Kína;Washington;

- Kínai katonai hackereket gyanúsít Washington

Az amerikai igazságügyi minisztérium hétfőn vádat emelt öt kínai katonai hacker ellen, akik a tárca szerint kibernetikai kémkedéssel amerikai üzleti titkokat próbáltak megszerezni.

"Ez olyan ügy, amelyben azt állítják, hogy a kínai hadsereg tagjai gazdasági kéntevékenységet folytattak, és amely egyben a legelső ízben vádol meg állami szereplőt ilyen típusú  számítógépes betöréssel" - jelentette ki a vádemeléssel kapcsolatban Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter.

A vádirat szerint a kémkedés olyan amerikai nukleáris és a napenergia-hasznosító, valamint acélipari vállalatok ellen irányult, mint Westinghouse Electric, a SolarWorld, a U.S. Steel, az Allegheny Technologies és az Alcoa.

Egy hatéves kislány 13 éves unokabátyja áldozatául esik. Harminc évig képtelen túltenni magát ezen a traumán, végül négy és félévig tartó terápiával indul el a gyógyulás útján. Erről szól az Anoni Mara névvel jelzett könyv, a Bűn vagy bűnhődés, amelynek megjelenését egybekötötték a beszeljróla.hu oldal bemutatkozásával.