választás;önkormányzat;

FOTÓ: Népszava

- Önkormányzat – vagy már csak úgy hívják?

2010-ben, az elvesztett parlamenti választás utáni letargiának ellentmondva, Horváth Csaba szocialista politikus mosolygós képei tűntek föl városszerte. "Van egy jó hírem Budapest!" - közölte titokzatosan. Így, a szinte kötelező helyesírási hibával, vessző nélkül. Mint csakhamar kiderült, a jó hír az volt, hogy ha megválasztják főpolgármesternek, a fővárosban ingyenes lesz a közösségi közlekedés, elavult nevén tömegközlekedés. Nem választották meg, pártja súlyos vereséget szenvedett az őszi önkormányzati választáson, evangéliumát a többség elkönyvelte annak, ami: komolytalan, demagóg (modernebb szóval populista) ötletnek. 2013. január 1-jén Észtország fővárosában, Tallinnban bevezették az ingyenes közösségi közlekedést.

Ez azért is érdekes, mert Észtország annak a gazdaságpolitikának a mintaországa, melyet az európai baloldal és Magyarországon szinte mindenki "neoliberálisnak" nevez: kis adók, nagy vállalkozási szabadság, viszonylag kiterjedt öngondoskodás, takarékosság a szociális kiadásokban, a lehető legkevesebb ingyen ebéd, azaz magánfogyasztás finanszírozása az adófizetők pénzéből. Hogyan lehetséges mégis?

Népnek tetsző döntések

Van három különbség. Az egyik csak technikai: Budapest területe Tallinnénak három és félszerese, népessége viszont négyszeres, a bejáró környékbeliekkel együtt ötszöröse, meg van metró is. A közösségi közlekedés fenntartása itt sokkal többe kerül, és még drágább volna, ha ingyenes lévén az eddiginél többen használnák, ahogy most a tallinnit. (2012-ben az észt főváros tömegközlekedési költségvetése 53 millió euró volt, Budapest 2012-es költségvetésében 139 milliárd forintos tétel szerepelt, éves átlagárfolyamon 468 millió euró. Az fejenként, évente 123 euró Tallinnban, 263 Budapesten.)

A második ok már politikai: Tallinn polgármestere 2007 óta Edgar Savisaar. Aki egyáltalán nem "neoliberális", hanem, noha Centrumnak nevezett pártja az európai liberális pártszövetséghez tartozik, ugyanolyan tipikus kelet-európai pankrátor, mint a névleg kereszténydemokrata Orbán Viktor vagy a hivatalosan európai szocialista Robert Fico. Az egyik WikiLeaks-iratból tudjuk, hogy a New Jerseyben nevelkedett köztársasági elnök, Toomas Hendrik Ilves "ócska populistának" tartja. Pártja rendre megnyeri viszont az önkormányzati választásokat - Tallinnban kimozdíthatatlan. Mindegy, ahol működik a képviseleti demokrácia és a kapitalizmus, ennyit fényesen ki lehet bírni. (Észtországot jelenleg egy szabad piacban hívő jobbközép párt és a szociáldemokraták koalíciója kormányozza.)

A harmadik ok az alkotmányos berendezkedés lényegéhez tartozik. Savisaar tallinni polgármesterként azért lehet az észt politika egyik erős embere, akár a kormánnyal szemben, és azért hozhat a népnek tetsző látványos intézkedéseket, mert van miből. Észtországban is vannak kis helyi adók, sőt 1 százalékos "helyi áfa" is, de a lényeg: a helyben befizetett személyi jövedelemadó 56 százalékával, jelenleg tehát a helybéliek jövedelmének mintegy 11 százalékával az önkormányzat gazdálkodik. Pont. Tallinn jómódú hely, sok a befolyó pénz, telik arra, hogy évente háromnapi nettó átlagkeresetet visszaosszanak ingyen buszozás formájában. Budapesten ez félhavi nettó fizetés lenne. Ha lehetne.

