Nincs még egy olyan ország a világban, ahol annyira fontos lenne a "mit ír az újság", mint hazánkban. Magyarország ebben is jobban teljesít! Sőt folytatja! Mármint a demagóg, populista propagandát! Félelmetes, miként tartja a hatalom a kezében a nyilvánosság előtti megjelenést. Egyfajta "déja' vu érzés" kerít(het)i hatalmába a polgárokat. Az emlékezet valós alapokon nyugszik. Joggal érezzük, hasonlót már átéltünk a rendszerváltás előtt (a Kádári időkben). De ne siessük el az ítéletalkotást! A végső felismerés még várat magára, de csak idő kérdése, mikor józanodik ki a társadalom? Ahhoz még sokat kell szenvednie a nemzetnek, hogy rájöjjön, miként vezette meg a társadalmat a hatalom. Szörényi Leventének (aki nagyon magyar) és az "István a király" egyik halhatatlan szerzője, nos, neki is negyedszázad kellett a megvilágosodáshoz, amíg azt merte mondani a Heti Válasznak: Aczél György a múlt rendszer kultúrkorifeusa műveltebb volt ma mostaniaknál. A királydrámák zeneszerzője azt is kijelenti: "az önmagában kevés, amikor valaki döngeti a mellét, hogy ő mekkora magyar". (Figyelsz Szőcs Géza, L. Simon László, Halász János?!)
A három "T" (tűrt, tiltott, támogatott) rendezési elve mintha reneszánszát élné, ami egyszerre félelmetes, másrészt anakronisztikus. A kortévesztés nem egyszerűen "balfogás", direkt elfojtása a szabad gondolatok áramlásának, avagy azok megerőszakolása. A Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság (NMHH), amely a televíziós híradók pártpreferencia szerinti megjelenését volt hívatott mérni, abszolút kiegyensúlyozottságot talált. Churchill óta tudjuk: "annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam". Egyébként is profánul hangzik de igaz (lehet): a statisztika olyan, mint a bikini, mindent megmutat, csak a lényeget nem. Következésképpen felesleges a számokkal dobálózni! A mérések - melyik televíziós híradás hány percet szentel a kormánypártnak és az ellenzéknek - csak hosszabb időtávon értelmezhetők.
Nem vagyok feltétlen híve - különösen a közmédia ellenében - a kereskedelmi (bulvár) sajtónak. Más, ha az adófizetők pénzét költik, vagy egy magánbefektetés kockáztatja a vagyonát. Mégis azt mondom, az objektív és korrekt újságírás mindkettőnek sajátja kell legyen! Az, hogy az orgánumok miről adnak hírt, milyen formában és milyen terjedelemben, csakis a történések hírértéke döntheti el. Az, hogy az NMHH rendre kimutatja, hogy az ellenzék ugyanannyi teret kap a különböző platformokon, egyszerűen nem tudom komolyan venni. Már csak azért sem, mert a lejárató kampány nagyobb teret kap, mint az objektív szakmai tálalás. A kormányzatot dicsőítő narratívák nem nyomhatnak el más véleményeket. Ki játszik tiszta lapokkal? Legyen elég, az RTL végre szakmai alapokon nyugvó hírműsorait egy titkos (sic!) cég figyeli, míg az említett adó konkrétan megjelöli, melyik kutatócég vizsgálta a kritikussá válás nézői fogadtatását. A sajtónak egyetlen kiváltsága van: a nyilvánosság ereje! Hogy mi számít pozitív vagy negatív hírnek? Az az újságolvasó, a rádióhallgató, a televíziónéző az és internetfelhasználó döntése. Hál' Istennek, annyi még megadatik, hogy eldöntsük: mi lépi át a sajtófogyasztó ingerküszöbét. Tudom, hogyne tudnám, hogy néz rám az újságárus, amikor a Népszavát és a Magyar Hírlapot egyszerre kérem, majd hétvégén, ugyancsak tőle vásárolom egyszerre a 168 Órát és a Heti Választ.
Emlékezzünk, hogyan kongatta vészharangokat a Simicska Lajoshoz köthető (és korábban állami megrendelésekkel kitömött) Magyar Nemzet vagy az egyes műsoraikat megszűntetni kényszerülő Hír Tv a reklámadó bevezetésekor. A kormánypárti lap - amely jelentős áremelést is bejelentett -, az írta: "a kétharmad most valóban rá akar lépni a sajtószabadság torkára". Emlékszünk, a közelmúltban a Miniszterelnökség államtitkára hajtotta el cinikusan az "udvari" televízió munkatársát és közölte: "nehéz lesz az élet a Hír Tv-nél", ezzel is jelezve: a kedvenc csatorna, ha sokat okvetetlenkedik, nem néz hosszú jövő elé.
Hűvösebb lett tehát a viszony a kormányzat és a jobboldali médiumok között is. A képlet egységesülni látszik azzal a különbséggel, hogy míg az egyik oldalon a "kiéheztetés", a másik oldalon a "rövid póráz" sajtópolitikája érvényesül a centralizált erőtérben. Központi Kommunikációs Hivatal (KKH) van születőben, ami koordinálni (?) lesz hivatott a kormányzati kinyilatkoztatásokat, a reklám és a PR munkát. Közreműködésükkel majd megtudhatjuk a tutit az adósságállományról, a munkahelyteremtésről, az egészségügyről, az oktatásról, a közbiztonságról. A polgár pedig nézegeti közüzemi számláját, rajta a rezsiharc megtakarításából fakadó összeget és elégedetten csettint. Közben nem veszi észre, amit megkapott a réven, már elvették tőle a vámon. De sebaj, panaszkodni, már úgysem mer. A birodalom ugyanis visszavág!
Jó kis játék ez, ahogyan a politika hátországában egymásnak feszülnek az erős emberek. De a profit családon/házon belül marad. Bár törésvonalak látszanak, de ez a legjobb családoknál is előfordul. Tányércsörgés mindenhol van.
