Magyarország;MOL;Horvátország;INA;

- Mol-INA-vita: Zágráb szerint érvénytelenek és semmisek a vitatott szerződések

A horvát gazdasági minisztérium kedd esti közleményében azt állítja: a Mol-INA-ügyben eljáró választottbíróság kimondta, hogy Horvátország bebizonyította, a vitatott megállapodásokat korrupt módon kötötték meg, azok érvénytelenek és semmisek.

 A zágrábi tárca a választottbíróság augusztus 16-án meghozott döntését ismertetve azt is tudatta, hogy a testület nem tiltotta meg a Mol magyar olajipari társaságnak INA-részvényeinek eladását, ám ideiglenes intézkedésként korlátozta e tulajdonosi jog gyakorlását, azaz a Mol csak bizonyos feltételek mellett értékesítheti részvényeit.

A minisztérium közleménye szerint a választottbíróság ugyanakkor nem hozott semmilyen intézkedést, amely bármely módon korlátozná a horvát kormányt a birtokában lévő INA-részvények feletti rendelkezésben, és semmilyen más intézkedést sem fogadott el Horvátország ellen.

A horvát gazdasági minisztérium azt követően adott ki közleményt, hogy a Mol előzőleg, a horvát és a nemzetközi sajtóban megjelent hírekre reagálva, ugyancsak közleményben bejelentette: az UNCITRAL szabályai szerint működő hágai állandó választottbíróság augusztus 16-i döntésében kimondta, hogy nem rendeli el az INA-részvények eladásának korlátozását, ezért mind a Mol, mind a horvát kormány az eljárás alatt is szabadon értékesítheti részvényeit.

A Mol azt is közölte: bár az augusztus 16-i döntés és annak részletei bizalmasak, a törvényi követelményeknek megfelelően ezt a korlátozott információt nyilvánosságra hozza annak érdekében, hogy helyreigazítsa a médiában megjelent téves állításokat.

A horvát gazdasági minisztérium viszontreagálásában azzal indokolta megszólalását, hogy "válaszolnia kellett egy sor hiányos és akár téves információra, amelyek a nyilvánosság elé kerültek" és a Mol közleményében szerepeltek.

A Mol és a horvát kormány között tavaly szeptember óta folynak egyeztetések az INA horvát olajipari vállalat jövőjéről, de emellett mindkét fél nemzetközi jogi fórumhoz is fordult a tulajdonosi viták rendezése érdekében.


A múlt hét végén a horvát sajtóban olyan értesülések jelentek meg, miszerint a nemzetközi választottbíróság hamarosan megtiltja a horvát kormánynak és a Mol magyar olajipari társaságnak, hogy eladják INA-részvényeiket a választottbírósági eljárás lezárásáig.

Húszezer ember kerülhet utcára a dohányágazatból a jövő évtől Kelet-Magyarországon. Az ok: az unió 2015-től már nem biztosítja a szerkezetátalakítási támogatást és így összesen 24,2 millió eurós támogatástól esnek el a hazai dohánytermesztésben dolgozók.