Letértünk a főútról
Az új hatalom a hitvallás erejével rugaszkodott neki Magyarország átalakításának. Lendületes munkával eltöltött három év következett, lázas törvényhozással, gombnyomásra épült a Rendszer. Több dolog azonban nem stimmelt, az Európai Parlament (EP) kénytelen volt 2013. július 3-án állásfoglalásban kinyilvánítani, hogy Magyarország letért a főútról. A budapesti parlament törvényeit elemző Tavares-jelentés alapján az uniós képviselők többsége megnyomta a vészcsengőt. Arra a következtetésre jutottak, hogy a magyarországi alkotmányos és jogszabályi keretek rövid időn belüli rendszerszintű módosítása, azok általános trendje és tartalma összeegyeztethetetlen az Európai Unió szerződésekben rögzített elveivel és értékeivel.
Brüsszel számos területen bírálat tárgyává tette a magyar kormány lépéseit az Alaptörvénytől kezdve a sarkalatos törvények széles körű alkalmazásán át a gyorsított jogalkotási eljárásokig és az egyéni képviselői indítványokig. Az Európai Unió kritikáját a média átvette az egész világon, aminek hatására Budapest néhány ponton engedett, korrigálta a leginkább vitatott jogszabályokat. A kormány azonban nem csinál titkot abból, hogy nem az uniós szerződésesek maradéktalan betartását, hanem a NER különutas politikájának védelmét tartja legfőbb céljának.
A magyarországi helyzet nemcsak Európa hatalmi központjaiban okoz fejtörést, hanem a magyar emberek körében is feszültséget keltenek a demokratikus jogállam körüli viták, a gazdaság, a társadalom és a kultúra szinte minden területét érintő, hatalmi eszközökkel kierőszakolt változások. Noha az intézkedéseknek sok ember kárvallottja, jelentősek az érdeksérelmek, átláthatatlanok a folyamatok, a kormány tevékenysége nem ütközik elementáris lakossági ellenállásba. Sőt, a közvélemény jelentős része támogatja a kormánypártokat. Felvetődik a kérdés, hogy milyen gyökerekből táplálkozik az új rendszer és mivel magyarázható - a stagnáló gazdasági- és a romló szociális helyzet ellenére - a lakossági elfogadottsága?
Posztállami kísérlet
A kérdésre sokan keresik a választ. Egyes szerzők posztkommunista maffiaállamnak ábrázolják az Alaptörvény talapzatára helyezett Magyarországot. Ez a megközelítés plasztikus képet rajzol a rendszer működéséről, módszereiről, de a rezsim elfogadottságára nem ad választ. Ha a magyar kormány Brüsszel elleni "függetlenségi harcát" érteni akarjuk, akkor egy kicsit tágabb történelmi dimenzióba kell helyezni a visszaszerzett önrendelkezési joggal és képességgel "villogó" budapesti politikát. Lewis H. Morgan Az ősi társadalom (1877) című munkájában* alkotta meg a katonai demokrácia fogalmát**. Evolúciós fejlődési elmélete szerint a katonai demokrácia átmeneti állapot az őstársadalom és a több fázison át kialakuló állam között. Alapvetően tehát egy pszeudoállami formációt*** jelöl a fogalom. Ilyen átmeneti kornak tekinthető a magyar történelemben a 830-as évektől az ezredfordulóig, a magyar állam létrejöttéig tartó időszak, amely egyébként egyezést mutat hasonló fejlődési szakaszon átment népek (szkíták, germánok, vikingek, normannok) társadalmával.
A katonai demokráciák ismérveiről szóló írásokban sok aktuális jelentéssel bíró, a mai viszonyainkat is jellemző megállapítás található. Többek között az olvasható a szakirodalomban, hogy ilyen átmeneti korszakokban jellemző a nagy vagyoni egyenlőtlenségek keletkezése, a magántulajdon térnyerése, a szegények és gazdagok közötti ellentétek felerősödése, a személyes hatalom kiemelkedése, a függő viszonyok (szolgaság) kialakulása. Elgondolkodtatók azok a megjegyzések is, miszerint ilyen "történeti határon" lévő társadalmakban a hatalom elválik a demokratikus alapjaitól és közösség fölött álló hatalom keletkezik, amely örökletességre törekszik. A vezető rétegek számára az adó, a sarc válik a meggazdagodás forrásává, amelynek egyik formája, miként a X. századi kalandozó magyarok esetében is volt: a zsákmányszerzés. Csak állandó hadviseléssel és rabló akciókkal lehet a társadalmat összetartani, ahogy egy szerző írja: a rablás céllá válik.
