pénzmosás;NAV;ötmilliárd;

- Ötmilliárdos pénzmosást derített fel a NAV

Csaknem ötmilliárd forint értékű, kábítószer-kereskedelemből és dohánycsempészetből származó pénz eredetét akarta eltüntetni az a nemzetközi bűnszervezet, amelynek kilenc tagját Magyarországon fogták el és vették őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint az Egyesült Államok rendőrségének együttműködésével.

Közölték: a nemzetközi bűnszervezet tagjai a gyanú szerint dél-amerikai kábítószer-kereskedők és cigarettacsempészek pénzét, csaknem ötmilliárd forint értékű valuta, főleg dollár és euró eredetét akarták eltüntetni. Főként szlovákiai bankokba nagy összegű készpénzt fizettek be, amelyet néhány napos pihentetés után kínai és vietnami vállalkozóknak utaltak tovább.

A NAV bevetési főigazgatósága az Egyesült Államok rendőrségével együttműködve a héten kilenc embert vett őrizetbe, közülük hét magyar, egy horvát és egy egyiptomi állampolgár volt. A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a kilenc gyanúsított előzetes letartóztatásban van, de fellebbeztek a döntés ellen. Több más gyanúsított szabadlábon védekezik, egy külföldit még keresnek.

Baleset miatt jelentős torlódásra kell számítani csütörtökön kora este a fővárosban, az Üllői út, a Kőér utca és a Határ út kereszteződésében - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.