Számos vonatkozásban már a volt szocialista országok is megelőznek bennünket. Nem kell kitalálni semmit, mert bőven vannak országok, amelyek a II. világháború után drámai fejlődésről adtak számot. Ezek közé sorolom Finnországot és Dél-Koreát. Az utóbbiról megemlítem, hogy megpróbáltatásokban nekik is volt részük, gondolok itt a 30 évig tartó japán megszállásra, a véres koreai háborúra, majd pedig nyakukra ült diktátorra. Ezt követően, vagy már az előző események végén voltak nekik olyan okos politikusaik, akik vállalták az ország fellendítését: jelentősen növelték az alap- és alkalmazott kutatásra szánt összeget, számos új kutatóintézetet hoztak létre.
Merre tartsunk?
Amikor mi megszabadultunk „béklyóinktól”, akkor nem hogy hasznosítottuk volna azokat az intézményeket, ipari kutató intézeteket, amelyeket a régi rendszerben létrehoztunk, hanem egymás után bezártuk őket, szélnek eresztve kutatóikat és elkótyavetyélve műszereiket. Csak azt nem tudom, hogy amikor ezt a pusztító tevékenységet elkezdtük, miben bizakodtunk?
És miben bízunk most, 25 évvel később?
A politikusoknak el kellene már végre dönteniük, melyik irányba kormányozzák hazájukat: maradunk-e a külföldi cégeknek alacsony illetményért bérmunkát végző ország (a magyar munkások a németországi bérek negyedét keresik!), vagy megpróbálunk ebből a kényelmes helyzetből kitörni. Az igaz, hogy a külföldi cégek magyarországi letelepedése munkaalkalmat biztosít, hozzájárul a gazdasági mutatóink javulásához, adót is fizetnek, de a bankokhoz, a nagy áruházakhoz hasonlóan természetszerűen kiviszik a profitot az országból.
Egy bérmunkát végző ország sohasem lesz képes gazdagodni, lakóinak jobb életkörülményeket teremteni. Ha így lenne, akkor nem kellene azon szomorkodnunk, hogy csaknem félmillió(!) polgártársunk nyugati országokban vállalt munkát.
A jelenlegi helyzet nincs harmóniában a rendszerváltozáskor kitűzött céljainkkal. A gazdag és sikeres országok példája egyértelműen arra mutat, hogy az előrelépés, a fejlődés alapja a magas színvonalú oktatás, kutatás és a (K+F) kiemelt támogatása: e nélkül felzárkózásunk az álmodozások kategóriájába tartozik. Ha valamiben, akkor ebben biztosan nem ártana, nem ártott volna a sikeres vállalkozókkal, az értelmiséggel konzultálni.
Felzárkózás? Visszafejlődés?
A kormányfő állítása ellenére ennek az országnak nem több „kétkezi” munkásra, hanem tanult, jól képzett szakmunkásokra, szakemberekre, és alkotó munkára is képes diplomásokra van szüksége. Való igaz, hogy a kétkezi munkások „képzése” nem igényel nagyobb befektetést (legfeljebb segélyt, ha nem találnak munkát). Látszólag megtakarítást jelent a kötelező oktatási időnek 18 évről 16-ra történő leszállítása, a felsőoktatásba bekerülő hallhatók számának redukálása, az egyetemek költségvetésének kurtítása. Hogy mi mindenre lehet majd az ily módon megtakarított pénzünket költeni? Azt az olvasók fantáziájára bízom. Azt azért nagyon halkan megjegyzem, hogy ez a program nem a felzárkózáshoz, hanem a visszafejlődésünkhöz vezet.
Időről-időre hallhatunk arról, hogy melyik foglalkozási rétegnek emelik az illetményét: arról azonban szó se esik, hogy a közeljövőben a felsőoktatásban, kutatóintézetben dolgozók is sorra kerülnének. Tarthatatlan az egyetemi oktatók, kutatók alacsony bérszínvonala. Utoljára a sokat támadott Medgyessy kormány emelte látványosan e foglalkozási ágban a béreket. Bármennyire is hihetetlen: a cseh oktatók, kutatók illetménye kétszerese a magyarországinak.
