A Kieselbach Galériában látható mintegy száz festmény az eddigi legnagyobb Scheiber-kiállításnak számít, és ezúttal az első alkalomnak arra, hogy a hazai művészettörténet fekete báránya, ám a kiállítás látogatók és külföldi aukciók kedvence, Scheiber Hugó művészi kvalitásai esélyt kapjanak a hiteles megmutatkozásra.
A szakírók által lefitymált, fanyalgással félretolt életműről segít hiteles ítéletet alkotni a kiállítás mellett a Kieselbach Galéria kiadásában most megjelent új Scheber Hugó monográfia.
Molnos Péter művészettörténész két éves munkáját koronázza meg a tekintélyes album, amely egyben jubileuminak is számít: ez a harmincadik művészeti kötet, amely a híres galéria ihletésére, gondozásában és támogatásával látott napvilágot.
„Szeretem Scheibert. Szeretem, mert problémás festő. Mert a képei mindig vitát gerjesztenek.” – olvasható a monográfia előszavában Kieselbach Tamás vallomása.
Élő szóban ehhez azt is elmondta, hogy mielőtt felvették az egyetemre, a Nemzeti Galériában dolgozott, s ekkor látta meg néhány félrerakott kép között Scheiber Ringlispiel című képét.
Ekkor csodálkozott rá, hogy ilyen festészet is létezik. A művészettörténészek többsége fanyalogva, elutasítóan közelít az életműhöz, Kieselbach azonban a nyolcvanas évek elejétől gyűjteni kezdte Scheiber képeit, igaz, azt azért Scheiber mai újraélesztőjeként is hozzáteszi: „Ebben az életműben borzasztó képek vegyülnek remek képekkel. Bizonyos festményeit nem tenném ki a falra.”
Scheiber ugyanis, saját bevallása szerint, több mint tízezer képet festett, nagyon gyorsan dolgozott, rengeteg „szaftos, azonnal csinált” kép került ki a kezéből.
Ilyen mennyiségben ontott munkák között nem ritka a felszínes, felhígult stílusban született kép sem. Ugyanakkor, mert nem csak sokat, hanem olcsón is dolgozott, az ő festményeivel került be a kiskeresetű magyar értelmiségi otthonokba a modern festészet.
Éppen Scheiber életművének ellentmondásossága ad alkalmat, hogy a most megjelent monográfiával és a november 21-ig látható kiállítással fontos tanulságok kerüljenek napvilágra.
Erről így ír Kieselbach az előszóban: „Azt láttam, hogy igazán szabad, kényszerű kompromisszumok nélküli élet itt alig volt elképzelhető. Nincs más út előttünk, mint hogy (…) a kétes minőségű egészből, a vegyes zömből kiválogassuk a jót, az igazat, az izgalmasat és a rendkívülit.”
Molnos Péter bevallása szerint a monográfia írása közben mindvégig az emberközpontúságra törekedett.
Korabeli cikkek, visszaemlékezések révén Scheiber személyiségének, korának, környezetének bemutatásával tulajdonképpen érzékletesen idézi az olvasó elé az alacsony, kövér, kopasz, szivarozó figurát, aki Bécsben nevelkedvén soha nem tanult meg jól magyarul.
Aki soha nem keveredett ki a szűkös anyagi körülmények közül, noha rengeteg képét adta el, de volt, hogy egy ebédért, vagy épp orvosi vizsgálatért adta cserébe a frissen készült művet.
Emblematikus jellemzője, hogy nagyon sokat és nagyon olcsón festett, így lett ő az a festő, akinek az olcsó képei – mint a művészettörténész mondja – a modern festészetet vitték a középosztály otthonába.
Ugyanakkor külföldi kiállításairól is elkapkodták a képeit. A híres berlini Sturm kiállításokon, vagy az olasz futurizmus bemutatókon szereplő Scheiber-képek közül valamennyi eltűnt a művészettörténészek szeme elől, a köztük lévő fő művek közül egy sem ismert.
Feltehetően a képek tetemes része vagy elpusztult, vagy elkallódott, sok külföldön lappang. Ahogy Kieselbach Tamás megjegyezte a galériában nyílt kiállításról: a tárlat ugyan a legnagyobb válogatást mutatja be az életműből, de nincsenek itt a főművek.
A legerősebb Scheiber-művek mind kikerültek az országból, az elmúlt két évtizedben tízszer több alkotása szerepelt a világ aukcióin, mint a nála híresebb, elismertebb kortársainak, Bortnyiknak, Kassáknak és más avantgárd alkotóknak.
A Kieselbach Galéria kiállítása Scheiber legjobb korszakát, az 1917 és 1927 közötti évek termését emeli ki. Láthatók a fantasztikus hatású önarcképei, alulnézetből mutatott, expresszív hatású, meghökkentő festmény valamennyi.
Híresen csúnyának festette magát, minden hiúság nélkül volt képes döbbenetesen eltorzított, már-már karikírozott formában megörökíteni az arcát. Ahogy festett, az egyedi és izgalmas, olajképeit brutális érzékiséggel készítette.
A kiállításon a mellbevágó önarcképeken kívül „a jazz ritmusában” festett, kaleidoszkópszerűen színes, remek képek szolgáltatják azt a bizonyos igazságot a Schebernek, mert az előnytelen, felszínes művekről a jelentős alkotásokra kerül általuk a hangsúly.
Olyan képek adnak esélyt az életmű hiteles megítéléséhez, mint a Körhinta, a Berlini körhinta, a Villamoson, a Kabaréban, illetve a Fényözön.
Meglepetésnek számítanak az I. világháborúban készült festmények és grafikák, többnyire komor hangulatú portrék, amelyek jó részét a feliratok szerint orvosi vizsgálat közben készítette a katonákról a festő.
A kiállítás különleges ajánlattal is szolgál. Miután Scheiber Hugó a legtöbbet hamisított festők közé tartozik, a Kieselbach Galéria hozzáadott ajándéka, hogy a Scheiber-képek tulajdonosai igénybe vehetik a tárlat idején ingyenes az eredetiség-meghatározást.
