atomerőmű;LMP;Paks;bővítés;

- Paksi erőmű - Az LMP az államfőhöz fordul a bővítés miatt

Az LMP arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy még a parlament tavaszi ülésszakának kezdete előtt fogadja a párt képviselőit, akik a paksi bővítés ügyében szeretnék ismertetni javaslataikat - közölte a Lehet Más a Politika két társelnöke.

Szél Bernadett és Schiffer András közleményükben úgy fogalmaztak, hogy a kormány a héten anélkül kötötte meg a megállapodást Oroszországgal a paksi erőmű bővítéséről és egy 3000 milliárd forintos kötelezettségvállalásról, hogy a döntésbe a magyar lakosságnak beleszólást biztosított volna. A kedden bejelentett megállapodás amellett, hogy "mintegy száz évre kényszerpályára helyezi" Magyarország energiastratégiáját, egy olyan kötelezettségvállalást is tartalmaz Oroszország felé, amely jelentős mértékben csökkentheti hazánk mozgásterét a nemzetközi erőtérben, így súlyos kül- és biztonságpolitikai kérdéseket vet fel - jelentették ki.

Az ellenzéki képviselők azt írták, az alaptörvény szerint a köztársasági elnök feladata, hogy a nemzet egységét megtestesítse, és őrködjön az államszervezet demokratikus működése felett, az LMP szerint a bővítésről szóló megállapodás tartalma és körülményei pedig mindkét jogkört érintik. Ezért arra kérik Áder Jánost, hogy még a tavaszi parlamenti ülésszak kezdete előtt fogadja őket hivatalában és biztosítson lehetőséget arra, hogy javaslataikat ismertessék vele. Emellett tájékoztatást kérnek az államfőtől saját, tervezett lépéseiről is - zárul a szöveg.

A nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről született megállapodás kedden Magyarország és Oroszország között, amelynek keretében egyezséget írtak alá két új paksi erőművi blokk építéséről. A két új erőműblokkot az orosz Roszatom állami konszern építi, a 10-12 milliárd eurós, tender nélküli beruházáshoz Oroszország államközi hitelt biztosít, amelynek futamideje 30 év.

Budapest mai városvezetése nem nézi jó szemmel, ha a szegényeken valaki segíteni akar. Több ételosztás hiúsult meg ugyanis amiatt, hogy a város nem adott ki közterület-használati engedélyt - olvasható az MSZP közleményében.