Hétfő óta tárgyalnak az iráni atomprogramról Irán és a hatok, az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia és Franciaország) és Németország képviselői. Az idő szorít, hiszen egy hónap maradt a megbeszélések lezárásáig.
Tavaly novemberben ideiglenes megállapodás született a felek között. Az aláírók kikötötték, hogy Irán nem dúsíthatja ötszázalékosnál magasabb szintre uránkészleteit, a hatok pedig cserébe átmenetileg enyhítették a Teherán ellen hozott büntetőintézkedéseket. Ekkor született egyezség arról is, hogy a végleges megállapodást július 20-ig kötik meg.
A tárgyalások a legnehezebb szakaszhoz érkeztek, s a legutóbbi, májusi tárgyalási fordulón is nyilvánvalóvá vált, mennyire távoliak az álláspontok egymástól. A legnagyobb ellentét annak kapcsán alakult ki, mennyi legyen az urándúsítás mértéke. Teherán ragaszkodik az urándúsítás jogához arra hivatkozván, hogy az atomenergia békés célú felhasználása a világ bármely országa számára engedélyezett.
Az ország kormánya néhány ezer urándúsító centrifugát működtetne, a nemzetközi közösségek azonban csak néhány százat engedélyeznének. Irántól azt várnák, hogy ne állítson elő katonai felhasználásra alkalmas, 20 százalékosra dúsított uránt, ne lépje túl az 5 százalékos dúsítási határt.
Teherán múlt héten kétoldalú tárgyalásokat is folytatott a hatok több tagjával, de lényegében egyik szereplő sem merte biztosra mondani, hogy július 20-ig valóban sikerül pontot tenni a tárgyalások végére. Sőt, inkább borúlátó nyilatkozatok hangzottak a további menetrendet illetően. Az azonban mindenképpen komoly fegyvertény, hogy Irán és az Egyesült Államok képviselői kétoldalú megbeszéléseket folytattak.
Az iráni atomprogramot ma, Haszan Rohani megválasztása után egy évvel is számos titok lengi körül. Az államfő jóval mérsékeltebb elődjénél, Mahmúd Ahmadinezsádnál, s elnöksége prioritásának az atomprogramról való megállapodást jelölte meg. A felek között azonban ma is óriási a bizalmatlanság, ami nem is csoda, hiszen Ali Hamenei vallási vezető nem tűnik a megbékélési politika feltétlen hívének.
Szakértők szerint Irán jóval gyorsabban képes lenne atomfegyvert előállítani az eddig véltnél. Teheráni nukleáris szakértők 2003-ig robbanófejeket próbáltak előállítani. Ezekkel azonban nem lehetett Iránban kísérletezni. Ezért Észak-Korea segített az ország segítségére. 2012-ben a Nature tudományos folyóiratban Lars-Erik De Geer svéd atomfizikus az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezete (CTBTO) megbízásából készült dél-koreai, japán és orosz adatokat összesített.
A radioizotóp sugárzások alapján a tudós arra a következtetésre jutott, hogy Észak-Korea 2010-ben két titkos föld alatti atomrobbantást is végrehajtott. Phenjan hivatalosan eddig 2006 októberében, 2009 májusában, valamint már Kim Dzsong Un vezetése alatt 2013 februárjában hajtott végre kísérleti atomrobbantást.
Más atomtudósok úgy vélték, a svéd szakértő megállapításai nem helytállóak. 2012 márciusában mindenesetre a Welt am Sonntag hosszú cikkben ecsetelte, miért valószínűsíthető, hogy hitelt érdemlőek De Geer megállapításai. A lap azt találgatta, Irán kísérletezhetett-e az általa kifejlesztett robbanófejjel.
De Geer megállapításait 2013 decemberében a Journal of Radioanalytical and Nuclear Chemistry című szaklapban pontosította. Mint írta, a meteorológiai modellek is az ő igazát támasztják alá. Egyvalamiben módosított álláspontján, 2010 májusában a korábban vélttel szemben nem két, hanem csak egy föld alatti robbantást hajtottak végre. Állítása szerint az akkori kiugró értékeket semmi más sem magyarázhatja, csak a nukleáris robbantás.
