A slam elterjedése az utóbbi idők kevés jó híre közé tartozik. Szabadszájú, éles hangú versek, amelyek alapvetően közönség előtt hangzanak el, a publikum hangos tetszésnyilvánítása, vagy néha nemtetszés-nyilvánítása közepette. Aki olyan szerencsés, hogy járt már szlemmelő versenyen például, az tudja, a költészet él. Ráadásul, a közönség nagy része éppen abból a huszonéves korosztályból kerül ki, amelyet az amúgy könyvet a legritkább esetben a kezükbe vevő „felnőttek” szeretnek műveletlennek tartani.
A slam ma menő. Ezért aztán a Red Bull a forradalom ünnepén (tudod, sajtószabadság!) Pilvakker néven idén is szervezni óhajt egy megemlékezést, odahívva néhány slammelőt, aki ugye vonzza az ifjúságot.(Szárnyakat ad!) Aztán valamelyik nagyokos rádöbbent, hogy jaj mi lesz, ha valami kritikus dolog is elhangzik. A slam szó egyik eredeti jelentése amúgy „keményen bírál” – szóval, ez esélyes. Jön a kérés, üzleti okokból, ezt se tessenek mondani, meg azt se. Nem olyan világ ez, ahol a nevünket adhatjuk egy kis tiszteletlenséghez, kritikához, gúnyról nem is beszélve. (Hogy akkor miért nem gregorián estet szerveznek, azt mondjuk nem értem).
A szlemmer viszont nem alkuszik, természetesen e műfaj sztárjai – mert a maguk helyén teljességgel azok – visszaléptek. Valóban bután venné ki magát, ha éppen március 15-én hagynák magukat cenzúrázni.
„Talpra, Petőfi! Sírodat rázom:
szólj még egyszer a Szabadságról!” (Utassy József)
Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!
