Szíria vált az Arab Tavasz gerjesztette forradalmak legvéresebbikévé. Két és fél év alatt több mint százezren vesztették életüket, s legalább kétmillióan kényszerültek otthonuk elhagyására.
A polgárháború vallási, etnikai összecsapásokhoz vezetett: síiták harcolnak szunnitákkal, a mérsékelt ellenzék iszlamistákkal, kurdokkal s más nemzetek fiaival. A megosztottság drámai mértékűvé vált.
Lahdar Brahimi, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottja kapta azt a feladatot, hogy minél több felet nyerjen meg a november végére tervezett, Genf-2 nevű békekonferencián való részvételre.
Tegnap ezért Damaszkuszban tárgyalt. Ám egyre nagyobb az esélye annak, hogy kudarcba fulladt az Egyesült Államok és Oroszország által rendezendő konferencia.
Tizenkilenc felkelő szervezet utasította vissza, hogy részt vegyen a megbeszélés-sorozaton, amíg annak nem célja Bassár el-Aszad elnök eltávolítása. Ráadásul ellenzéki társaikat is azzal fenyegetik, ha jelen lesznek az eseményen, hazaárulás miatt lépnek fel velük szemben.
A szíriai vezetés eközben múlt héten határidőre átadta programtervét a vegyi arzenál megsemmisítésére. A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) a damaszkuszi terv, valamint a helyi látogatások alapján dolgozza ki november 15-ig a leszerelési menetrendet.
Úgy tűnik, míg a párbeszédre tett kísérletek akadoznak, addig a vegyi fegyverek megsemmisítése olajozottan zajlik.
Szíriában azonban nagyon rögösnek ígérkezik a békéhez, a demokráciához vezető út. Az Arab Tavasz országainak példája pedig azt mutatja, egy diktátor bukása még nem jelent garanciát a demokratikus átmenetre.
Tunézia volt a tavaszi forradalmak első állomása, ahol Zine el-Abidine ben Ali elnök időben megérezte vesztét, s Szaúd-Arábiába menekült. Távollétében ítélték 35 év börtönbüntetésre kábítószer- és fegyverkereskedelem vádjával, míg pénzmosás miatt 66 millió dollárt kellene fizetnie. Arra azonban vajmi kis esély van, hogy a döntést valaha is végrehajtják.
Az első demokratikus választásokon az iszlamisták győzedelmeskedtek, a mérsékelt en-Nahda párt két világi tömörüléssel lépett koalícióra, s alakított kormányt.
Azonban népszerűségük hamar megindult lefelé a lejtőn, miután az életszínvonal emelésére tett ígéretük üres szólam maradt. Az egyébként magas munkanélküliségi rátát is alig sikerült csökkenteniük.
Az utolsó cseppet a pohárban végül egy ellenzéki képviselő meggyilkolása jelentette idén júliusban. Tömegtüntetések törtek ki, amelyek az eddig példaértékű demokratikus átmenetet kudarccal fenyegették.
Pénteken azonban végre megkezdődtek a három hetesre tervezett tárgyalások az iszlamisták és az ellenzék között, melynek végén a kormány lemond, s szakértői kabinet vezeti Tunéziát az új választásokig. A párbeszéd célja ezen felül a választás időpontjának kitűzése, választási bizottság felállítása, és új alkotmány elfogadása, amely ben Ali elűzése óta várat magára.
Hasonló forgatókönyv alapján zajlottak az események Egyiptomban, ahol viszont a megbuktatott Hoszni Mubarak elnököt rács mögé juttatták, fiaival, belügyminiszterével, s számos magas rangú rendőrparancsnokkal egyetemben. Azzal vádolták őket, hogy szerepük volt a rendszerellenes tüntetők meggyilkolásában. (A jelenlegi állás szerint kétséges, elítélik-e őket.)
A forradalmat követő választásokon győztes iszlamisták, és tavaly megválasztott elnökük, Mohammed Morszi nem aratott osztatlan sikert, az elégedetlenség - ahogy Tunéziában - Kairóban is megmozdulásokhoz vezetett.
Az izraeli békemegállapodás óta amerikai támogatást élvező, befolyásos hadsereg végül július 3-án megelégelte a bizonytalan helyzetet, s lényegében katonai puccsal eltávolította posztjáról Morszit. Mozgalma, a Muzulmán Testvériség vezetőit letartóztatták, majd közel két éves szünet után ismét betiltották a szervezetet.
A tüntetéseknek azonban nem tudtak véget vetni. Pénteken ismét a Testvériség több ezer tagja vonult utcára, a rendőrség könnygázzal oszlatta a tömeget Egyiptom-szerte. Az iszlamisták azt ígérték, ez csak a kezdete az egy hétig tartó megmozdulás-sorozatnak, melyek Morszi november 4-én kezdődő peréig tartanak majd.
Hogy a jövő év elejére tervezett parlamenti- és elnökválasztás végre békét végre hoz-e, erőteljesen kétséges. Az államfői tisztségre a legesélyesebbnek a hadsereg fejét, a vezérkari főnököt, Abdel Fattah al-Sziszit, Egyiptom jelenlegi "erős emberét" tartják.
Amennyiben valóban indul és nyer, visszatérne a régi rend, amikor tiszt irányította az észak-afrikai országot.
Líbiában mindmáig érezteti hatását a két éve lezajlott forradalom, amelynek során Moamer el-Kadhafi forradalmi vezetőt is meggyilkolták 2011. októberében.
Rendkívül ingatag a belpolitikai helyzet, a tavalyi választásokon győztes liberális párt miniszterelnökét, Ali Zeidánt október 10-én szállodai szobájából vitték el fegyveresek, majd szabadította ki pár óra múlva egy másik csoport.
A felkelés óta még mindig több százezer milícia ténykedik az országban a hadseregtől függetlenül. Jól mutatja a közbiztonsági helyzetet, hogy Ali Zeidan kormányfő elrablásához sem a hivatalos rendőrségnek, sem a formálódó katonaságnak nem volt köze.
A fegyveres szervezetek pedig állami pénzből, a helyi politikai vezetőknek engedelmeskedve ténykednek: gyakoriak így az egymás közti harcok, a diplomáciai képviseletek elleni támadások. Vélhetően a miniszterelnök elhurcolását is politikai ellenfelei "rendelték meg".
A helyzet enyhítésére Líbiába szakértői csoportot küldött a NATO. Tagjai segítik majd az országban ténykedő nemzetközi szervezetek munkáját.
Az észak-atlanti szövetség reméli, a biztonsági helyzet javulása során egyre kevesebb bevándorló választja úti célként az Európai Uniót. Sok menekült lelte halálát a Földközi-tengerben.
