Új politikai korszak kezdődik Spanyolországban, a madridi törvényhozás széttöredezettebb, mint valaha. Hétfőre virradóra kialakult a végeredmény, s ahogy előre megjósolták, vége a kétpárti dominanciának. A szavazatok 28,72 százalékával a kormányzó PP 123 mandátumot szerzett, jóval kevesebbet, mint 2011-ben, amikor 186 mandátummal biztos abszolút többséget ért el a 350 tagú alsóházban. A Spanyol Szocialista Munkáspárt tovább zsugorodott, a voksok 22 százalékával 90 mandátumot nyert el, ez a PSOE eddigi leggyengébb eredménye, a vörös vonal, 100 képviselői hely alá estek. Pedro Sánchez, a szocialisták alig másfél éve hivatalba lépett főtitkára legfeljebb azzal vigasztalhatja magát, hogy a legrosszabb, amitől tarthattak, nem következett be, az exitpoll-adatok még azt mutatták, hogy a radikális baloldali Podemos több szavazatot szerezhet, mint a PSOE.
Az eredmény így is sokkoló, a történelmi baloldali párt 5,5 millió, a kevesebb mint két éves új tömörülés majd 5,2 millió voksot kapott. A megszorítás-ellenes Podemos 20,66 százalékkal 69 képviselőt küldhet a parlamentbe. A középjobb Ciudadanos, a polgárok pártja abban bizakodott, hogy ők diktálhatják a koalíciókötés feltételeit, csakhogy nem szereztek elég mandátumot ahhoz, hogy többséghez segítsék a konzervatívokat. Az Egyesült Baloldal szinte megsemmisült, a voksok 3,6 százalékával alig 2 mandátumuk lesz, a kis nacionalista pártok sem lehetnek elégedettek. Katalóniában a Podemos helyi változata, az El Comú lett a legerősebb, s Baszkföldön is az élen végeztek.
Igazán felhőtlenül csak a Podemosnál ünnepeltek, lila léggömböket lengető tömeg éltette Pablo Iglesiast és csapatát. „Képesek vagyunk rá, meg tudjuk tenni” – ezt jelenti a párt neve, s rövid idő alatt meghatározó erővé nőttek fel. A Podemosból azonban egyelőre nem lett spanyol Sziriza, a radikális baloldali tömörülés nem tudott a két hagyományos párt fölé kerekedni. A 37 éves Pablo Iglesias állt először kamerák elé a választás éjszakáján, a Podemos főtitkára azt hangsúlyozta, pártja a változás ereje, minden választással nő a támogatottsága. Iglesias több követeléssel állt elő, azonnali választási reformot, alkotmányreformot, szociális intézkedéseket sürgetett. Követelte a visszahívhatóság intézményének bevezetését, ha egy párt nem teljesíti választási ígéreteit, polgári bizalmatlansági indítványt nyújthassanak be ellene.
Pedro Sánchez, a PSOE főtitkára igyekezett pozitívan hozzáállni a várakozásokat jócskán alulmúló eredményhez. Megköszönte az öt és félmillió szavazatot, s eredménynek könyvelte el, hogy a szocialista párt az ellenzék vezető ereje tudott maradni, méghozzá annak ellenére, hogy ellenfeleik közös érdeke volt a párt meggyengítése. Sánchez gratulált a győztes Mariano Rajoynak, s elismerte, a hagyományok azt diktálják, hogy elsőként a legtöbb szavazatot szerzett párt vezetője próbálkozzon meg a kormányalakítással. Hangsúlyozta, hogy a PSOE készen áll a párbeszédre a többi politikai erővel. A szocialista főtitkár annyira nem szerepelt rosszul, hogy azonnal lemondását követeljék, de nagy vetélytársa, Susana Díaz, az andalúziai tartományi kormányfő tovább erősödhet. A PSOE csak Andalúziában és Extremadurában tudta megőrizni vezető helyét a tartományok közül.
Albert Rivera, a Ciudadanos 36 éves vezetője lehetett a legcsalódottabb, mivel már a miniszterelnöki posztról ábrándozott. A választás éjszakáján rámutatott, hogy a voksolás bebizonyította, többen szavaztak a változás mellett, s „a remény és illúziók korszaka” kezdődik meg Spanyolországban. Mindazonáltal nem lehet elégedetlen, kis regionális pártból 3,5 millió szavazóval rendelkező politikai erővé váltak. Rivera sokszor fogadkozott, hogy első körben nem lesz hajlandó megszavazni Mariano Rajoy beiktatását, de azt nem zárta ki, hogy pártja képviselői tartózkodással segíthetik a kormányalakítást. (A szabályok szerint második, harmadik körben az egyszerű többség is elegendő a miniszterelnök beiktatásához.) A Ciudadanos vezetője most már semmit sem zár ki, úgy fogalmazott: „Spanyolország érdekét a párt érdekei elé kell helyezni.”
Mariano Rajoy szólalt meg utolsóként, a Néppárt vezetője messze nem diadalmas beszédet mondott. Köszönetet mondott a több mint 7 millió szavazóknak, akik kitartottak a PP mellett, hangsúlyozta, hogy négy nehéz év, nehéz kormányzati döntések után ez nem lebecsülhető eredmény. (A PP szavazóinak mintegy harmadát elveszítette.) „Azt tettük, amiről úgy gondoltuk, hogy legjobb Spanyolországnak” – vette védelmébe megszorító politikáját a konzervatív kormányfő. Rajoy leszögezte, aki a legtöbb voksot szerezte, az alakíthat kormányt. Mindazonáltal közölte: Spanyolországnak stabil kormányra, biztonságra van szüksége. A miniszterelnök készségét nyilvánította a párbeszédre, de semmit nem sejtetett koalíciós elképzeléseiről.
A parlamenti matematika ugyanis súlyos dilemmákat vet fel, a hagyományos jobb-baloldali képlet nem hoz megoldást. Jobboldalon a PP és a Ciudadanos együttesen 163 mandátummal rendelkezik, ehhez még kis nacionalista pártok támogatását kellene megnyerni a 176 mandátumos abszolút többséghez. Baloldalon a PSOE és a Podemos 159 képviselői helye szintén nem elegendő a kormányalakításhoz, legfeljebb kis katalán pártok és az Egyesült Baloldal bevonásával. Ha a magát szintén a változás erejének tartó Ciudadanos párttal is összefognának, képesek lennének meggyőző többség összehozására. Csakhogy a Ciudadanos azt is kikötötte, hogy nem közösködik a radikális baloldallal. A PP vezetéséből több nyilatkozó is utalt arra, hogy a stabil kormányzást leginkább az biztosítaná, ha a PP és a PSOE nagykoalícióra lépne.
A szocialisták egyelőre hallani sem akarnak erről, s külön nehezíti az összefogás Rajoy és Sánchez elmérgesedett viszonya a tévévita után. Sánchezék cáfolják, hogy a PSOE képviselőinek egy része, a Ciudadanoshoz hasonlóan, tartózkodásával kész lenne segíteni a néppárti kormányfő második beiktatását. Egy kisebbségi kabinet egyébként folyamatos parlamenti alkudozásra, alkalmi koalíciókra kényszerülne a kormányzáshoz. Így még az is meglehet, hogy a közeli jövőben előrehozott választásra lesz szükség, s újból az urnákhoz szólítják a lakosságot Spanyolországban.