Se feladat, se pénz

Amikor Magyarországon 1988-ban bevezették a személyi jövedelemadót, az egész a helyi tanácsoknál maradt, de mivel akkor a magángazdaság aránya kicsi volt, ez lényegében nem volt más, mint a tanácsi teendők finanszírozásának új módja. Miután létrejöttek a demokratikusan megválasztott önkormányzatok, ez az arány a felére csökkent, majd 1993-ban 30 százalékra. Onnan olvadt le a helyben maradó (nem normatívan visszaosztott) rész 2012-ig 8 százalékra; ekkor 0 (nulla) százalékra csökkentették, egyszersmind a központi költségvetésbe irányítottak pár kisebb tételt is, így a gépjárműadó 60 százalékát és a teljes illetékbevételt. Az oktatási-nevelési feladatok mindenestül, az igazgatási feladatok nagy részben az államhoz kerültek, a fennmaradó - városszépítési, "szociális" - programokra az állam általános, azaz nem célzott pénzt ad. A polgármesterek nem hogy tiltakoztak volna, de örültek, mert az óvodák, iskolák részben finanszírozása súlyos teher volt. Nincs feladat - nincs gond.

A központi pénzeken kívül a helyi iparűzési adó maradt viszonylag számottevő bevételi tétel, de ennek az összege településenként szélsőségesen változó, és nem lehet ráfogni, hogy az állampolgári kontroll alapja volna. Azok a polgárok, akik négy- (most már öt-) évenként jól nevelten leszavaznak polgármester- és képviselőjelöltjeikre, eddig se nagyon mondhatták, hogy "Józsi, ne költsd butaságokra az én pénzemet", mostantól egyáltalán nem mondhatják.
Magyarországon elsorvadt, majd gyakorlatilag megszűnt az önkormányzatiság úgy, hogy senki sem siratta, mivel senkinek sem hiányzott. "A Király utca a Körútig tart, azután már csak úgy hívják" - szokta mondani apám, és a magyar önkormányzatiság is 2012-ig tartott, addig sem volt túl dicsőséges, de azóta már csak úgy hívják.

Ahány párt, annyi érdek

Kezdettől nem értették, mire való a helyi önkormányzat. Az első pillanattól meglévő politikai polarizáció elterelte a figyelmet a kormányzásról, pontosabban rossz kormányzásra és felelőtlen ellenzékiségre ösztönzött; másfelől a politika fő célja a garanciák keresése és beiktatása volt a célból, hogy egyik politikai oldal se hatalmasodhasson el. 1989-ben, amikor a harmadik köztársaság intézményrendszerét megalkották, ez a két oldal az MSZMP, illetve a többi párt összessége volt. A túl nagy helyi önállóság nem volt kívánatos az ellenzék számára, mert Budapesten kívül csak az MDF és némiképp a Kisgazdapárt volt erős, de nem volt apparátusuk az esetleg rájuk szálló igazgatási feladatok ellátására.

A legradikálisabban ellenzéki SZDSZ valószínűleg a helyi - megyei, városi - kommunista "kiskirályok" hatalmának átmentődésétől tartott, amikor A rendszerváltás programjában a megyerendszer helyett valamiféle körvonalazatlan, Magyarországon előzmény nélküli kantonrendszert ajánlott. Amikor viszont kiderült, hogy a helyi önkormányzatok mégis az ellenzékiség bázisai lehetnek, az Antall-kormány mindent megtett - persze alkotmányos keretek között - a gyengítésükre.

Legalább ennyit ártott az önkormányzatiságnak az MSZP politikája. Az érett Kádár-korszak Országgyűlésében nem pártfrakciók, hanem apró helyi választókerületek képviselői ültek. A funkciójuk nem a politizálás volt, hanem valóban az, hogy a fatornyost képviseljék, annak lobbizzanak. Amikor a Nemzeti Kerekasztal résztvevői a kölcsönös féken tartáson kívül - eléggé rövidlátó módon - a stabil (központi) kormányozhatóság garantálásának rendeltek alá minden más szempontot, és a győztes javára súlyozó vegyes választási rendszer keretében megtartották az "egyéni" választókerületek mintegy felét, a "parlament = lobbifórum" szemléletét tartósították.