Úgy véljük, hogy a NER egy történeti határon kialakult kormányzati rendszer. A katonai demokrácia fogalma nemcsak pszeudóállami keretekben, hanem posztállami viszonyok között is értelmezhető. A NER a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozását követően, az állami szuverenitás egy részének átruházása nyomán megritkult közhatalmi térben jött létre. Kísérlet a szuverenitás-deficit ellensúlyozására egy olyan fejlődési szakaszban, amely a nemzetállam önkéntes feladásától az európai integráció megerősödéséig tarthat. Azt állítjuk tehát, hogy az 1990-2010 közötti viszonyok rendszerszintű átalakítása, amit az EP kifogásol, egy posztállami kísérlet, ami a történelmi magyar állam kialakulása előtti fejlődés sajátos inverze, a katonai demokrácia szaktudományokban kidolgozott fogalmával jellemezhető hatalmi és kormányzati rendszer. A "második rendszerváltás" megvalósult formája.
A régi időkhöz tapadt "katonai" jelzőt felcserélhetjük a korunkhoz jobban illő kifejezéssel, beszéljünk egyszerűen csak hadi- vagy hadviselő demokráciáról. Tekintsük a NER nyilatkozatot hadüzenetnek, a kormányzást hadvezetésnek, az Európai Uniót hadszíntérnek, az uniós szerveket és a hazai ellenzéket leküzdendő akadálynak. Ha így járunk el, máris jobban eligazodunk a miniszterelnök háborús retorikájában. Jobban megértjük, hogy mi célt szolgálnak a militáris jelenségek: a TEK, a palotaőrség, az országgyűlési őrség létrehozása, az önkéntesek toborzása és a katonai hagyományápolás felvirágzása. Jelentést kap az utolsó birodalmi hadúr, Horthy Miklós ellentengernagy kultusza. Helyére kerül a Hősök terén tartott beszéd katonai statisztériája.
Zsákmányszerzés
Az elmúlt négy évben kiépített hadviselő demokrácia a maga képére igyekszik formálni az egész társadalmat. Alapvető struktúrája - a klasszikus időknek megfelelően - a vezér, a főnökök tanácsa és a népgyűlés hármas egysége. A vezér szerepének kiemelkedése magyarázza az ország egészét átfogó centralizációs folyamatot. Minden egy kézben fut össze, a vezér kompetenciája semmilyen kérdésben sem vitatható. A fővezért a seregvezérek tanácsai (pártelnökség, kormány) és a "kíséret" (szóvivők, megbízottak) segítik a (verbális) háborúskodásban. Az irányítás, parancshirdetés fóruma az országgyűlés, ahol véleményt mondhat (morgolódhat) a politikai ellenzék, de beleszólása nincs a hadi gépezet működésébe. A demokratikus jelleget hivatottak erősíteni a familiárisok körének tartott szertartások, a tömeggyűlések és a híveknek szervezett békemenetek.
Az új rendszer számára, az EU megkerülhetetlensége miatt, az állam területi és tulajdoni elveinek érvényesítése jelenti a legnagyobb kihívást. Magatartása pragmatikus: az előnyöket elfogadja, a hátrányokat elutasítja. Energikusan szervezi az EU források megszerzését és irányított elosztását, ugyanakkor a piaci verseny korlátozásával, monopolhelyzetek kialakításával kedvez a klientúrának. Együttműködés helyett ellencsapásokra mozgósítja hivatalait. Élteti az értékteremtő munkát, kárhoztatja a spekulációt, gazdaságpolitikai törekvése a javak cseréjének elősegítése helyett azok el- és kisajátítására irányul. Állandó harcban áll a külső és belső zsákmány megszerzéséért. Erre szüksége is van, mert csak így tudja jutalmazni híveit, finanszírozni a támogatók széles körét.
A zsákmányszerzés változatos formákban történik: ha kell, barbár módon rátámad gazdasági szektorokra és vállalkozásokra, különadókra kényszeríti őket vagy korlátozza piaci mozgásukat. Más esetekben gondosan előkészített "portyázásokkal" megsarcolja a polgárok és az intézmények tartalékait, visszaveszi a korábban szerzett jogokat és pozíciókat. Állandó támogatók szerzése céljából egyes társadalmi csoportok között átcsoportosít bérjövedelmeket és szociális ellátásokat. A különféle sarcokat előszeretettel nevezi igazságtételnek, rendrakásnak, kárpótlásnak, bár az intézkedéseknek esetenként nincs más értelme, mint állandó mozgásban tartani a hadra fogott társadalmat. Jellemzően az érintettek megkérdezése nélkül, megtévesztések, fenyegetések alkalmazásával intézkedik. A földek, a trafikok, szerencsejátékok és takarékszövetkezetek körüli botrányos ügyek szemléletesen mutatják a rendszer természetét.