Azóta egyébként több tudós is megerősítette De Geer feltevéseit. Ez azért érdekes, mert Észak-Korea korábban minden alkalommal, hatalmas csinnadrattával jelentette be nukleáris tesztjeit, ezzel is "bizonyítva" a rezsim fejlettségét. Ami még szembetűnőbb, a deklarált tesztek alkalmával plutóniumbombát használtak, a 2010-es robbantás során azonban kizárólag dúsított uránt. Minden bizonnyal urán-235-ről volt szó.
Az uránnak ezen izotópja a nukleáris láncreakció fenntartására képes. Ezért valószínűsítik, hogy a teszt mögött valójában Irán állt. Az Egyesült Államoknak már 2002 óta tudomása van arról, hogy a nukleáris technológia fejlesztése tekintetében együttműködik egymással a két ország. Titkosszolgálati értesülések szerint a 2009-es észak-koreai atomrobbantást iráni szakértők a helyszínen kísérték figyelemmel.
Lényegében lehetetlen bizonyítani, hogy 2010-ben Irán hajtott végre atomrobbantást Észak-Korea területén. De ha a feltevések helytállóak, az arra engedne következtetni, hogy Irán nem volt őszinte a nukleáris programjáról szóló tárgyalásokon. Olyan felvetések is napvilágot láttak, melyek szerint az amerikai titkosszolgálat jól tudja, mi a teljes valóság, de nem akart indokot egy esetleges Iránnal szembeni légicsapáshoz.
Az iraki beavatkozás kapcsán már épp elég rossz tapasztalatot gyűjtött az Egyesült Államok. Másrészt akármi történt is 2010-ben, Rohani színre lépése óta érezhetően csökkent a feszültség a két ország között, s ezt a folyamatot sem akarják megrekeszteni.
A közeledésben fontos szerepe lehet az Irakban kialakult konfliktusnak. Rohani elnök még múlt héten jelezte, több megoldást is fontolgatnak, ezek közé tartozik az, hogy együttműködnek az Egyesült Államokkal a szélsőségesek visszaszorításában.
Mint mondta, amennyiben az iraki nép igényt tart rá, csapatokkal is beavatkoznak az ISIS szélsőségesei ellen. Szó szerint így fogalmazott, "Amerika még nem tett lépéseket az ügyben. Amennyiben azonban az Egyesült Államok lépéseket kíván tenni az ISIS előrenyomulása nyomán, elgondolkodunk a velük folytatandó együttműködésről.
Úgy tűnt, Washington részéről igenis van igény a kooperációra. John Kerry amerikai külügyminiszter egy interjúban arról beszélt, hogy az Egyesült Államok kész lenne akár katonai együttműködésre is évtizedes ellenségével. "Minden megoldásra nyitottak vagyunk" - hangoztatta.
Néhány óra elteltével a Pentagon cáfolta, hogy bármiféle katonai együttműködés születhetne a két ország között. John Kirby ellentengernagy, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője bár elismerte, hogy Bécsben, az atomtárgyalások keretében folytattak kétoldalú tárgyalásokat Irak ügyében, szó sem esett semmiféle katonai kooperációról. Később Jen Psaki fehérházi szóvivő is megerősítette szavait.
Mint mondta, az amerikai tárgyalók valóban szót ejtettek az iraki küldöttséggel Irakról, "nem beszéltünk katonai együttműködésről". Ami tehát biztos, tárgyalások folytak közöttük, de hogy mire jutottak, az egyelőre nem publikus.
Mindenesetre a nagy titkolózás talán arra is visszavezethető, Washington nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy a közeledés befolyásolná az iráni nukleáris tárgyalások további menetét. Korai lenne tehát arról beszélni, hogy új szakasz kezdődött a két ország viszonyában, de a helyzet mindenképpen derűsebb, mint Mahmúd Ahmadinezsád idején.
