Adjuk meg, ami a császáré, ismerjük el az eredményeket! A második Orbán-kormány valóban megállította a magyar államadósság növekedését. Ez eredmény a megelőző időszak teljesítményéhez képest, a kétezres évek első évtizedében (az első fideszes és két szocialista vezetésű kormány regnálása alatt), ugyanis folyamatosan nőtt az adósság a GDP 53 százalékáról a 80 százalékos szint környékére. Vagyis sikerült fölemészteni a Bokros-csomag sok szenvedéssel kiizzadt eredményeit.
Az tehát hazugság, hogy most csökkenne a ráta, az elmúlt négy évben a bizonyos 80 százalékos érték körül mozgott. Annak ellenére (vagy azzal együtt?), hogy elkonfliskálták a magánnyugdíjpénzeket, hogy olyan megszorításokat vezettek be, ami ellen még a nyolcvanas évek szociálisan érzéketlen IMF-szakértői is fellépnének, és hogy a teljesen kiszámíthatatlan gazdaságpolitikával, az ágazati és egyedi adókkal fölbe taposták a beruházási- és befektetési kedvet. A legnagyobb baj ez utóbbi.
Amikor még az előző évezred utolsó évtizedében arról volt szó, hogy ki kellene nőni az adósságterhet, mindenki arra gondolt, hogy a GDP növelésével lehetséges ez. A szóban forgó mutató egy tört, a számlálóban az adósság értéke. Azt nehéz csökkenteni: A kormány baromi büszke arra, hogy három százalék alatt tartja a hiányt, azaz, hogy a számláló - nem csökken, hanem - csak kicsit nő!
Megoldást tehát csak a nevező növekedése jelenthetne, e téren viszont nagyon rosszul állunk. A német GDP-növekedés automatikusan húzza kicsit a miénket, de ha érdemi bővülést akarunk (a most zárult ciklus teljesítménye átlagosan évi fél százalék), a magángazdaság beruházásaira lenne szükség. Külföldi multiéra és magyar kisvállalkozóéra egyaránt.
És ebben nagyon rosszul állunk. Hiába adott át a kampányban Orbán Viktor mindent a félkész Várkert bazártól az egyéni üzemen keresztül a Kosztolányi-szoborig, a kevés most beérő valódi beruházásról még sok évvel ezelőtt hoztak döntést. A jegybank hiába tukmálja olcsó hitelét, az alig fogy. A vállalkozók ugyanis nem bővítenek, ha nem bővül a piacuk. Kiszámítható, befektetésbarát gazdaságpolitika nélkül nem is fog.