Az utólagos vizsgálatok szerint, különösen a 2012-es köztársasági elnökválasztások idején voltak tetemesek a Nemzeti Front pártkasszájának a bevételei. A Marine Le Pen Bizottság számlái arról tanúskodtak, hogy propagandacélokra 1,7 millió eurót költöttek, az összes kiadásnak húsz százalékát.
A tizenhat oldalas programfüzet kinyomtatása és terjesztése plusz 6 millió eurót igényelt, és még ezen túl fedezték Marine internetes üzeneteinek a költségeit. A mai napig sem igazolja semmi, hogy a nyilvánosságra hozott adatok valóságosak voltak-e, vagy fiktívek csupán.
A Le Figaro által megvizsgált tények például fantázia neveken elkeresztelteknek vélik az érintett cégeket, amelyekről máig sem tudható, csakugyan léteztek-e, vagy egyszerűen a képzelet teremtette meg őket. Kétségeket ébresztenek a pártelnök asszony gazdasági programjának a szerkesztési költségei is.
Erre a célra a Nemzeti Front közismertebb vezető személyiségeiből külön grémium alakult, de a kidolgozására ezen túl említettek olyan fórumot is, amely állítólag "önkéntesekből" toborzódott. A bemutatott számlák úgyszólván semmit sem bizonyítanak.
A papa által még a pártelnöksége idején a maga javára létrehozott bizonyos Cotelec, 2012.-ben szolgálta a tisztségét megöröklő leányát is, a Société Générale bankház adott hitelt rá, hét százalékos kamattal terhelten 4,5 millió euró értékben.
Elképzelések az európai választásokra
A Le Figaro vizsgálódásai nem egyszerűen "elvi" jelentőségűek, a szerkesztőség szerint "nem csak a múltban vájkálnak". Közvetett, bár mondhatjuk azt, akár közvetlen hatásuk is lehet, a szinte napokon belül esedékes európai parlamenti választásokra.
A francia Nemzeti Frontnak a 2009-ben tartott előző erőpróbán csak három képviselőt sikerült Strasbourg-ba juttatnia, az összes 766 közé. Mindhárman a "nem jegyzettek" közé tartoznak, mert nincs meg a külön csoport alakítására följogosító taglétszámuk.
Ahhoz, hogy önálló frakciót teremthessenek, az Európai Unió hét tagországából legalább huszonöt mandátumra volna szükségük. Észlelve, - legalábbis becslések, előzetes fölmérések alapján -, hogy a szélsőjobboldal esetleg jelentősebben is növelheti képviseletét, Marine Le Pennek hirtelen megnőtt az étvágya.
Arról ábrándozik, de valójában már szervezi is, hogy "Európai Szabadság Szövetség" néven, (francia rövidítés szerint AEL) sikerüljön tömörülést összetoboroznia. A legnagyobb létszámmal természetesen a Nemzeti Frontot, a saját pártját álmodja bele, de mert elvben ez így nem volna elegendő, a vele együtt érző hollandot, az osztrákot, a belgát, az olasz "Északi Ligát", a szlovák Nacionalista Pártot és a svédeket is.
Eddig még kétséges, hogy mennyi válhat valóra a tervből, a hét párt megállapodása a gyakorlatban létrejöhet-e, hiszen elképzelhető húzódozás, keserves alkudozás is, amely minden merész föltételezést meghiúsíthat.
Marine Le Pen nagyra törő álmaiban a brit nacionalista UKIP-re kacsint, de az eddig elzárkózott, úgy nyilatkozott, hogy nem óhajt az együttesnek tagja lenni. Nacionalistának vallja magát ugyan, mint a többiek, de nem kontinentális értelemben, az ő fölfogása különbözik tőlük.
Akad azonban más természetű nehézség is. Föltételezhető, hogy például a magyar Jobbiknak Vona Gábor vezette alakulata netán csatlakozna hozzájuk, de Marine Le Pen Nemzeti Frontja nem áll szóba vele, mert igyekszik elhatárolni magát a durva antiszemitizmustól, a neonácizmus ideológiájára emlékeztető vad fölfogásoktól.
A PollWatch2014 közvélemény kutatóintézet szerint a hét országból harminchat mandátum jöhet össze, és ebből legalább húszat a franciák szerezhetnek. A Nemzeti Front, ha ez igaz, így Strasbourg-ban minimális 1,6 millió euró évi bevételre számíthat.
De mi lesz a máig is tisztázatlan kilencmilliós "szélhámossággal"? Sikerül-e róla valaha is bármilyen hiteles adathoz hozzájutni?
