Nagy reményeket fűzött Petro Porosenko ukrán elnök a Milánói csúcshoz, a Vlagyimir Putyinnal való találkozáshoz, de nem biztos, hogy elvárásai szerint alakultak a dolgok.
Tegnap reggel a nagy találkozásról, amelyen kettőjükön kívül jelen volt az olasz és brit miniszterelnök, a német kancellár, a francia államfő és az Európai Bizottság leköszönő elnöke is, egy mosolygós Putyin jött ki. "Jó volt, pozitív volt", mondta minden oroszok ura, de szóvivője már kevésbé optimistán nyilatkozott.
Bár már az is eredmény a jelenlegi helyzetben, hogy egy asztalhoz ül a két elnök, az áttörés elmaradt, Kelet-Ukrajnában pedig tovább ropognak a fegyverek.
Valami mégis történt. Ha végignézzük a résztvevők nyilatkozatait, a semmitmondó mondatok ellenére is érződik a hangnemváltás, olyannyira, hogy az bőven elegendőnek tűnik Putyin jókedvéhez. A hónapok óta leginkább csak a szankciókat sürgető, az orosz felet ostorozó európai vezetők ugyanis feltűnően békülékenyen nyilatkoztak. "Szeretnénk Oroszországot bevonni a nagy nemzetközi ügyekbe", mondta Renzi. Cameron is pozitívnak értékelte a találkozót, s azt hangsúlyozta, hogy "Putyin nagyon világosan kinyilvánította, hogy nem akar hidegháborút és nem akarja Ukrajna felosztását sem".
Nos, én nem tudom eldönteni, hogy mi okozta a hangnemváltást - az, hogy Oroszország egyre inkább megerősíti közel-keleti pozícióit, s Moszkva nélkül eléggé elképzelhetetlen a szíriai válság rendezése vagy, hogy a nacionalista, nyíltan neonáci erők hangja ijesztően erősödik Ukrajnában, vagy csak a tél közeleg vészesen? Akinél a gáz, annál az igazság?
