- Szokott- e álmodni?
- Sokat nem szoktam álmodni, de most Budapesten többször is előfordult ez velem.
- Nem véletlenül kérdeztem, mert a Nemzetiben játszott Belső hangok című előadás az álom és az ébrenlét között játszódik. Eudardo de Filippo darabja, melyet már több mint 350-szer eljátszottak, miért vonzotta?
- Ezt a darabot egy nagyon eredeti drámai mechanizmus indítja el és ez rendkívül inspirált. Az a figura, akit én játszom, megvádolja a szomszédjait, hogy valakit meggyilkoltak. De az is elképzelhető, hogy ezt az egészet csak álmodta. Noha csak a gyanú szintjén marad az ügy, a szomszédok mégis komolyan veszik és elkezdik egymást megvádolni. Ő pedig tanújává válik az eseményeknek. Végül kiderül, hogy az egész mégis csupán egy álom volt, de szembesülnie kell, azzal, hogy ennek a gyanakvásnak ő is a részese lett.
- Kelet-Európában, beleértve Magyarországot évtizedeken át működött a besúgás rendszere, tehát a feljelentgetés és a gyanakvás légköre egyáltalán nem idegen tőlünk.
- Igen ezzel tisztában vagyok, a kollégáimmal együtt utána is néztünk, mi történt Magyarországon a korábbi rendszerben. De voltunk Szentpéterváron és megyünk az előadással Varsóba is. Nem mintha a besúgást nálunk Olaszországban nem gyakorolták volna ezerrel a fasizmus idején. Tudható, tehát, hogy ez a gyanakvó légkör sok helyen jelen volt. De itt nem is annyira a feljelentés, vagy a besúgás az érdekes, hiszen a darabban az álom egyfajta jóslattá válik, hiszen aki ezt megálmodta nagyon jól tudta, hogy egy beteg társadalomban él.
- Nálunk Magyarországon mostanában eléggé átpolitizált a színházi élet. Ön mit gondol a politika és a színház kapcsolatáról?
- Engem a politika csupán annyiban érdekel, mint minden állampolgárt. Persze annak tudatában vagyok, hogy a színháznak megvannak az eszközei arra, hogy a gondokat kvázi költészetté alakítva proponálja a közvélemény számára és ebből akár politikai cselekvés is születhet. De a színháznak mindig színháznak kell maradnia, bizonyos határokat nem szabad átlépni, vagyis direkt módon nem szabad politizálnia. Én nem ismerem a magyar színház jelenlegi helyzetét, de azt elmondhatom, régebben az egyik legszebb színházi élményem egy magyar előadáshoz kötődik, a Katona József Színház Három nővéréhez, amit Olaszországban láttam. Csodálatos előadás volt.
- A Katona József Színház mindig is komolyan vette a társulati létet, ön számára mennyire fontos a társulat, hogy ugyanazokkal dolgozzon?
- Az én színházi működésemben kulcsszerepet játszik a társulat. Olyan korszakban nőttem fel, tettem szert az ismereteimre, amikor a színházi kollektívák szelleme nagyon erős volt. Nem csak az érett, vagy idősebb színész számára, hanem a fiatalnak is nagyon fontos, hogy tartozzon valahová. Akkor tud szakmailag igazán csiszolódni.
- Milyen munka várja ezután, marad a színháznál, vagy a film felé fordul?
- Három éve nem forgattam. A következő időszakban viszont két filmre is készülök. Szeretném visszanyerni azt az időt, amit elvesztegettem. Persze igazából nem lehet elvesztegetett időről beszélni, hiszen az elmúlt két évet arra használtam, hogy a Belső hangok című előadás országos és nemzetközi turnéját megszervezzem. Vasárnap Varsóban lejátsszuk a produkció utolsó előadását és ezzel ezt a korszakomat lezárom.
