Sírt egész Kolumbia ezen a péntek estén. Volt, aki bánatában, mert egy álomnak vége szakadt, s volt, aki örömében nyelte a könnyeit. Hiszen olyan tettet vitt véghez a nemzet válogatottja, amire még nem volt példa az ország futballtörténetében.
A világ nyolc legjobb csapata közé került a brazíliai világbajnokságon, olyan játékkal, amire szakember és szurkoló egyaránt felkapta a fejét. S ami ennél is több: a csapat a maga teljesítményével, lelkesedésével, odaadásával példát teremtett egy egész ország számára.
Nem véletlenül jelent meg szombaton reggel a legnagyobb példányszámú bogotai lap azzal a hathasábos szalagcímmel, hogy "Gracias por unirnos!", "Köszönjük, hogy egyesítettetek minket!"
Ez a legtöbb, amivel a sport, s ezen belül annak legnépszerűbb szakága, a labdarúgás képes megajándékozni az embereket. Ellenségeket, vitapartnereket, öregeket és fiatalokat, férfiakat és nőket, futballszeretőket és a labdarúgással szemben közönyösöket tud egymás mellé állítani, ugyanazért lelkesíteni.
A részletekben persze megint lehet vitatkozni: jó volt-e a csapat összeállítás, kit kellett volna lecserélni, vagy hamarabb beállítani, jó volt-e a hadrend, helyes volt-e a taktika megválasztása, jó formában, vagy formán kívül volt-e ez vagy az? De hogy ki az, akiért szurkolnia kell egy kolumbiainak, az egy percig sem lehetett kétséges. S egy ország zokogott péntek éjjel, mert elveszett az a kapocs, amely - ha átmenetileg is - összefűzte a nemzetet.
Ne sírj, Kolumbia! Ezt már egy argentin üzente Brazíliából, jóllehet maga is legszívesebben sírva fakadt volna. José Pékerman, a kolumbiai válogatott argentin szövetségi kapitánya arra buzdított, hogy inkább ünnepeljenek. Olyan csapatuk van, amely tiszteletet vívott ki Kolumbiának, amely három héten keresztül boldogsággal ajándékozta meg a nemzetét. "Mostantól másként tekintenek a futballra Kolumbiában. Van egy nagy csapatuk és néhány egészen kivételes tehetségű játékosuk. Legyenek büszkék rájuk!" - üzente Pékerman.
Hát igen. Brazília nélkül James Rodriguez soha nem lett volna nemzeti hős. Ez a tisztség ugyanis foglalt volt bizonyos Radamel Falcao által. Csakhogy Falcao súlyos sérülést szenvedett hónapokkal a világtorna előtt, s noha mindent megpróbáltak az orvosok, nem tudták őt harcképessé tenni a vébére. Ez a szerencséje Kolumbiának. Ha csak egy félig felépült, vagy a hosszú kihagyás miatt bizonytalan Falcaóval mennek neki a tornának, Kolumbia már régen nézőként szemlélte volna a világbajnokságot.
Így viszont egy 22 éves fiatalember vállára omlott a vezéregyéniség felelőssége, aki nemhogy összerogyott volna annak súlya alatt, hanem kivirult. Ha az idősebbeket nyomasztotta, hogy Kolumbia 16 éven át hiányzott erről a tornáról, őt inkább felvillanyozta a világbajnokság ismeretlen légköre.
Amikor június 14-én Kolumbia először lépett pályára a világbajnokságon Görögország ellen, alig akadt valaki, aki úgy tekintett Jamesre, mint a torna jövőbeli főszereplőjére. Az AS Monaco ifjú csatára maga is inkább arra figyelt, hogy hasznos összekötő kapocs legyen Juan Fernando Quadrado és Teófilo Gutierrez között.
S szótlanul hallgatta a rádió- és televízió kommentárjait, olvasta a kolumbiai lapok sajnálkozó írásait, hogy Falcao nélkül bizony nagyon nehéz lesz helytállni ezen a világbajnokságon.
Hogy magában fogadkozott-e, ismételgette-e, hogy majd ő megmutatja, nem tudjuk. Tény, hogy kezdettől fogva fickándozott a középpályán, s amikor a 93. percben Quadrado sarkazását levette a görög 16-oson belül és a kapuba helyezte a labdát, berúgta első gólját, felszakadt benne a feszültség. Onnantól kezdve nem múlt el egyetlen 90. perc sem az ő gólja nélkül, az Uruguay elleni kapáslövése pedig azóta is a világbajnokság legszebb gólja.
James Rodriguez a maga hat találatával pillanatnyilag vezeti a góllövő listát, s noha neki már nincs lehetősége javítani, akár meg is nyerheti ezt a külön versenyt. Annyi biztos, Kolumbiában már senki nem beszél Falcaóról. James Rodriguez lett a Messiás, ő az álmok álmodója. Ma együtt emlegetik Willington Ortizzal és Carlos Valderramával, s parázs viták dúlnak a bogotai pubokban, hogy hármójuk közül ki minden idők legnagyobb kolumbiai futballistája.
S a Real Madrid játékos ügynökei már beindultak, hogy megszerezzék a 22 éves csillagot. Akár Di Mariát is odaadnák érte. "Emelt fejjel hagyjuk el a pályát. Szomorúak, de nyugodtak vagyunk" - mondta a kolumbiai sajtónak James Rodriguez közvetlenül a mérkőzés után. A búcsúkönnyek még ott csillogtak a szemében.