A lakosság gyakran úgy tekint a kormány intézkedéseire, mint amiért neki nem kell viselnie a felelősséget. A szavazók hajlamosak kevés figyelmet fordítani arra, hogy az általuk törvényes módon megválasztott és törvényes módon eltűrt kormányzat tettei miatt az egész országot érheti negatív hatás: és sajnos, azt kell mondani, egy demokráciában: jogosan.
Vegyünk példának egy távoli, egy nevesincs képzeletbeli államot, ahol a kormány az ország bevételeinek egy részét elsikkasztja, más részét elpazarolja, és hogy a figyelmet minderről elterelje, hisztériákat provokál, emiatt konfliktusba keveredik a szomszédaival és a szövetségeseivel, aztán hogy valamilyen népszerűséget mégis szerezzen otthon, brutálisan piacellenes lépésekkel sarcolni kezdi a tőkét, mire az kivonul ebből a távoli és nevesincs országból.
De nemcsak a tőke menekül, hanem menekülnek az orvosok, az ápolók, a mérnökök, a szakmunkások, mindenki, aki csak tud. Szerencsére van befogadási hajlam a kulturált és fejlett világ országaiban, így látszólag minden rendben: elmennek az elégedetlenek, akik, ha idegen földön is, de boldogulnak valahogy; csak azoknak nem lesz jobb, akik otthon maradnak, mert a számlát, az egyre borsosabb számlát, amit ez az elefánt a porcelánboltban-kormány csinál, majd nekik kell megfizetniük. Erre azonban az otthon maradottak nem gondolnak, mert a propaganda azt sulykolja, hogy ebben az országban nő a legdinamikusabban az életszínvonal, ez itt minden világok legjobbika, és akinek ez nem volna elég, az kap ráadásul egy kis bevándorló-ellenes uszítást, rasszizmust, nemzeti romantikát.
Hát nem szívesen lennék most ennek a távoli ország polgárainak a helyében.
De ez persze csak a képzelet játéka. Vegyünk néhány konkrétumot. Itt van például mindannyiunk egyik leginkább szeretett országa, Görögország. Szeretjük és tiszteljük a görög kultúrát, a mitológiát, a színházat, a művészetet, az építészetet, a zenét és hát a gyönyörű tájat, a hegyeket és tengereket. És azt hiszem mindenki, aki járt már ezen a vidéken, emlékszik a meredező vasrudakra is, a befejezetlen, de már lakott vasbeton házak tömegére. Állítólag azért nem fejezik be az épületeket, mert amíg a ház nem kész teljesen, nem kell utána adót fizetni. Görög ismerőseim szerint Görögországban nemzeti sport az adóelkerülés. Az emberek nem bíznak abban, hogy a kormány csakugyan hasznos célra fordítja az adóbevételt és így védekeznek a túladóztatást kivédeni. A kormány pedig kölcsönök gátlástalan felvételével tömte be a lyukakat a költségvetésben és most eljött a pillanat, amikor törleszteni kellene azokat a kölcsönöket. De hát ha egy kölcsönt nem beruházási célra vettek föl, nem is fordulhat termőre. Úgy tűnik, mintha a görög politikai osztály ezt a problémát most úgy próbálná megoldani, hogy egyre ingerültebben szidalmazza az Európai Uniót, amiért az nem fizet helyettük (még többet).
És a lakosság dühös. Véleménye méltányolható: olyan kölcsönt kellene törlesztenie, jelentős életszínvonal-csökkenést vállalva, amit nem ő vett fel, nem ő használt fel, amihez neki semmi köze, leszámítva azt az apróságot, hogy kormányát demokratikusan választotta meg és demokratikusan eltűrte a működését.
Sajnos, az a helyzet, hogy akkor is a népnek kell fizetnie, ha nem demokratikusan választotta a kormányát, de eltűrte azt. A világtörténelem egyik legszörnyűbb tragédiája, ami a német lakossággal történt Kelet-Poroszországban a világháború végén. Nem szoktunk beszélni róla, hiszen a világháború és annak minden szenvedése elsősorban a német náci rendszer bűne volt. De ettől még tény marad, hogy mivel Hitler az utolsó pillanatig nem engedélyezte az evakuálást, több millió német csak 1945 iszonyúan hideg januárjában kezdett menekülni a támadó Vörös Hadsereg elől. Ez a történelem legnagyobb veszteséggel járó halálmenete volt. Hideg, hóvihar, összetorlódott szekerek, járhatatlan utak, géppuskatűzzel támadó szovjet vadászgépek, mindenhonnan előtörő partizánok, az SS kegyetlenkedései miatt bosszúállóvá vált helyi lengyel és orosz lakosság. Halál, pusztulás, máig kellően fel nem tárt és be nem mutatott mértékben.
Egy epizód. Azok a szerencsétlenek, akik valahogy elvergődtek Gdansk (akkor: Danzig) kikötőjéig, és feljutottak a Wilhelm Gustloff nevű hajóra (egyesek szerint hatezren, mások szerint tizenötezren), még a kikötő közvetlen közelében vesztették életüket, mert a tengerre éppen kifutó óriás személyszállító hajót egy szovjet tengeralattjáró megtorpedózta, majd a vízfelszínre emelkedve ágyútűzzel megakadályozta, hogy a partól mentőcsónakok közelítsék meg a süllyedő óriást, mindaddig, amíg az el nem tűnt a hullámsírban. Ez a történelem legnagyobb tengeri katasztrófája, legalább négyszer-ötször több ember halt itt meg, mint a Titanic jéghegybaleseténél. Biztosan volt a hajóra felvergődött tömegben gyilkos is, náci, SS-szörnyeteg, de az áldozatok többsége mégsem katona volt, hanem ártatlan civil.
Igen, az egyének gyakran ártatlanok voltak, mert az ember sokszor nem tehet semmit a politika hatalmas erőivel szemben. De az egyéneknek is tudniuk kell, hogy ha eltűrik: ők fognak megfizetni a politika bűneiért.
A politikus, ha elég ügyes és szerencséje is van, majd lelép, ha bekövetkezik az összeomlás, amit okozott. De maradnak és fizetnek helyettük is a többiek.