Egyre nagyobb a különbség az önkormányzati közszolgáltatási cégek - vízközmű, a csatorna, a kéményseprési, a hulladékkezelő, a temetkezési, illetve a távhő szolgáltatók - tényleges kiadásai és a számukra központilag előírt tarifákkal elért bevételek között. Ezért legfeljebb másfél évig tartható fenn az önkormányzati cégek jelenlegi bevételi és kiadási finanszírozási rendszere, amennyiben az önkormányzatok nem módosítják cégeik struktúráját.
A szolgáltatási díjak egyre kevésbé fedezik a költségeket, ez pedig a veszteségek felhalmozódásához vezet - nyilatkozta lapunknak Schmidt Jenő. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének az elnöke úgy véli, hogy a tarifák megállapítását 2-3 év múlva fokozatosan át kellene venniük a polgármesteri hivataloknak a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól (MEKH).
Jelenleg ez a szervezet határozza meg minden év szeptemberében a következő évi szolgáltatási tarifákat, ám anélkül teszi ezt, hogy a települések sajátosságait figyelembe venné. Miközben minden önkormányzati társaság más-más adottságokkal rendelkezik. Például egyes falvakból csak néhány kilométerre kell elszállítani a hulladékot, míg másutt nagyobbak a szállítási távolságok, így költségek is.
Schmidt Jenő éppen ezért nem tartja jó ötletnek a kormányzat által kialakítani tervezett nagy állami nonprofit közműszolgáltató vállalat létrehozatalát, mert a közműszektorban helyi szinten kell döntéseket hozni, nem egy országos központban. Kivétel ez alól az áram és a földgáz ágazat, ahol a díjak országos szinten is kezelhetőek - állítja.
Az elnök elmondta: az önkormányzati társaságoknak alapos költségelemzések után olyan vállalkozásokká kell átalakulniuk, amelyek önállóan, központi támogatások nélkül is megállják a helyüket. Ehhez két-három évre van szükség, s ennek költsége elérheti az évi 100 milliárd forintot. A szükséges beruházásokat pedig részben az Európai Unió fejlesztési forrásaiból is lehetne finanszírozni.
A vállalkozások működésének a reformja azonban nem halogatható, mert csak a távhőcégek támogatása tavaly mintegy 52 milliárd forintot emésztett fel, de kompenzációra szorulnak az életben maradáshoz a vízközmű társaságok, csakúgy mint a hulladékkezelő vállalkozások, vagy a többi hatósági árassá tett közüzemi szolgáltatási ágazat.
Schmidt Jenő hangsúlyozta: országos méretű finanszírozási problémáról van szó, nem helyi, vagy régiós gondról. A pénzügyi, illetve szervezeti átalakítást mintegy 300 térségi központnak számító település szolgáltató cégeinél kell végrehajtani. Ezek az önkormányzatok az adósságkonszolidáció után képesek finanszírozni a gazdasági társaságaik működtetését, de ők sem úszhatják meg a jelentős átalakítást.
Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének az elnöke szintén úgy látja: a településeknek egyre nagyobb gondot okoz, hogy a valós költségek növekedését nem jeleníthetik meg a közszolgáltatást végző cégeik díjszabásában. A tarifakorlátozás a Gödöllőt és térségét, összesen 106 települést ellátó hulladékkezelő cég esetében például eddig 400-500 millió forint veszteség felhalmozódását idézte elő. A társaság már nem képes kifizetni a szemétlerakók által beszdett tonnánként hatezer forint úgynevezett lerakási járulékot sem. Arról nem is beszélve, hogy az önkormányzati hulladék kezelők jelentős hányada továbbra sem tud tartalékot képezni a majdani rekultivációs költségekre, illetve az amortizációs kiadásokra, például az elavuló szemétszállító járművek cseréjére sem.
Az árképzési rendszer a jelenlegi formájában nem fenntartható, pontosabban csak akkor, ha az állam, az önkormányzat, vagy valaki más folyamatosan pótolja a hulladékkezelő társulások veszteségeit - jegyezte meg Gödöllő polgármestere. Idén például a kormány 1,5 milliárd forintot különített el a bajba jutott önkormányzati szemétszállító vállalatok kisegítésére. Ezzel szemben a támogatási igény eléri a 16-18 milliárd forintot, vagyis a rendelkezésre álló keret a több mint tízszeresére lenne szükségük a helyhatóságoknak, hogy a szemétszállító vállalkozásaik működése biztonságos, fenntartható legyen és megfeleljenek az Európai Unióval kötött támogatási szerződési feltételeknek is.
Gémesi György szerint is a legjobb megoldás az lenne, ha települések - amelyek többsége eddig is nonprofit jelleggel működtette a szolgáltató cégeit - maguk határozhatnák meg a szemétszállítási tarifákat, a helyi adottságok figyelembe vételével. Így lenne lehetőség arra, hogy a cégek a kormányzati szándéknak megfelelően nonprofit alapon, de fenntartható módon működjenek.
Hiányosságok víziközmű társaságoknál
Bőven talált szabálytalanságokat az Állami Számvevőszék (ÁSZ) öt regionális víziközmű társaság 2010 és 2012 közötti működésének és vagyongazdálkodásának vizsgálata során. Az ÁSZ javaslatait elküldte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV), valamint a víziközmű társaságok vezérigazgatóinak, s ezek alapján 30 napon belül intézkedési tervet vár tőlük.
Az ÁSZ honlapján olvasható tájékoztatás szerint a számvevőszék az állami tulajdonban lévő közszolgáltató társaságok ellenőrzése keretében értékelte a Duna Menti, a Dunántúli, az Északdunántúli és Északmagyarországi, valamint a Tiszamenti Regionális Vízmű működésének szabályszerűségét. Az ÁSZ mind az öt jelentésében megállapította, hogy a több mint másfél évtizede megkötött vagyonkezelési szerződések nem biztosították teljes körűen a szabályszerű gazdálkodási környezetet, azokat ugyanis 1998 óta nem módosították.
A vízművek éves üzleti terveiben szerepeltek ugyan a tervezett beruházások, a döntést megalapozó számítások, részletes adatok azonban nem. A vízművek a jogszabályi előírás ellenére, egy kivétellel, nem kérték meg a beruházásokhoz az MNV írásos engedélyét, és azok végrehajtásáról sem tájékoztatták a vagyonkezelőt.
Az ellenőrzések feltárták azt is, hogy az MNV beruházások és felújítások elszámolására vonatkozó szabályait az ellenőrzött vízművek szabályozási rendszerükbe nem, vagy csak késve építették be. Jellemző hibákat találtak a számvevők a belső ellenőrzés, a számviteli törvény előírásai, a selejtezési és leltározási szabályok betartásában is. Az ÁSZ álláspontja szerint a vagyongazdálkodás, azaz a vagyon nyilvántartása, pótlása alapjaiban határozza meg a közszolgáltatások hosszú távú fenntarthatóságát.
