A kifejezést Cornelius Ryan, az azonos című, 1959-ben megjelent könyvhöz Erwin Rommel német tábornagy szavaiból vette. Rommel 1944. április 22-én e szavakat mondta az akkor már várható partraszállásról: „Az invázió első 24 órája döntő lesz, ezen múlik Németország sorsa. A szövetségeseknek és Németországnak ez lesz a leghosszabb napja.”
Azon a napon kezdődött Franciaország észak-atlanti partjainál 156 ezer angol és amerikai katona partraszállása Dwight D. Eisenhower tábornok, a későbbi amerikai elnök, a szintén amerikai Omar Bradley és az angol Bernard Montgomery tábornokok irányításával. Ezzel megnyílt a náci hadsereggel szembeni „második front”, amelyről 1943. novemberében döntött a teheráni találkozón Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, Winston Churchill brit miniszterelnök és Joszif Sztálin szovjet vezető. Ezzel a német haderők két tűz közé kerültek a keletről előrenyomuló Vörös Hadsereggel és a nyugatról támadó angolszász szövetségesekkel. Ez meggyorsította Európa felszabadítását és a nácizmus teljes szétzúzását.
A partraszállás iszonyú veszteségekkel járt: csak az első napon közel 3000-en vesztették életüket és legalább 6000-en sebesültek meg a szövetséges katonák közül. A háború kimenetele azonban végleg eldőlt: alig 11 hónappal később, 1945. április 25-én a szovjet és a szövetséges katonák találkoztak az Elbánál, öt nap múlva Berlin elesett. El lehet játszani azzal a gondolattal, hogy mi lett volna, ha a náci vezetés hisz az ankarai brit követségen dolgozó török kémnek, a Cicero néven ismert Elyesa Baznának, aki pontos információkat szerzett az invázió várható idejéről és helyéről, mert ez utóbbit katonailag lehetetlennek tartották. (Eisenhower éppen erre a meglepetés-tényezőre is játszott). Vagy eljátszhatunk azzal is, hogy mi lett volna, ha az „Atlanti-falat” védő német egységeknek sikerül erősítést kapniuk, aminek a legfőbb akadálya az volt, hogy senki nem merte az alvó Hitlert hajnalban felébreszteni, de tudjuk: a történelmet sokszor az ilyen „véletlenek” is alakítják.
Veteránok a franciaországi találkozón. Fotó: Gettyimages.
Normandiában 70. évfordulóra 19 állam- és kormányfőt, köztük II. Erzsébet angol királynőt és Barack Obama amerikai elnököt, valamint a partraszállás 800 egykori angol és amerikai katonáját várják. A megemlékezések azonban már csütörtökön megkezdődtek: az angliai Portsmouth-ban, ahonnan hét évtizeddel ezelőtt elindultak az inváziós erők Normandia felé, Anna hercegnő részvételével tartottak megemlékezést. Közben Károly wales-i herceg már Franciaországban, Caen mellett koszorúzta meg a Pegasus-hidat, amelyet a partraszállás első órájában foglaltak el az angol légi deszantosok. Ranville-ben, az első felszabadított településen ejtőernyős bemutatót tartottak az egykori frontharcosok tiszteletére.
Fotó: Facebook
A leghosszabb nap, a dokumentum-játékfilmes eszközökkel is élő, három órás film, amelynek öt rendezője között ott volt a Ben-Hur kocsiversenyét irányító magyar Marton Endre is, mozitörténeti szempontból is jelentős. Ez indította el a 60-as évek nagy második világháborús filmjeinek sorozatát. E témához azonban kevesen nyúltak hozzá, feltehetően a nagy tömegjelenetek is visszatartották a rendezőket. Az 1968-as Kémek a sasfészekben közvetve kötődik az eseményekhez, mert egy olyan amerikai tábornokot kell kiszabadítani a nácik fogságából, aki ismeri a D-nap terveit. Az 1980-as Nagy Vörös (The Big Red One) egy amerikai egységet követ végig a partraszállástól más csatákig. A legnagyobb visszhangja azonban a Steven Spielberg rendezte Ryan közlegény megmentésének volt (1998), amelynek első fél órája naturalizmusával is sokkolta a nézőket.