Bár amikor Fredrik Reinfeldt kormányfő az egyik televíziós vitában hazugsággal vádolta szociáldemokrata kihívóját, Stefan Löfvent, s azt is hozzátette, "méltatlan" lenne a skandináv ország irányítására, némi élet költözött az addig csendesen csordogáló kampányba, a közvélemény-kutatások azt mutatták: a választók nagyon rossz néven vették a miniszterelnök kirohanását. Reinfeldt ezután hirtelen stratégiát váltott, békülékenynek mutatkozott és kerülte a személyes támadásokat.
Svédországot nemcsak gazdaságát illetően irigyelhetjük, hanem politikai kultúrájáért is. Nem egymás lejáratása a cél, a politikusok próbálnak érvekkel előállni, ami itt Közép-Európában unalmasnak tűnhet ugyan, de alighanem így kellene működnie egy normális demokráciának. A két nagy szövetség, a jobb- és a baloldal programja között csekélyek a különbségek. Sokatmondó például, hogy választási szlogenjük is mennyire hasonlít egymáshoz. Míg a konzervatívok a "Mindenkinek jobb Svédországra van szüksége" jelszóval kampányolt, a szociáldemokraták ezt hirdették: "Gondolatokat egy jobb Svédországért mindenkinek".
Bár az utóbbi napokban olyan felmérések is napvilágot láttak, amelyek szerint csökkent a különbség a két nagy tábor között, igen nagy meglepetés lenne, ha nem történne kormányváltás, s nem váltanák le a konzervatívokat. A TV4 csatorna hétfőn közölt felmérése szerint a baloldal 46,3 százalékot szerezhet, a kormányzó négypárti Szövetség pedig 41,3 százalékon áll. Egy héttel korábban még tíz százalék volt a különbség.
Reinfeldt blokkja 2006-ban került hatalomra. Évtizedekig tartó szociáldemokrata hegemóniának vetett véget. A baloldali erő a választási vereséget követően romokban hevert, Stefan Lövfennek kellett újjáépítenie a pártot. A jelek szerint nyolc év alatt sikerült is olyan formációt faragnia belőle, amely újra képes megbirkózni a kormányzás nehézségeivel. Népszerűségük oka az is, hogy a választók kiábrándultak a kormánykoalícióból. Az eltelt években sokat ígértek, de keveset valósítottak meg ezekből. Tény, hogy az adócsökkentési programot végrehajtották. Bár 15 milliárd euróval (140 milliárd korona) kevesebb lett a költségvetés bevétele, ennyivel gazdagodtak a svédek.
A reformnak azonban komoly árnyoldalai voltak. Nem is csekélyek: ezek is hozzájárulhatnak a koalíció feltételezhető bukásához. Jelentősen nőtt ugyanis a szegények és a gazdagok közötti különbség. Míg a villanegyedekben élő tehetősebbek, a jobban keresők évente 4000 euró (36 830 korona) pluszpénz felett rendelkezhettek, a bérlakásban lakó kórházi ápolók jó, ha 200 euróval (1841 korona) gazdagodtak. Ezek az adatok komoly lelkiismeretvizsgálatra késztették a svédeket. 1996-ban ugyanis Svédország volt a világon az életszínvonal szempontjából legkiegyenlítettebb állam. Mára azonban a 14. helyre esett vissza ezen a listán. 2007 óta egyetlen OECD-országban sem nőtt annyira a különbség a szegények és a gazdagok között, mint a svédeknél.
Svédország teljes joggal volt büszke rendkívül erős szociális hálójára, ami a hosszú ideig tartó töretlen szociáldemokrata kormányzás egyik legnagyobb eredménye volt. Reinfeldték azonban jelentős változásokat vittek véghez e tekintetben is. Az utóbbi néhány évben egyetlen másik OECD államban sem kurtították meg annyira a munkanélküliek és a betegek számára folyósított segélyt, mint itt. Sokan panaszkodnak arra, hogy jelentősen megnőtt a műtéti beavatkozásra való várakozás ideje. Kevesebb pénzből gazdálkodhatnak az iskolák, nem látják el kellőképpen a rászorulókat. Korábban ez mind elképzelhetetlen lett volna. A kevesebb adóbevétel miatt a szociális rendszert gyengítették.
Bár a svédek üdvözölték az adókönnyítéseket, sokan ma már úgy gondolkodnak, inkább a szociális hálót kellett volna meghagyni. Az Aftonbladet című patinás lap cikkírója ezt így fogalmazta meg: "Svédország szociáldemokrata állam, az emberek szociáldemokrata politikát szeretnének. Büszkék a szociális rendszerükre, s teljesen természetesnek tartják annak létezését".
Reinfeld 2006-ban lényegében annak köszönhette hatalomra kerülését, hogy azt hangoztatta, sokkal inkább folytat szociáldemokrata politikát, mint az addig hatalmon lévő baloldali párt. Ami azt illeti, állítását nem tudta igazolni. Bár hitet tett a munkanélküliség csökkentése mellett, az állástalanok aránya az akkori hat százalékról nyolc százalékra nőtt. Stefan Löfven és lehetséges koalíciós partnerei a kampány során azt ismételgették, vissza kell állítani a méltán híressé vált svéd szociális rendszert. A szociáldemokraták elnöke szerint javítani kell az utóbbi években elhanyagolt infrastruktúrát, továbbá átfogó intézkedéseket kell hozni a munkahelyteremtés felgyorsításáért. Ambiciózus programját adóemeléssel valósítaná meg, amellyel reményei szerint 10 milliárd euró (92 milliárd korona) folyna be a költségvetésbe. A felmérések szerint a svédeknek ínyére is való ez a program, legalábbis egyelőre. Reinfeldt ugyan a kampány utolsó napjaiban próbált változtatni taktikáján és stílusán, de minden bizonnyal túlságosan későn váltott.
A választást követő legvalószínűbb forgatókönyv szerint a szociáldemokraták a Zöldekkel lépnek koalícióra, s munkájukat a kommunista Baloldali Párt, valamint a "Feminista Kezdeményezés" kívülről támogathatja. Az egyedüli bizonytalansági tényező azonban a jobboldali radikális Svéd Demokraták szereplése. Ha a nacionalista, euroszkeptikus és bevándorlásellenes párt kétszámjegyű eredményt érne el, akkor egyik blokk sem tudna kormányt alakítani. Ez esetben hosszadalmas koalíciós tárgyalásokra készülhetnének fel Svédországban. Öt éve a Jimmie Akesson-vezette tömörülés 5,7 százalékot kapott, amely 20 mandátumra volt elég. A május végén megrendezett európai parlamenti választáson azonban már mindössze három tizeddel maradt el a tíz százaléktól.
A Svéd Demokraták párt ugyan joggal sorolható a többi európai jobboldali radikális tömörülés közé, nem mentes kemény belső ideológiai vitáktól sem. Ifjúsági szervezete ugyanis az EP-választás előtt azt szorgalmazta, hogy az új Európai Parlamentben közös frakciót alakítsanak a Marine Le Pen-vezette Nemzeti Fronttal, az Osztrák Szabadságpárttal, Geert Wilders hollandiai Szabadságpártjával és a többi hasonszőrű politikai erővel. A választás után azonban a Svéd Demokraták megválasztott képviselői elhatárolódtak Le Penéktől, ezért a brit euroszkeptikus UKIP és a Beppe Grillo Öt Csillag Mozgalma által fémjelzett, kevésbé szélsőséges Szabadság és Demokrácia Európája (EFD) képviselőcsoportjához csatlakoztak. A svéd jobboldali populista párt elsősorban az ország déli részén népszerű.
