával, 1995-ben pedig két éves börtönbüntetésre ítélték.
Tapie még 1992-ben árulni kezdte az Adidas részvényeinek nyolcvan százalékát, amelyen legkevesebb 2,085 milliárd francia frankért akart túladni. (Ez mai áron 317 millió euró, illetve kamatokkal, illetékekkel együtt 472 millió). Azért akarta eladni a sportszergyárat, mert akkoriban Francois Mitterrand köztársasági elnök azt kérte tőle a miniszteri tárca fejében: adjon túl jelentősebb üzleti érdekeltségein, nehogy összeférhetetlenséggel vádolják. Talált is vevőt, méghozzá 1993 februárjában a francia üzletember, Robert Louis-Dreyfus luxemburgi bejegyzésű konzorciumát, amely bő egy évvel később a teljes csomagot is megszerezte, méghozzá 3,5 milliárd frankért.
Ebből az összegből azonban Tapie semmit sem látott viszont. Ezért azzal vádolta az állami kézben lévő Crédit Lyonnais bankot, hogy megkárosította őt a tranzakció során, s a pénzintézet offshore cégek számlájára utalta a nem csekély összeget. Ma sem láthatunk teljesen tisztán abban, mi is történt valójában. Tapie azt állítja, meglopták, ám a Crédit Lyonnais azzal védekezett, hogy egy csődben lévő Adidast vett át, így bankház legálisan kezdte meg az Adidas felszámolási eljárását.
Politikai okok a háttérben?
Olyan feltételezések is olvashatóak voltak a francia sajtóban, amelyek szerint az egész ügy politikai okokra volt visszavezethető, mert a Crédit Lyonnais közel állt a szocialistákhoz, (elvégre jórészt állami cégről volt szó), melynek vezetőit az akkori szocialista kormányzat nevezte ki. 1996-ban ugyan egy kereskedelmi bíróság Tapie-nek adott igazat, s 600 millió frankos (91,5 millió euró) kártérítést ítélt meg neki, de ezt 1998-ban másodfokon elutasították. Tapie egyre nagyobbnak ítélte meg az általa elszenvedett kárt, így ugyanebben az évben már 6,5 milliárd frankot (990 millió euró) követelt a banktól „csalás” miatt.
Az ügyben itt hosszú szünet kezdődik. 2004-ben ugyan a párizsi fellebbviteli bíróság közvetítést rendelt el a felek között, a próbálkozás azonban hamar megbukott. Tapie talán egy különös emlék maradt volna a francia közéletben, ám váratlan fordulat történt. Egyre jobban felfelé ívelt jó barátja, Nicolas Sarkozy csillaga. Ez azért is fontos fejlemény, mert ekkor már régóta tartott a jogi viaskodás Tapie és a Crédit Lyonnais között, s semmi jel sem utalt arra, hogy az eljárás Tapie győzelmével zárul. A 2007-es francia elnökválasztás során az Tapie Sarkozyt támogatta függetlenül attól, hogy egykor szocialista kormányzat tagja volt. A Le Canard Enchainé című szatirikus, de nagyon is jól informált lap úgy tudja, hogy Tapie támogatása fejében Sarkozy azt ígérte, megoldást talál a Crédit Lyonnais-vel folytatott vitájára. Ez később valóban így is történt.
Fura bírósági ítélet
Alig több mint egy évvel Sarkozy államfővé való beiktatását követően, 2008 júliusában egy munkaügyi bíróság Tapie-nak adott igazat, s 403 millió eurót ítélt meg neki. Sokan megdöbbentek az ítéleten annál is inkább, mert az összeg egy részét, pontosan 45 millió eurót, „erkölcsi” indokokkal ítéltek oda a Marseille tulajdonosának. Ez a fajta döntés teljesen szokatlan volt az igazságszolgáltatásban. Addig ugyanis a legsúlyosabb bírói tévedés, vagy orvosi műhiba esetén is a legsúlyosabb büntetés néhány tízezer eurónak felelt meg. Évekkel később derült ki az is, hogy a Nicolas Sarkozy korábbi államfő bizalmasának számító Eric Woerth akkori költségvetési miniszternek köszönhetően Tapie 57-83 millió eurós adókedvezményt is kapott az Adidas eladása körüli ügyben. A Marseille volt tulajdonosa ugyanis csak 11,2 millió euró adót fizetett be a kártérítési összeg után. Az adókedvezményről 2009 áprilisában Woerth személyesen döntött, s az ellentétben állt az adóhivatal ajánlásával.
S itt kerül a képbe Christine Lagarde is, aki az ítélethirdetés idején pénzügyminiszter volt a Sarkozy által fémjelzett kabinetben. Tapie kártérítése érdekében Lagarde asszony személyesen járt el tárcavezetőként. A bírósági döntést azonnal megtámadták a szocialisták, valamint a centrista Modem nevű párt. Lagarde asszonynak kellett döntést hoznia arról, meg akarja-e vétózni az ítéletet, vagy sem. Ő azonban úgy döntött, helyénvalónak tartja a döntést. Ezzel hatalmas lavina indult el. Mindenesetre akkor úgy tűnt, győzött az „igazság”, s az ügy ezzel 16 év múltán nyugvópontra kerül.
