Egyre jobban aggódhatunk a közös Európáért. Válságjelek már jócskán adódtak a gazdasági krízis 2008-as kitörése után. Angela Merkelnek nem kis erőfeszítésébe került, hogy egybetartsa az euróövezetet. Görögország ugyan még számos nehézséggel néz szembe, de az uniós sokkterápia részben gyümölcsöző, hiszen Spanyolország, Portugália, vagy a balti országok gazdasági sikerei mind azt mutatják: a megszorítások működtek. A kemény intézkedésekkel azonban az emberek körében nem lett népszerűbb a közös Európa ideája.
A válság azonban nemcsak gazdasági természetű. A menekültválság kiéleződésével ismét felerősödtek a 2004-ben az EU-hoz csatlakozott államok és a régi uniós tagországok közötti különbségek. A nyugati sajtóban ismét előkerült a Kelet-Európa kifejezés annak kapcsán, hogy Magyarország, Szlovákia, Csehország, illetve az új lengyel kormány is elutasítja az Európai Bizottság kvótarendszerét.
A kontinens nyugati és keleti felén is egyre erősebbé vált a szélsőséges ideológia. Az okok azonban különbözőek. A Nemzeti Front megerősödése ugyanis már a menekültválság előtt is egyértelműen érzékelhető volt. Itt elsősorban gazdasági okokra vezethető vissza a radikális jobboldal térnyerése. A francia GDP a válság óta nem talált magára. A munkanélküliséget nem sikerült csökkenteni, a gazdaság sem állt tartós növekedési pályára. A gyenge eredményekkel egyenes arányban negatív rekordok sorát döntötte meg Francois Hollande népszerűségi mutatója.
A november 13-i párizsi merényleteket követően ugyan megítélése elmozdult a mélypontról, hiszen az emberek többsége, még a jobboldaliak is elégedettek voltak azzal, ahogy a terrort követő helyzetet kezelte – nem is beszélve arról, hogy olyan intézkedéseket is hozott, amelyeket a jobboldal is követelt -, mégis ha nem történik újabb dráma Franciaországban, ez a népszerűség-növekedés néhány hónap múlva teljesen eltűnhet. Ugyanez történt a januári, Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadások után is: Hollande népszerűsége rekord mértékben, több mint húsz százalékkal nőtt rövid idő alatt, idén őszre azonban ismét mélypont közeli szintre esett vissza.
Mérsékeltebb lett a tömörülés?
A gazdasági okok mellett a Nemzeti Front megerősödése mögött az keresendő, hogy Marine Le Pen, aki 2011. január 16-án vette át apjától a párt irányítását, mérsékeltebbé tette a pártot. Ezt a lépését azonban nem szabad túlmisztifikálni. Arról van szó, hogy az FN szakított az antiszemitizmussal. Apja, Jean-Marie Le Pen pártelnökként egy sor zsidóellenes kijelentést tett, egyebek mellett megkérdőjelezte a gázkamrák létezését. Tavaly, amikor még a FN tiszteletbeli elnöke volt, Patrock Bruel francia énekes-színészről azt mondta elégedett mosollyal, "legközelebb csinálunk belőlük egy kemencényi rakást". E kijelentésétől nyilvánosan határolódott el Marine Le Pen, aki meg is fosztotta apját a tiszteletbeli elnöki címtől.
A FN mérsékeltebbé tétele azonban ki is merül az antiszemitizmussal való szakításban, illetve abban, hogy joviális, közvetlen politikus benyomását akarja kelteni, vagyis más a csomagolás. Hangsúlyozzuk, azonban szinte semmi különbség sincs Jean-Marie Le Pen és lánya hangneme között. A francia sajtóban csak BHL-ként emlegetett filozófus, író, dramaturg, Bernard-Henri Lévy úgy foglalt állást, hogy Marine Le Pen „az emberarcú szélsőjobboldalt” valósította meg. Apjával szemben nem utal a második világháborúra, sem a gyarmati háborúkra.
A Foreign Policy szaklap egy 2014-es számában egyenesen odáig ment, hogy Marine Le Pen „megújította pártját”, amellyel „modellé válhat az európai szélsőjobb számára”. Tény, négy év óta következetesen próbálja lemosni a pártról az antiszemita jelzőt. Ne feledjük, Marine Le Pen számára a Jobbik – antiszemita kijelentései miatt - túl szélsőséges párt, a 2014 májusában megrendezett európai parlamenti választást követően kijelentette, sem a magyar pártot, sem a görög Arany Hajnalt nem hajlandó bevenni frakciójába. (Végül nélkülük is sikerült képviselőcsoportot alakítania.)
