Műsormagazin;Izrael;béke;Gáza;Törökország;

- Békét kötött Izrael és Törökország

Normalizálódik az izraeli-török viszony, öt év után a diplomáciai kapcsolatok is újraélednek. A két ország csütörtökön este Zürichben írta alá az erre vonatkozó egyezményt.

A szakításra 2010-ben került sor azt követően, hogy a Gázába tartó úgynevezett segélyflottilla Mavi Marmara hajójának feltartóztatásakor az izraeli katonák kilenc török állampolgárt öltek meg. 2013-ban Benjamin Netanjahu miniszterelnök ezért bocsánatot kért a török néptől, jelezve, hogy a kirobbant incidensben hadműveleti tévedésből, nem pedig szándékosan ölték meg a török utasokat. Netanjahu és az akkor még török miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan megállapodott a kétoldalú kapcsolatok rendezésében, illetve abban is, hogy visszatér állomáshelyére Jeruzsálem törökországi, illetve Ankara izraeli nagykövete, de ez nem valósult meg. A most aláírt zürichi megállapodásban Izrael vállalta, hogy 20 millió dolláros kártérítést fizet a hajón megsebesült török civileknek, illetve a halálos áldozatok hozzátartozóinak, Törökország pedig lemond az akcióban közreműködő izraeli tisztek elleni perekről. Ankara vállalta, hogy felszámolja török területen a palesztin terrorszervezet, a Hamász katonai szárnyának tevékenységét és kiutasítja annak vezetőjét, Száláh Arúrit, valamint azt, hogy korlátozza Törökországban a Hamász politikai tevékenységét is. Újraindulnak a diplomáciai kapcsolatok, a nagykövetek visszatérnek Ankarába és Tel-Avivba. Az egyezmény végleges aláírása után megvizsgálják a török földgázvásárlás lehetőségét Izraeltől, s egy gázvezeték lefektetését, melyen át az izraeli földgázt Törökország érintésével Európába lehetne exportálni.

Egyelőre megmenekült a Jacenyuk-kormány, de nem lesz könnyű dolga. A január elsejétől hatályba lépő uniós társulási és szabadkereskedelmi egyezmény rövid távon nem tünteti el a gazdasági nehézségeket. A Nyugat fájdalmas reformokat vár el a támogatás fejében és Kijevnek sürgősen megoldást kell találnia a lejáró orosz adósságra is.