100 éve született Bálint Endre, 30 éve volt utoljára átfogó kiállítása a magyar művészettörténet egyik legtitokzatosabb művészének. A február 1-től május 11-ig a Magyar Nemzeti Galériában látható, A nyolcadik templom című tárlaton nemcsak az ismert alkotásokkal, hanem eddig magángyűjteményekben rejtőzködő művekkel is találkozhat a nagyközönség.
A tárlat kurátora, Kolozsváry Marianna egészen régi és meghitt viszonyban van a művésszel, hiszen a festő alkotásai között nőtt fel, lévén édesapja, Kolozsváry Ernő volt Bálint Endre egyik legnagyobb gyűjtője. Évtizedek óta él a fejemben egy Bálint Endre kép, amely most végre a közönség számára is megismerhető lesz.
Személyes, és roppant gazdag kiállítás született. A korai képekre jelelemző arany, majd a párizsi korszakot idéző zöld, és az utolsó évek világához illeszkedő sötétszürke háttér előtt láthatóak a munkák, melyeket a szellemes installációnak köszönhetően egy labirintusban járva fedezhetünk fel. Ez a labirintus Kolozsváry szerint a művész nehézségekkel teli életútját is jelképezi.
Felbukkan egy helyütt annak a parányi padlásszobának a rekonstrukciója is, ahol legfontosabb műveit alkotta, a rádióból francia sanzonok szólnak, még a művész kedvenc sapkája is látható, a sok-sok festmény mellett. Bálint művelt, a kulturális életre nagy befolyással rendelkező családban született száz évvel ezelőtt.
Édesapja a Nyugat és a Népszava kritikusa, Bálint Aladár volt, édesanyja révén pedig Osváth Ernővel a Nyugat szerkesztőjével is rokonságban állt. Ám apja 1924-es halálával egyik napról a másikra véget ér a boldog gyermekkor, anyjának állást kell vállalni, ő árvaházba kerül, ahol nélkülözés, megaláztatás lett az osztályrésze.
Megbetegszik, de menekül is a betegségbe - hangsúlyozza a kurátor. Bálint, bár rajziskolát végez, de nem akar festő lenni. Még Párizsban sem. Koldusszegényen bolyong a városban, s amikor épp felemel egy eldobott csikket a földről, hirtelen a kirakatban Braque, Matisse, Picasso metszeteit látja, akkor dönti el, ő is festő lesz. Idehaza, Vaszary iskolájában ismerkedik meg Vajda Lajossal, Ámos Imrével, Anna Margittal, akik nagy személyes és művészi hatással vannak rá.
A kiállításon az ihlető francia és magyar művészek egy-egy alkotása helyezi kontextusba Bálint korai munkáit. Nem marad belőlük sok. A háború után egy üres házmesterlakásban összegyűrve, összetörve talál rájuk. Annyira elkeseredik ettől, az örök elégedetlen festő, hogy egy depressziós pillanatában megsemmisíti valamennyit.
A háború után szinte természetes, hogy a szabad szellemű, a legkorszerűbb tendenciák jegyében működő Európai iskolához csatlakozik. Még egy budai villát is kap alkotó közösségük az államtól. De hamar vége szabad a szabadságnak. A házat elveszik, az irányzatot betiltják, s következik a szörnyen zsúfolt, emberi létezésre alig alkalmas Rottenbiller utca lakás. És a nyomor élete állandó társa.
A Bábszínházba kerül, megismerkedik Bródy Verával, Ország Lilivel. A forradalom után menekülni kényszerül, hat évet él Párizsban. A magyar kolónia segíti ugyan, de nem arat sikert. Franciául nem tud, s nem akar megfelelni semmiféle klisének, izmusnak, irányzatnak, gyűjtői igénynek.
Egy jelentős megbízást mégis szereznek számára, a híressé vált Biblia-illusztrációval annyi pénzt keres, hogy utazásra is telik. Különösen Katalónia művészete nyűgözi le, a kiállításon látható az a középkori festett gerenda, illetve egy részben elpusztult freskó, mely számos művének ihletője lett.
Párizsban, honvágytól és magánytól gyötörten alkotja meg élete főműveit. Amikor hazatér, és Kassáknak megmutatja őket, a mester csak annyit mond: Bálint, maga már akár meg is halhat. Minden műtárggyá válik a keze alatt, az alkotóház felszedett ócska parkettájára kalózjeleneteket fest, de van, hogy egy kihajított vécédeszkára, félig korhadt szentendrei kerítés lécre dolgozik.
A hetvenes években készülnek nagy összegző művei. Később már asztmája miatt nem festhet, mert nem bírja a terpentin szagát. Ekkor kollázsokat készít, amikhez sok esetben saját képeinek fotóit is felhasználja.
A kiállítás legutolsó alkotása, a kiállítás címadó darabja, a Szentendre nyolcadik temploma című alkotás. Szentendrén - ahová a művész erősen kötődött - hét templom van, ez az oltár, a nyolcadik, a művészet, pontosabban Bálint művészetének temploma. Egy-egy kockája egy-egy életszakaszát jelképezi - magyarázza a kurátor.
A kiállításhoz egy új, átfogó kutatásokon alapuló monográfia készül, eddig soha nem publikált dokumentumok, fotók, életrajzi adatok, emlékezések, és eddig nem reprodukált művek sorával.