Franciaország;Marine Le Pen;Francia választások;

FOTÓ: Getty Images

- Le Pen elvesztette a fogadást

Marine Le Pen elvesztette a fogadást – írták francia lapok. Bár a Nemzeti Front elnökasszonya a vasárnapi helyhatósági voksolás előtt azt állította, száz százalékig meg van győződve arról, hogy pártja megnyeri a voksolást, ez mégsem következett be. Ugyanakkor a FN folytatja fokozatos térnyerését a francia belpolitikában.

Lapvisszhang

Frankfurter Allgemeine Zeitung

Gyengébben szerepelt a szélsőjobboldal a vártnál. Nicolas Sarkozy volt köztársasági elnök megakadályozta, hogy a Nemzeti Front váljon Franciaország legjelentősebb politikai erejévé. A konzervatív német lap ugyanakkor hozzátette azt is, hogy a FN megtörte a kétpólusú francia politikai rendet.

Der Spiegel

A FN ugyan nem érte el azt a célt, amit kitűzött maga elé, de 2011-hez képest 9 százalékos emelkedést mondhat magáénak. A párt átrajzolta az Ötödik Köztársaság politikai térképét. Eddig ugyanis vagy a bal-, vagy a jobboldal határozta meg a politikai életet, ám felnőtt melléjük harmadik erőként.

La Stampa

A választás legnagyobb kérdése az volt, tényleg a Nemzeti Front vált-e az ország legjelentősebb pártjává, Marine Le Pen valóban olyan sikeresen alakította át a FN-t, miután apja, Jean-Marie Le Pen örökébe lépett, amiként ezt a közvéleménykutatók sugallták. Ez azonban nem következett be. S bár a választás átalakította a belpolitikai viszonyokat a jobboldal javára, komoly eredmény, hogy nem a szélsőjobboldal került vezető szerepbe.

Részleges eredmények

Ami a részleges eredményeket illeti, a párizsi belügyminisztérium hétfői eredményei szerint a jobboldali tábor a kisebb pártokkal együtt 37,5 százalékot ért el, a baloldal összes pártja pedig együttesen 35,02 százalékot. A látszólagos fej-fej melletti eredmény ellenére az elemzők szerint a második fordulóban jelentős jobboldali győzelem várható a baloldal megosztottsága miatt – írta az MTI. A jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) és két centrista párt, a Modem és az UDI közös listái a szavazatok 30,32 százalékát szerezték meg, a Nemzeti Front (FN) pedig 25,97 százalékot kapott.

A Szocialista Párt 21,31 százalékos eredménnyel a közvélemény-kutatásokban jelzettnél jobban ellen tudott állni, és a választókörzetek háromnegyedében versenyben tudott maradni a második fordulóra. Ugyanakkor sorozatban ez volt a kormánypárt negyedik veresége a tavalyi önkormányzati, európai parlamenti és szenátusi választások után. A kommunista Baloldali Front 6,83 százalékot kapott, a Zöldek pártja, amely csak a választókerületek 20 százalékában tudtak jelöltet állítani, alig 1,85 százalékot ért el. A kétfordulós helyhatósági választásokon a franciák az évi 75 milliárd euróval gazdálkodó megyei tanácsok összetételéről döntenek hat évre, a második fordulót jövő vasárnap tartják.

Egyre több közel-keleti országban jelennek meg az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozó helyi csoportok, de Irakban megállították előretörését. A sikert az Irán által támogatott iraki haderő érte el, ám nem mindenki tud ennek örülni, Irán régióbeli térnyerése miatt.