"Lautrec meglehetősen lump természetű ember volt, sokat ivott, éjjelezett. Nem győzött eleget hívni Ancourt nyomdájába, ahol ő mindennapos volt, litografálni. Az abszintszag után a nyomdaszagot szerette legjobban" - vallott a francia mesterről az 1890-es években Párizsban élő Rippl-Rónai József.
Ebben az időben lett a színes litográfia egyik legfontosabb alkalmazási területe a plakát. Toulouse-Lautrec plakátművészi karrierje is az éjszakából indult. Legelső, s legnagyobb méretű litográfiáját a Moulin Rouge számára készítette 1891-ben.
Újdonságnak számított, és egyben a sztárkultusz kezdetét jelentette, hogy a mulatót, az egyik felkapott táncosnővel reklámozta - olvasható a kiállításhoz készült átfogó igényű, pazar kiállítású katalógus Gonda Zsuzsa által jegyzett tanulmányában.
A kompozíció közepén La Goulue járja a híres kánkánt, az előtérben egy másik állandó fellépő, a Kígyóember zavarba ejtő alakja látható, s a közönség mint hullámzó, fekete tömeg szegélyezi a színpadot. Utóbbi előképe a Chat Noire kabaré népszerű, Lautrec által is kedvelt árnyékszínháza lehetett.
A plakát hatalmas sikert aratott, mind a közönség, mind a kritika körében, s újabb megrendeléseket hozott a művész számára. Innentől kezdve szenvedélyesen
készített litográfiákat, mintegy 360 darabot, ezek közül harminc plakátot. Noha a litográfia technikája korábban sem volt ismeretlen, az 1890-es években élte második virágkorát.
Lautrec számára a festői és a litográfusi tevékenység egyenrangú volt: kiállításain szinte mindig együtt mutatta be a festményeket, plakátokat, litográfiákat, rajzokat. A kőnyomattal készített munkáinál is nagy gondot fordított a kivitelezésre, gondosan ügyelt minden részlet megvalósítására.
A litográfia műfaja nemcsak plakátokon, hanem gyűjtőknek szánt, alacsony példányszámú sorozatok formájában is kelendő volt. Akkoriban nem csupán mappákban gyűjtötték ezeket a nyomatokat, hanem megjelentek a lakások falain is.
Számos kiadó látott fantáziát a nyomatok kiadásában, így André Marty is, ő adta ki Lautrec Loie Fuller, amerikai táncosnőről készült, öt kőről nyomtatott különleges litográfiáját is, melynek minden egyes példánya más-más színárnyaltban készült.
Marty a nyomatot úgy akarta népszerűsíteni, mint iparművészeti termékeket. Lautrec egyik művén, maga a nyomda is megjelenik, a levonatot, pedig egy híres táncosnő, Jane Avril szemléli.
Ezzel Lautrec egyszerre mutatja be, hogy a vásárolt tárgy, valójában kemény és precíz munka eredményeként jön létre, a terméket pedig egy sztár arcával adja el.
A folyóiratok is üzleti és ízlésformáló lehetőséget láttak a litográfiák közlésében. Így kerültek be Lautrec munkái az Ibsen, Mallarmé, Renard, Proust műveit közlő La Revue blanche című folyóiratba. A címlapokat a Nabis csoport művészeti alkották, így Rippl-Rónai is.
Ki gondolta volna, hogy a Szépművészeti Múzeumban nemzetközi mércével mérve is jelentős számú, mintegy 170 mű szerepel a művésztől? Lautrec itt őrzött műveinek mintegy kétharmada nem sokkal a művész halála után, az 1910-es évek első felében vásárlások és adományozások révén került az intézménybe.
A kiállításon nyolc fontosabb tematika köré csoportosítva láthatók a művek. Elsőként a párizsi éjszakák jellegzetes alakjai és a sztárok láthatók. Megjelennek a zenés kávéházak, a táncos mulatók, kabarék és a legnépszerűbb sztárok (Aristide Bruant, Jane Avril, Yvette Guilbert).
Külön részt alkotnak a színházzal összefüggő művek: plakátok-és szereposztások, valamint a színpadi - és nézőtéri jelentek.Önálló egységet alkotnak a nyilvános házak, középpontban a múzeum egyetlen olajképével - Ezek a hölgyek az ebédlőbennel.
Külön csoportba kerültek a kottacímlapok illetve a lóverseny témáját bemutató lapok. A kiállítás utolsó része a Szépművészeti Múzeum Lautrec-kollekciójának születését illusztrálja.