A liberális Libération „jó napokat” mondhatott magáénak. A példányszáma meg sem közelíti a Le Monde és a Le Figaro közkedveltségét, viszont irányvonala miatt, amióta csak fönnáll, tekintélyt vívott ki magának, Azon a bizonyos kedden azzal hívta föl magára a figyelmet, hogy közzétette teljesen megbízható értesülését arról, az amerikai földerítő szervek esztendőkön át lehallgattak három egymást követő francia államfőt, Jacques Chiracot, Nicolas Sarkozyt és François Hollande-ot, szinte az egész külügyi, védelmi és más apparátust.
Szombaton reggel pedig azzal a címoldallal jelent meg a lap, hogy „Djihad ad nauseam”, vagyis „Dzsihád a hányingerig”. Nem valami ízléses jellemzés, de a redakció soha nem tartotta vissza magát, ha föltornászni igyekezett a példányszámot.
A cím természetesen a Lyon melletti merényletre utalt, amelyről aztán péntek estére kiderült, a végrehajtója elvben az Iszlám Állam terrorszervezete, de nem furfangosan becsempészett, álnok, idegen ügynök hajtotta végre, hanem állampolgársága szerint francia. Yassin Salhi algériai és marokkói származású szülők gyermeke, de francia földön született, tehát az Ötödik Köztársaság fiának számít.
Megerősödött ezzel az a nézet, hogy a Nyugatnak az Iszlám Köztársaság gonosz merényletei ellen védekeznie igencsak bonyolult feladat, mert nem csupán a határoknál kell ébernek lennie, saját állampolgárait is rendszeresen figyelnie kell. Az 1980-ban született, tíz éve nős, három gyermekes fiatalember gyanús kapcsolatairól esztendők óta tudtak, 2006-tól megfigyelték, de 2008-ban az illetékes szervek „leálltak róla”.
Amire észbe kaptak, elkéstek, a lyoni üzemvezetőt már lefejezték, (jellegzetes Iszlám Állam harcmodor), a véres fej pedig fenyegetésül már a kerítésen lógott, a gázpalackok robbantak, de az üzem szerencsére nem.
A kémügy kezdeti feszültsége után, legalábbis Hollande elnök, azon buzgólkodott, hogy enyhítsen. Éppen a lyoni merénylet napján hajnali három órakor Brüsszelben, az uniós állam- és kormányfők csúcsértekezletének a színhelyén, nyilatkozatot adott ki, amelyben kifejtette, „az Egyesült Államok a szövetségesünk, ami azt föltételezi, hogy tiszteletben tart bennünket”. Mégis, fűzte hozzá,, „úgy vélem, hogy az ügyet lezártnak tekinthetjük. Obama elnök szerdán telefonon úgy tájékoztatott, hogy miként az a múltban megtörtént, francia köztársasági elnök a jövőben nem lesz ilyen akciók céltáblája”.
A visszafogottságot a Le Monde szerint azzal indokolják, hogy az „íratlan szabályok a gyakorlatban a szövetséges titkos szolgálatok viszonyában kölcsönös függőséget föltételeznek”. Jean-Jacques Urvoas, aki a Francia Szocialista Pártban Hollande elnök egyik belső tanácsadója, mégis azt vallja, hogy az Egyesült Államoknak valójában „nincsenek igazi szövetségesei, hanem lakájai és célpontjai, és a kémkedés szinte megszokott még szuverén partnerek között is”
A szövetség nem zárja ki a vetélkedést, a nézetkülönbségek néha mindennaposak. Következésképpen, és ez a Le Monde konklúziója, „a vetélkedés egyáltalán nem ellenségeskedés”. Mindazonáltal a részletek nagy részletességgel tárták föl, hogy a párizsi amerikai nagykövetség egyáltalán nem rejti el megfigyelői buzgalmát. Elegendő a diplomáciai képviselet ablakára tekinteni, (ezt is a Le Monde fedte föl), nem titok, hogy ez az épület az Egyesült Államok „éber füle”.
A nagykövetség a Concorde téren lelhető, néhányszáz méternyire az Élysée-palotától, a belügyminisztériumtól, a külügytől, a Quai d’Orsay-tól, az igazságügytől, a védelmi minisztériumtól, a nemzetgyűléstől. Elegendő a tetőre pillantani, és a tekintet nyomban fölfedezi, egymás hegyén-hátán az antennákat.
A német Der Spiegel írta meg, hogy nem csupán Párizs van ilyen „kitüntetett helyzetben”, hasonló képet mutat az egész világ, hozzávetőlegesen nyolcvan megfigyelő egységről tudnak, Európában tizenkilenc a számuk, Berlinben, Genfben, Madridban, Stockholmban, Bécsben, Varsóban és egyebütt. Kémmikrofonokat telepítettek Franciaország washingtoni nagykövetségére és New York-i ENSZ képviseletére is.
A Le Figaro szakértői az után nyomoztak, hogy a szimatolásra hányféle technikai módszer létezik. A változatok attól függenek, kiről, kikről van szó, egyszerűen „érdekes családról”, és nem mindegy az sem, a megfigyeltek mivel rendelkeznek. Telefonnal-e és hány példánnyal, (például, mondjuk hattal), mi az e-mail címük, és más hasonlók. A lap nyomozása szerint öt fő eszköz kerülhet szóba. Egyebek között az óceánok mélyén cirkáló tengeralattjárók, kellő számú kábellel ellátva, van köztük olyan is, amely rendszeresen többszáz célpontot figyel. Behálózhatnak egész telefonközpontokat is.
A spion szótárak címszavait követve a legegyszerűbb és leghagyományosabb módszer „vakondot” beépíteni, hivatásos kémet, aki a megfigyeltek közé furakodva fülel és gyűjti szorgalmasan az adatokat. Léteznek persze alkalmi akciók is, a véletlenre bízva a hírszerzést, hátha érdekes zsákmány akad a horogra.
A múlt keddi párizsi biztonsági csúcsértekezletet, amelyet Hollande elnök egyesek szerint kellően előkészítve hívott össze, a Libération leleplezései szerint azonban a késő bánat, eb gondolat jegyeit viselte magán. A legékesebb példa minderre a pénteki terrorakció, amelynek az előzményeiről az illetékes szervek állítólag mindent tudtak, de megakadályozni nem volt módjuk, a teljes tehetetlenségüket bizonyította.
Elvben hiába zárult le az ügy a francia államfő mérsékelt, az indulatot mellőző, mondhatni akár „megbocsátó” nyilatkozatával, még sokáig napirenden marad. Erre hívta föl a figyelmet a Le Monde-nak a tanulságokat összegező szerkesztőségi vezércikke is. amely nyilván megfontoltan nem alkalmazta a visszafogottságot, már a címében sem, sőt, „A tengerentúli kémszervezet, vagy az amerikai őrület”. Nem játszhatjuk a meglepettet, ez volt az írás indító gondolata.
Elfogadhatjuk-e, tette föl a kérdést, hogy kikémlelték három elnökünket is? A francia és a többi európai szolgálatnak, természetesen továbbra is együtt kell működnie a tengerentúli partnerekkel, de a jogok legteljesebb tiszteletben tartásával. A jenkik korlátlan technológiai eszközökkel rendelkeznek, és azt hiszik, hogy túltehetik magukat az alapvető demokratikus szabályokon. "Lehallgatni Angela Merkel és François Hollande beszélgetéseit, nem szerves része a terrorizmus ellen vívott harcnak" - írta a Le Monde.
