A 68 esztendős Simon Géza Gábor több mint fél évszázada megszállottan kutatja a magyar jazz múltját és jelenét. 4000 előadást tartott, külsősként harminc évig dolgozott a Magyar Rádióban, több mint ötven szaklapban publikált cikkeket és mintegy 150 lemeznek volt szerkesztője vagy producere. 1991-ben létrehozta a Magyar Jazzkutatási Társaságot, s azóta átlagosan évente egy önálló kötetet is megjelentet. Magángyűjteményében több tízezer hanglemez, kotta, plakát, fénykép, aprónyomtatvány található.
Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy – kurátor társaival, Bajnai Klárával és Kiss Imre múzeumigazgatóval együtt – a bőség zavarával kellett küzdenie, amikor a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban rendelkezésre álló alig több mint 100 négyzetméteren összeállította a nemrég megnyílt magyar jazztörténeti kiállítás anyagát.
Simon Géza Gábor meggyőződése szerint a magyar jazz gyökerei egészen a 19. század közepéig nyúlnak vissza, s ez a „kőkorszak” (amely a kiállítás első tematikus egységét adja) 1920-ig tartott. „Az európai origó egyértelműen a színes bőrű Shakespeare-színész, Ira Aldridge 1853-as turnéja, akinek fellépései vaudeville-zenével zárultak, saját negro songjait énekelte. A pesti Nemzeti Színházban is előadott műsorának kottáját az akkoriban alakult Rózsavölgyi és Társa cég adta ki – egyedüliként a világon.
Ez a kotta több kiadást is megért, és most az Országos Széchenyi Könyvtár Zeneműtára bocsátotta rendelkezésünkre. A kották borítójával indul a kiállítás. Ebben az időszakban főleg a kottaborítók adják a képi ábrázolásokat, mert az orfeumokban, kabarékban, színházakban fellépő cake walk- és ragtime-előadókról (zenészekről, táncosokról) nincsenek használható ábrázolások” – magyarázza Simon.
A második nagy periódus 1920-tól 1950-ig tart. Simon szerint ez idő tájt „a fő szempont a reklám volt, és ezért műtermi fényképek készültek az előadókról, elsősorban a jazz bandekről. Jobb esetekben a fellépés helyszínén (orfeumban, kávéházban, étteremben) készültek hasonló állóképek, amelyeken a fellépő zenekar összes hangszere is látható volt. Ekkor még igen ritka volt az azonos felállásban hosszabb ideig működő formáció, így mindig újabb és újabb fényképet kellett készíteni, hogy az a kirakatba és a helyi lapok reklámrovataiba kerülhessen. Az ily módon nagyított fotók példányszáma általában nem érte el az egy tucatot sem, s ezért a legtöbb zenekarról sajnos egyetlen fotó sem maradt fenn az utókorra.
Az 1950 előtti időkben a legjobb esetben is kétszínnyomásos plakátok készültek, meglehetősen gyenge minőségű papírokra, így ebből is alig-alig van már tárgyi dokumentáció. Ebben az időszakban kezdték viszont tervezni az egyedi gramofonlemez-tasakokat, amelyeket jobbára neves, de névtelenségbe burkolózó grafikusok, festőművészek alkottak. E ragyogó reklámhordozókból a legjelentősebb hazai lemezgyűjtők jóvoltából a fotóknál és a plakátoknál nagyságrendekkel több, rendkívül változatos anyag maradt fenn.”
1960-tól – amikor a jazz a kommunista Magyarországon a tiltottból a tűrt kategóriába került – már lényegesen több dokumentum ismert. Ezekből állt össze a tárlat harmadik nagy tematikus egysége. A kiállított plakátok túlnyomórészt az első magyar jazzkutató, Pál Sándor hagyatékából származnak. „A jazz riportfotózás 1965 tájékán indult Magyarországon. Ehhez kezdőpontként sokszor Louis Armstrong Népstadion-beli koncertjét társítják. Ekkor kezdett Siklós Péter is, akinek számos jazz riportképe látható a kiállításon. Az újabbkori magyar jazztörténet fontos képi ábrázolásai az LP-ken és a CD-borítókon látható alkotások.
Ezekből meglehetősen széles választékot állítottunk össze, de ez a tényleges anyagnak sajnos így is csak egy százaléka lehet. Jazz tematikájú festmények közül Gyémánt László, Nyakas Attila és Külüs László alkotásait válogattuk be” – mondja Simon Géza Gábor. Önálló felületet kaptak emellett a magyar jazz külföldön elismert nagyságai: Dudás Lajos, Szabó Gábor, Zoller Attila és főként Bacsik Elek, akinek életművét Simon jelenleg is elmélyülten kutatja. A múzeumban emellett néhány ritka hangszer (gitárcitera, gitárbendzsó, különleges altszaxofon, régi dobfelszerelés) is látható.
A kiállításhoz kamarakoncertek csatlakoznak: januárban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének növendékei, februárban Binder Károly (zongora) és Borbély Mihály (szaxofon) duója, márciusban a Szabó Sándor–Major Balázs–Hendrich Roland Trió, míg áprilisban a Halper Hendrix Experiment, valamint Csík Gusztáv együttese lép színpadra. Március közepén – hazai és külföldi résztvevőkkel – jazzkutatási konferenciát rendeznek ugyancsak a múzeumban, míg áprilisban bemutatják Simon Géza Gábor új kötetét, amelyben a 90 éve született, páratlan tehetségű magyar hegedűs-gitárosnak, Bacsik Eleknek (1926–1993) állít emléket, ritka hangfelvételek kíséretében.