Bár az ellenzéki politikusok minden kifogását elutasították, 2011 májusában a semmítőszék főügyésze, Jean-Louis Nadal hűtlen kezelés és csalás miatt kezdeményezett eljárást. Kiderült egyebek mellett, hogy az a bíró, aki megítélte a jelentős kártérítést Tapie-nak, szoros barátság fűzte Nicolas Sarkozyhez. Ekkor azonban már konkrétan Christine Lagarde felelőssége is felmerült. Meg is hallgatták őt 2011. május 23-án és 24-én, ami azért volt meglehetősen pikáns, mert egy nappal ezután jelentette be, hogy jelölteti magát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére, a szexbotrányba keveredett Dominique Strauss-Kahn eléggé botrányosra sikeredett lemondása után. Lagarde jelölését támogatta a brit, az indiai, majd az amerikai, a brazil, az orosz, a kínai és a német kormány. Párizs pedig azt kommunikálta, hogy a Tapie-ügyet nem kell komolyan venni, az csak vihar egy kanál vízben.
Öt évre választották meg
Lagarde asszonyt 2011. június 28-án meg is választották az IMF vezérigazgatójának, méghozzá öt éves időtartamra. Ő volt az első nő, aki a Nemzetközi Valutaalap élére került, s későbbi befolyását is jól mutatja, hogy 2014-ben a Forbes magazinnak a világ legnagyobb hatalommal rendelkező nőket felsoroltató listáján az ötödik helyet foglalta el. Hiába tartották Lagarde asszonyt remek szakembernek, megbízható személyiségnek az IMF élén, egyre kétesebbé vált szerepe az több mint négyszázmilliós összeg kifizetése kapcsán. 2013 májusában ismét bírák hallgatták meg Christine Lagarde-t, akit akkor még tanúnak neveztek, vagyis hivatalosan még nem zajlott eljárás vele szemben.
Csakhogy még ugyanebben az évben Stéphanie Richard, a France Telecom vezetője, aki ellen ugyanezen ügy kapcsán indítottak eljárást, azt állította, hogy Lagarde asszonyt még a 2008-as ítélethirdetés előtt részletesen tájékoztatták arról, milyen döntés születik az ügyben. Ez volt az első terhelő vallomás, amely lényegében azt igazolta, hogy az IMF akkor már két éve hivatalban lévő vezérigazgatója is tudott arról: a kormány nyomást gyakorolt a bíróságra. A miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó francia köztársasági bíróság (CJR) 2014 augusztusban indított még előzetes eljárást az IMF-főigazgatója ellen.
Közben a rendőrség is nyomozott az ügyben. 2014 őszén arra a következtetésre jutott, hogy a bírósági döntéssel szemben az üzletembert nem károsította meg a Crédit Lyonnais. Tapie-t egyenesen hazugsággal vádolták, aki erre boszorkányüldözést emlegetett a rendőrök és az újságírók részéről. Egyre rosszabbul állt az ügyben Lagarde asszony és Tapie szénája. Mígnem 2015. február 17-én a fellebbviteli bíróság visszavonta a 2008 júliusában született döntést. Egy polgári bíróságon tárgyalt ügyben ráadásul Tapie-t csalással is megvádolták. Néhány hete pedig, december elején aztán – szintén a fellebbviteli bíróság - azt a határozatot hozta, hogy Tapie-nak a teljes összeget vissza kell fizetnie.
Maradna az IMF élén
Christine Lagarde ugyan 2013-ban azt közölte, hogy 2016-os megbízatásának lejárta után is az IMF vezérigazgatói székében maradna, ám az ellene indítandó per után könnyen lehet, hogy teljesen újra kell keverni a kártyákat. Michel Sapin pénzügyminiszter ugyan azt közölte, hogy a Tapie-ügy nincs hatással Lagarde asszony New York-i karrierjére, nehéz elképzelni azt, hogy egy bírósági eljárás alatt álló személyt újraválasztanának a posztra. Az azonban szintén egyelőre nem tűnik valószínűnek, hogy idő előtt távozna posztjáról, hiszen megbízatásából alig több mint fél év maradt hátra, igaz, kizárni sem lehet semmit. Az IMF is kiélezett helyzetben van akár Görögország, akár Ukrajna megsegítése miatt.
A Tapie-ügy Lagarde asszony felelősségén, valamint a francia igazságszolgáltatás helyzetén túl még egy fontos témára is felhívja a figyelmet: óhatatlanul felmerül Nicolas Sarkozy volt köztársasági elnök felelőssége, hiszen nyilvánvaló, hogy nem Lagarde asszony volt a felbujtó, aligha ő volt a Tapie melletti ítélet agytrösztje. Sarkozy egyre kényesebb helyzetbe kerül. Népszerűségi indexe egyre csak zuhan, szinte hónapról hónapra csökken az esélye annak, hogy a 2017 tavaszán esedékes elnökválasztáson ő lesz majd a mérsékelt jobboldal elnökjelöltje.