Az 1994-es választások után a szocialisták kezdeményezésére megszűnt a polgármesteri tisztség és a képviselői mandátum összeférhetetlensége. Meglehetősen sok polgármester lett parlamenti képviselő is, megerősítvén a közvéleményben azt a tévhitet, hogy a város első emberének dolga az, hogy pénzeket járjon ki "fönn, Pesten", és egy parányi térség érdekében küzdje ki az egész országra érvényes törvények módosítását. Ezt nyilván úgy érhette el a legbiztosabban, ha a kormánypártokba (lehetőleg a nagyobbik kormánypártba) tartozott.

Felelőtlen felelősök

De nem csak a városi, községi önkormányzatok üresedtek ki. Szlovákiában a megyefőnököket közvetlenül választják, és a 2012-es központosító intézkedések óta a teljes befolyó személyi jövedelemadó 21,9 százalékát osztják vissza a megyéknek, szabad rendelkezésre, oktatási, kulturális, infrastrukturális feladataik ellátására (a települések 65,4 százalékot kapnak, és ezt keveslik). Magyarországon sem a megyefőnököt nem választják közvetlenül, sem a megyei közgyűléseknek koncepciógyártáson, tervezgetésen és reprezentáción nincs már érdemi szerepük.

Amikor a Gyurcsány-kormány megpróbált valami tartalmat adni a NUTS 2-es eurorégióknak (Nyugat-Dunántúl, Közép-Magyarország stb.), a Fidesz egyrészt megakadályozta, csak úgy, lévén a törvény kétharmados. Konzervatív kritikusok pedig a fejüket csóválták, hogy Gyurcsány föl akarja számolni az ezeréves magyar megyerendszert, micsoda elvakult jozefinizmus. Amikor a 2011. évi CLXXXIX. törvény gyakorlatilag megszüntette az ezeréves magyar megyerendszert a megyei közélet maradványaival együtt, egyetlen felháborodott szó nem hangzott el, még ellenzéki részről sem.

A megyék ürességének egyik legcsúfabb bizonyítéka az izsáki őrizetes agyonverése után a felelősség elillanása volt (2013. április). Ha a rendőrség önkormányzati szerv volna, mint száz más helyen, akkor a választók számon kérhették volna, hogy a helyi rendőrök így bánnak velük. De mivel a rendőrség központosított katonai szervezet, a felelős az országos rendőrfőkapitány volt, aki nem lehetett felelős, mivelhogy közelében sem járt a bűncselekménynek, nem hogy utasítást adott rá. A belügyminiszter bizalmáról biztosította az országos rendőrfőkapitányt, és azzal el volt intézve a parancsoki felelősség és a polgárok iránti kötelezettség kérdése.

A 2014-es önkormányzati választások kampánya - Budapesten és néhány más olyan helyen kívül , ahol a polgárok nagy része vagy többsége ki akarta fejezni a helyi ügyektől független politikai ellenzékiségét - már semmi egyébről nem szólt, mint hogy ki tud könnyebben, több - magyar és uniós - pénzt szerezni a központi kormányzattól. Azaz olyan pénzt, ami a) nem a helyieké, b) amiről nem helyben döntenek. Aki a fentről jövő támogatásokat továbbosztó helyre kerül, abban természetes inger támad, hogy a pénzeket maga és csókosai felé térítse el. Felvirágzik az üzemszerű korrupció, amit a helyi lakosság már teljesen természetesnek tekint, mivel már rég senki sem hozza tudomására, hogy az önkormányzatnak más funkciója is lehet főterek lekövezésén, utcák átkeresztelésén, szüreti mulatságok szervezésén és giccsszobrok állításán kívül.
Meg azt sem hozták már rég a tudomására, hogy mi az az ön-, és mi az a kormányzat.

Október végétől három programsorozat indul útjára az Erkel Színházban. 27-én Edita Gruberová, az utóbbi évtizedek világszerte legsikeresebb koloratúrszopránja lép színpadra a Fricsay100 Minifesztivál keretében, megkezdődik az új Carmen-széria, és színre kerül a különleges összeállítású Balett Bravúrok táncest. A Fricsay100 Minifesztivál vendégeként Magyarországra érkezik Edita Gruberova világhírű koloratúrszoprán.