Mint azt több nemzetközi meteorológiai intézet megerősítette, 2014 volt minden idők legmelegebb éve az 1880-as hivatalos mérések kezdete óta. Az Amerikai Nemzeti Oceanográfiai és Atmoszférakutatói Intézet (NOAA) adatai szerint tavaly a föld és az óceánok átlaghőmérséklete 0,69 C fokkal haladta meg a 20. századi középhőmérsékletet, 0,04 fokkal megelőzve a korábbi, 2005-ös és 2010-es rekordokat.
A jegesmedvék fennmaradását veszélyeztető első számú tényező a globális felmelegedés – ha a jégtakaró olvadása ilyen mértékben folytatódik, 2030-ra már csak emlék lesz az északi-sarki jégtakaró
A december külön csúcsot döntött, 0,77 C fokkal volt melegebb az elmúlt évszázad átlagánál. Hasonló eredményre jutottak az amerikai űrügynökség (NASA) kutatói és a japán meteorológusok is. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy míg a Föld alsó sztratoszférája (15-20 km-re a föld felszíne felett) hűvösebb lett, az az alatti lévő réteg, azaz a toposzféra tovább melegedett, amely a NOAA szerint újabb bizonyítékul szolgál a légszennyezés okozta üvegházhatás fokozódására.
Mindez úgy következett be, hogy 2014-ben elmaradt a meleg áramlatokat hozó El Niňo beharangozott eljövetele. A klímaváltozást kutató nemzetközi kormányközi szakértő csoport (IPCC) tavaly áprilisban kiadott előrejelzése már nem is vészharangot, hanem lélekharangot kongatott meg: amennyiben nem lesz alapvető és gyors változás a világ energia-termelésében, amely a mai napig az olajon és a szénen alapul, akkor 2100-ra a Föld átlaghőmérséklete akár 4,8 C-fokkal is emelkedhet.
A helyzet annál is inkább riasztó, mert egy friss, a coloradói St.Thomas egyetemen végzett kutatás megcáfolta azt a korábbi elképzelést, hogy üvegházhatás nem csupán az óceánok, körülbelül 700 méter mélységig terjedő rétegeit érinti, hanem lehatol legalább 2000 méterig.
Pusztulnak a tápláléklánc alapjai
Az IPCC jelentése azonban ennél sokkal messzebb megy. Az óceánok felmelegedésének, savasodásának egyenes következménye, hogy veszélybe került a világtengerek élővilága, és ezáltal a Föld tápláléklánca. A savasodást az okozza, hogy a hatalmas víztömegek elnyelik a levegőbe került széndioxid egy részét. Mivel – a szakértők szerint – a savasodás aránya az elmúlt 200 évben 26 százalékkal nőtt, ez a jelenség kipusztíthat bizonyos korallfajtákat és planktonokat.
Ez utóbbi különösen súlyos veszteség, mert a planktonok hiányában nem tudnak kifejlődni olyan kagylók, páncélosok és a különböző puhatestűek, amelyeknek fontos szerepük van a nagyobb tengeri élőlények létfenntartásában. És ennek a láncolatnak a sérülése még jobban fenyegeti az óceánok biológiai sokféleségét, mint a szintén sokat emlegetett túlhalászás.
Ezt támasztja alá az olasz tengertudományi intézet (Ismar) és a plymouth-i egyetem közös kutatása, amely megállapította, hogy az északi féltekén több, egymással összeköttetésben nem álló tengeri medencékben az 1987 és 1990 közötti években ugyanazok a gyors változások álltak be az ökoszisztémában, amelyek elsősorban a planktonpopulációt érintették.
Hasonló eredményt mutattak az Adriai-tengeren, a Balti-tengeren, az Atlanti-óceán észak-nyugati részén és a Csendes-óceán észak-keleti részén végzett felmérések. Mindezt az északi sarkvidéki oszcillációban bekövetkezett változások okozták, amelynek következtében visszahúzódott a jégtakaró és az óceánok hőmérséklete bizonyos tengeri élőlények számára már túllépte az elviselhetőségi küszöböt.
A katasztrófa elkerülésének módjára az IPCC kutatói pontos számadatokkal is szolgálnak. „Ahhoz, hogy az évszázad végéig csak 2 C fok legyen az általános felmelegedés, legfeljebb 2900 milliárd tonna széndioxidot halmozhatunk fel. Csakhogy már 2040 milliárdnál tartunk és ebből ezermilliárdot az elmúlt 40 évben termeltünk. Tehát már csak 900 milliárdot bír el a „keretünk”, és ha a jelenlegi kibocsátások üteme nem csökken, akkor ezt már az évszázad közepére elérjük” – nyilatkozta a Sciences-Campus.info tudományos portálnak Sylvie Joussaume klimatológus.
Éhínség a tengerparti országokban?
Mivel az embereket köztudottan a gyomrukon keresztül lehet leginkább jobb belátásra bírni, számos kutató a várható gasztronómiai veszteségek hangsúlyozásával igyekszik figyelmeztetni az óceánok élővilágának pusztulására. Egy, a Nature Climate Change című folyóiratban közzétett tanulmány ugyan azt állítja, hogy 2050-ig a melegedés ellenére lesz még bőségesen hal az emberiség asztalán, csak éppen egyre egyenlőtlenebb elosztásban.
A magasabb szélességi körökön még jelentősen növekedhet is a halállomány, feltéve, ha az érintett országok szorosan együttműködve betartják az ésszerű lehalászás szabályait, ugyanakkor a melegebb égöveken akár 40 százalékkal is csökkenhet. Manuel Barange professzor, a híres tengergazdálkodás-kutató, a tanulmány társszerzője szerint a melegebb óceánban „gyorsított anyagcseréjű fajok születnek, amelyeknek kevesebb energiájuk marad a növekedésre és a szaporodásra.” Ez különösen sújthatja a délkelet-ázsiai országokat, ahol a hal nem csupán az étrend fontos része, de a bruttó nemzeti össztermékben is jelentős részt foglal el.
De hogy ne csak a jövőbe nézzünk: még emlékezhet a világ arra, hogy a 90-es évek végén az El Niňo által felmelegített Csendes-óceáni vizekben Chile, Ecuador és Peru partvidékén 50 százalékkal csökkent az ajóka-halászat, míg a közelmúltban Oregon partjainál elszaporodott medúzák felfalták azoknak a planktonoknak a jelentős részét, amellyel a zóna halai és cetféléi táplálkoztak.
Az amerikai Proceedings of the National Academy of Science szaklap azt is megállapítja, hogy a globális felmelegedéshez köthető a 70-es évektől a vörös lazac elszaporodása. Ez a halfajta ugyanis mindenevő, planktonoktól a hulladékig, és ezáltal a Csendes-óceán északi részéről, valamint a Bering-tengerből szinte kiszorított olyan népszerű fajtákat, mint a fehér tőkehal, vagy a tonhal. Az éhínség amúgy az emberi faj egyik legnagyobb félelme, amely a szárazsággal, az elsivatagosodással egyre többeket fenyeget. Mi lesz, ha már a tengerrel rendelkező országokat sem tudja táplálni a földi élet bölcsője?