Míg a kormány számos intézkedésével azt szeretné elérni, hogy a szolgáltatások - beleértve a kereskedelmet is -, túlnyomó része az állam kezébe kerüljön, nem látni azt a törekvést, hogy a magyar agyakból kipattant ötletek megvalósításának elősegítésén fáradozna. Mindebből a fiatal diplomások, a jövő nemzedék oktatói arra következtethetnek, hogy nincs, vagy alig van szükség rájuk. Nem lehet csodálkozni azon, hogy külföldön keresik boldogulásukat. A miniszterelnök nyilatkozata, hogy ezek a honfitársaink végül is az EU országaiban maradnak, semmiképpen nem megnyugtató, hiszen függetlenül letelepedésük helyétől épp úgy elveszíthetjük őket, mintha távolabb keresnék boldogulásukat. Fennáll a veszély, hogy néhány év múlva már nem a legkiválóbbak tanítják fiataljainkat!
Ahol érdemes "befektetni"
A kormánynak óriási felelőssége van, különösen azután, hogy két parlamenti választáson is elnyerte a szavazók kétharmadának bizalmát. Ezt azzal tudja meghálálni, ha a jó ideig csaknem üresen maradó stadionok építésének befejezése(?) után a lakosság által megtermelt javakat elsősorban az ország felzárkózását elősegítő célok megvalósítására fordítja.
Aligha hihető viszont, hogy a minisztériumok egy részének vidékre, a miniszterelnöki hivatalnak a Várba költözése ebbe a kategóriába tartozna. Örülünk annak, hogy különböző okok miatt az MNB jelentős (deviza) megtakarítást ért el, de hogy ennek elköltésére, befektetésére a legjobb mód lenne drága épületek, kastélyok vásárlása, abban erősen kételkedem. Az is fölöslegesnek látszik, hogy az MNB új közgazdasági egyetemet hozzon létre, hiszen kiváló közgazdasági egyetemünk van, nem beszélve a számos egyetemen működő közgazdász képzésről.
Szakértők szerint teljesen fölösleges volt az Erste Bankban tulajdonrészt vásárolni. Hogy a különböző direkt vagy indirekt úton milyen támogatásban részesülnek erősen(!) mérsékelt teljesítménnyel dicsekvő labdarúgó csapataink, arról nem sokat tudunk. Már a most kirobbant Orbán-Simicska vita előtt felmerült a tévé csatornák számának növelése, mintha a kormány sikeres politikájának hangoztatására nem lennének elegendők a meglévők, nem beszélve a számos rádióadóról. Ha a Simicska tulajdonában lévő Magyar Nemzet változtat hangnemén, akkor számíthatunk egy új, a kormányhoz még jobban kötődő napilap kiadására. Az Amerika ellenesség esetleges megszűnését az új médiumok feltehetően pótolni fogják.
Halkan megjegyzem, hogy az ország és a kormány hazai, de különösen nemzetközi megítélésének, hitele helyreállításának volna számos kevésbé költséges módja is. Ha mindezekre a programokra szánt milliárdokat a hazai kutatás helyzetének javítására - beleértve a fiatal oktatók, kutatók illetményének jelentős emelését, és a K+F szerény növelését is - fordítanánk, abból az országnak összehasonlíthatatlanul nagyobb haszna származna.
Tisztában vagyok azzal, hogy a kormány nem sok figyelmet szentel a kívülről jövő javaslatoknak, ehelyett a bevándorlásról(!) tervez országos(!) konzultációt, mintha az utóbbinak sok köze lenne hazánk jelenlegi és jövőbeni helyzetéhez. Ennél fontosabb lenne, ha a (felső)oktatás és kutatás gondjairól, hazánk felzárkózásának feltételeiről értekezne tőlük független személyiségekkel, például az MTA vezetőivel és a Rektori Konferencia tagjaival.