Az ország polgárai a zsákmányszerző kormányzati hadműveleteknek egyszer károsultjai, máskor kedvezményezettjei, ami széles körben csökkenti a morális fenntartásokat. Végül mindenki szem lesz a láncban és sokan elhiszik a sikerpropagandát, hogy nekik pozitív egyenleget biztosít a hadviselő kormányzat. Értük harcol, nem ellenük. Kialakul egy olyan közérzet, hogy a központi és helyi hatalom által szétosztott zsákmányok révén könnyebb megélni, vagyonosodni, csak jókor, jó helyen kell állni. Így a "rablás" megbecsült tevékenységgé válik, a békés munka, a tisztességes üzleti magatartás pedig leminősíti a polgárt. A prédán való osztozkodás közös titka elsimítja egyes közösségeken belüli ellentéteket, perifériára szorítja az elégedetlenkedőket.
Harcosok ideje
A katonai demokrácia posztállami formájában a harc döntően politikai-jogi terepen, szimbolikus és verbális eszközökkel zajlik. A hatalom célja és eszköze a kommunikáció, amely jellegzetesen militáris. Elemi témája a sérelem, mindig védeni kell valamit, ami indokolja az állandó harci készültséget. Az Európai Unió ebben a kontextusban gyarmatosítja hazánkat, alávet bennünket, a nemzetközi tőke pedig extraprofitot csinál, kiviszi a pénzünket, elnyomja a hazai vállalkozókat. A politika a sérelmek sokaságát tartja napirenden: visszatérő téma Trianon, a kulákok és a papok üldözése, a megtorlások. Sérelmeket okoznak a romák, a homoszexuálisok, a bevándorlók és mások.
A kommunikáció másik jellegzetessége az álcázás, a megtévesztés, a szavak ellentétes értelmű használata. Már az is meghökkentő, hogy a NER "Legyen béke, szabadság és egyetértés" címmel jelent meg, holott éppen a harc, a korlátozott szabadság és a megosztás dekrétuma. Ezen a nyelven a megsegítés lopást jelent, a békemenet harci masírozást, a siker pedig megszorítást. A hazudozás tendenciózus és nyelvpolitikai szempontból programozott. A kormányzat fő törekvése, hogy a határon kívülre helyezze az ellentmondásokat, így válik démonikus ellenséggé a brüsszeli bürokrácia és a nemzetközi baloldal.
Magyarországon a kulturális gyökerek is hozzájárulnak a harci jelmezben fellépő hatalom támogatásához. A magyar kultúra mélyrétegeiben két társadalmi csoport, a fegyveres vitézek, harcosok (miles) és a békés földművelők értékei, normái halmozódtak fel. A harcos néprétegek nemcsak a kalandozások idején, hanem a török uralom alatti portyázásokban, a kuruc időkben, valamint a két háború közötti militáris mozgalmakban is jelentős szerephez jutottak. Ezekre a hagyományokra tudatosan épít a "szabadságharcos" politika. Szívesen használja régebbi korok szimbólumait. Arról persze kevés szó esik, hogy a kalandozások a Lech mezején, a harcok a Don-kanyarnál értek véget.
Egyébként a kormányzó párton belül is felismerik a rendszer jellemző vonását. A szekszárdi trafikmutyit feltáró fideszes önkormányzati képviselő mondta: "azt gondoltam, indokolt egy olyan politikai irányítás, amely mutat katonai vonásokat, de abban bíztam, hogy ez nem tart örökké". (Népszabadság 2013. június 9.) Megerősíthetjük a pártját azóta elhagyó urat: a hadviselő demokrácia átmeneti állapot, a NER konszolidációja ugyanis nem lehetséges. A katonai demokráciát újra polgári demokrácia váltja fel.
Irodalom:
* Lewis H. Morgan: Az ősi társadalom. Bp. 1961.
** Kristó Gyula: Levedi törzsszövetségétől Szent István államáig. Bp. 1980.
*** Szilágyi Péter: A katonai demokrácia pszeudoállama. Rubicon, 1997/8.sz.
