pénzmosás;bűnszervezet;étolaj;NAV;

- 4 milliárdot csaltak el - Lecsapott a NAV

Kiterjedt nyomozás után 18 tagú, étolajjal üzletelő bűnszervezetet leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - tájékoztatta a NAV bűnügyi szóvivője pénteken.

A nyomozás eddigi adatai szerint a szervezet tagjai 4 milliárd forintnyi általános forgalmi adót csaltak el. Az egyik őrizetbe vett gyanúsított családjának osztrák bankszámláját és magyar vagyonát 4,6 milliárd forint értékben zárolták - közölte Sárközi Alexandra. A gyanú szerint egy étolajgyártással foglalkozó gazdasági társaság vezetője - aki azóta már kiszállt a cégből - a bűnszervezettől szerezte be fiktív számláit.

A bűnszervezet az Európai Unió területéről vásárolta az étolajat, majd magyar cégekből álló számlaláncokon keresztülfuttatta és számlázta az étolajgyártónak. Az áru azonban - a számlákon feltüntetettektől eltérően - Romániából és Bulgáriából egyenesen az étolajgyárba érkezett. A pénzügyi nyomozók a román hatóságokkal együttműködve beszerezték a román eladónál található számlákat, szállítási okmányokat és iratokat, és további harminc helyszínen lefoglalták a bűncselekmény egyéb bizonyítékait.

A nyomozóknak a pénzmosás elleni intézményrendszer lehetőségeit kihasználva sikerült megakadályozniuk, hogy az egyik őrizetbe vett gyanúsított felesége a náluk tartott házkutatás után a fiuk magyar bankszámláján lévő 2,8 millió eurót ausztriai bankszámlájukra utalja. Ugyanakkor a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közreműködésével, az osztrák hatóságok segítségével a család ausztriai bankszámláján lapuló további 2,5 millió eurót is zárolták.

Ezen kívül részvényeiket, bankszámláikat és ingatlanjaikat is sikerült zár alá venni, így a 4,6 milliárd forintos családi vagyon az okozott kár megtérülését szolgálhatja. A bűnszervezet többi résztvevőjénél százmillió forintot meghaladó értékben gépjárműveket, ingatlanokat, kamionokat, kamionmosókat is zár alá vettek. A 18 fős bűnszervezet irányítóit és tagjait költségvetési csalás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, tíz gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság. Az ügyben a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága folytat nyomozást - közölte a szóvivő.

Összeütközött egy teherautó és egy autóbusz az 1-es úton, Tatabánya és Szárliget között, a balesetben nem sérült meg senki - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) péntek reggel.