Nácikhoz hasonlított muzulmánok
Hogy azonban Marine Le Pentől sem áll távol a harcias, provokatív fellépés, azt egy 2010-es megnyilatkozása is bizonyítja, amikor például a nácikhoz hasonlította az utcán imádkozó, és ezzel a köztereket elfoglaló muszlim hívőket. Emiatt idén októberben bíróság előtt is meg kellett jelennie. Gyűlöletbeszéddel vádolták. A lyoni tárgyaláson Marine Le Pen ártatlannak mondta magát, és leszögezte: 2010-es szavaival, melyet egy politikai gyűlésen mondott el, senki ellen sem intézett támadást, egyszerű „politikai nyilatkozatot tett”, lévén „ő egy politikus”. Mint mondta, „nem rasszista, xenofób megnyilvánulásként” tekint akkori véleményére, ő egy viselkedésre, egy jelenségre hívta fel a figyelmet, mivel úgy gondolja, az utcán imádkozó emberek – ha nem is tankokkal, katonákkal – egyszerűen elfoglalják a köztereket a többség elől.
Ez a muzulmánellenesség a Fidesz retorikájában csak a menekültválság kiéleződése után jelent meg. Nem is olyan régen - az utóbbi időben kissé feledésbe merült keleti nyitás kapcsán - a magyar kormány jelentősen közeledett az arab világ felé, különösen Szaúd-Arábiával és az Arab Emírségekkel törekedett kiváló viszonyra. Orbán Viktor tavaly márciusban járt a szaúdi fővárosban, Rijádban több mint száz üzletemberrel. Akkor a magyar miniszterelnök szó szerint így fogalmazott: „Mi azért jövünk ide, mert tiszteljük az arab kultúrát, és elismerjük azt, ahogyan ők berendezték és a világ egyik legsikeresebb részévé tették a saját világukat.” Orbán szerint tehát az arab világ a földkerekség legsikeresebb régiói közé tartozik.
Manapság viszont egyre-másra jelentek meg olyan nyilatkozatok, amelyek szerint a muzulmánok integrálhatatlanok a társadalomba. Így nyilatkozott Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője is október elején, a Magyar Időknek adott interjújában. Úgy vélte, az európaitól gyökeresen eltérő muszlim kultúra miatt reménytelen a menekültek integrációja. Ez az érvelés Marine Le Pennél már évek óta megjelenik, hevesen ellenzi a bevándorlók országba való engedését, „migránsok cunamijáról” beszél. Ezzel kapcsolatban élesen bírálja az Európai Uniót, amely „nem képes megvédeni határait”, (Ez is ismerős kijelentés magyar kormányzati politikusok részéről.)
Ami viszont nagy különbség Le Pen és a Fidesz illetékeseinek megnyilvánulásai között, hogy Franciaország célország a bevándorlók számára, Magyarország viszont nem. Marine Le Pen összefüggést lát a növekvő bűnözés és a bevándorlók emelkedő aránya között bizonyos negyedekben. Ezzel azonban itthon aligha lehetne kampányolni. Le Pen elvenné a bevándorlók szociális juttatásait, ez szintén nem lehet téma itthon. S még egy érdekes kitétel részéről, úgy véli, az egyes cégek azért alkalmaznak inkább bevándorlókat, „hogy lejjebb nyomják a munkások bérezését”. A munkások sorsának emlegetése gazdaságpolitikájának is fontos eleme, amint ezt a következőkben boncolgatjuk.
A munkások pártja
Marine Le Pen egy sor gazdasági ígéretet tett, amelyek különösen a szegényebb rétegek, a munkások fülében csengenek nagyon is pozitívan. A minimálbért 200 euróval emelné, segítené a kisvállalkozásokat, vámmal sújtaná az importot. A FN a munkások pártja lett, körükben már 50 százalékos támogatottsága. Le Pen programjának örömmel hisz sok francia.
Politikáját burkolt németellenesség is jellemzi, Angela Merkel a monetáris szigor képviselője, aki „német Európát” akar létrehozni - állítja. Ennyire éles németellenes támadásokat aligha engedhetnek meg maguknak a magyar politika jelenlegi irányítói, hiszen gazdasági szempontból elsősorban Berlintől függünk. Marine Le Pen egyébként úgy véli, hogy a szocialista államfő, Francois Hollande valójában „Merkel szolgálatában áll”. Marine Le Pen bírálja az EU létrehozását biztosító, 1992-es Maastrichti Szerződést is.
