A szikár számok akár igazolhatnák is a föltételezést. Laurent Lopez, a szélsőjobboldal embere csaknem 54,5 százalék szavazatot szerzett a mérsékelt konzervatívnak tartott UMP hölgye előtt, aki 46,5 százalékkal szorult mögé. A különbség nem látszik egetverőnek, de a volt ökölvívó, (ez Lopez) számszerűen 5 031 voksot kapott, annyit, amennyi eddig itt még soha nem jutott lepenista politikusnak. Marine Le Pen, a Nemzeti Front jelenlegi elnöke, tavaly ennél jó félezerrel kevesebbet szerzett.
Ebből is vonják le az ijesztőnek látszó tanulságot. Ugyanakkor az eredmény közlése után a Le Monde címoldalán, vezető eseményként mégsem ezt közölte, hanem az IPSOS közvélemény kutató jelentését arról, hogy a franciák 72 százaléka (!) szerint az ország polgárai túl adóztatottak. Nyolcvan százalékuk véli úgy, hogy ennek ellenére a fiskális rendszer se nem igazságos, se nem hatékony, mert az államadósság semmivel sem csökken. A válaszolóknak több mint a háromnegyede vallja, hogy ez az állapot pártoktól független, húsz éve tart már, akár jobboldali, akár baloldali erő van kormányon.
A címoldalon közléssel az újság nem lebecsülni akarta a Nemzeti Front sikerét, csupán rámutatni arra, akadnak ennél fontosabbak is francia földön és az ország társadalmában. Hátrébb pedig kurtább terjedelemben írta immár kommentárként, hogy a Nemzeti Front legfőbb törekvése a sikert "országos szintre" emelni, bizonyítani, az első politikai erők közé került. Az igazi vesztes, az UMP elnöke, a román származású Jean-François Copé azt mondta, pártja kudarcának az oka, hogy előtte kommunista polgármester vezette a kisvárost, az eredményért az ő "katasztrofális módszerei" a felelősek. Erre az egyik helyi baloldali politikus azzal felelt, "az UMP ég a vágytól, hogy a tűzoltó szerepét a baloldallal játszathassa el, maga pedig a nemzeti azonosság, a bevándorlás megfékezőjének és a közbiztonság védelmezőjének a jelszavai mögé menekülhessen". Hivatkozik ez a nyilatkozó arra is, hogy Chatrine Delzers, a szélsőjobboldal konzervatív ellenfele alig ismert hölgy volt, mindössze fél éve tagja Sarkozy volt államfő pártjának.
Ugyancsak a Le Monde közölte Nicolas Lebourg történésznek, a szélsőjobboldal kiváló ismerőjének a nyilatkozatát. Ő úgy vélte, hogy eleve ez az eredmény volt várható, olyan vidék ez, ahol a Nemzeti Front erősen megkapaszkodott. És hozzátette, őszintén be kell ismerni, hogy a lepenisták győzelmében jelentős része volt a fiatal és csinos Marion Maréchal Le Pen tehetségének is. A hölgy a pártalapító unokája, tavaly szerzett parlamenti mandátumot, és már akkor fölfigyeltek fölkészültségére, vonzerejére.
Ennek ellenére - fűzte hozzá a historikus -, "szinte hihetetlen, hogy milyen cirkusz kísérte ezt a járási választást. Elszakadtak a valóságtól, legendát építettek föl, a Nemzeti Frontot túlméretezett "agytrösztté" léptették elő. Hamisak azok a következtetések is, hogy a jövő tavaszi országos önkormányzati választásoknak és az európai parlamenti erőpróbának a Nemzeti Front egyik főszereplője lesz. Nem futhat be Franciaország második pártjaként, mint emlegetik".
Brignoles jelentőségét az is eltúlozta, hogy esztendők óta van napirenden, két választási eredményét megsemmisítették már. A hónapok óta közölt elemzések arra is rámutattak, hogy a helyi viszonyoknak milyen szerepük volt. A járás egyik gazdasági tényezője a "vörös pofájú" munkások szerepe volt, a bauxit bányászoké, akik mindig külföldről jöttek. A múlt század húszas éveiben olaszok voltak, a közelmúltban már Észak-Afrikából érkezett arabok. A bauxitbányákat bezárták, ezrek lettek munkanélküliek, növekedett az idegengyűlölet, az unióellenesség. Akadtak hagyományos baloldali voksolók is, akik a liberális gazdaságpolitikát keményen ostorozó bírálatok miatt átpártoltak a Nemzeti Fronthoz, legutóbb pedig az egyneműek házasságkötését megengedő szocialista kormánypolitikáért.
A valóság azonban ennél is kuszább. Főként Brignoles ürügyénaz igényes francia hetilapok közöltek magvasabb tanulmányokat is, amelyek kimutatták, hogy mintegy a szélsőjobboldal helyére lépve, egész Európában terjed a populizmus. A gazdasági sanyarúság, a munkanélküliség, az idegengyűlölet, Európa-ellenesség szítja a hangulatot, a veszély tehát nem képzelt, nem is túlzott.
Bonyolít mindent, hogy a Le Pen családon belül látszólagos belharc észlelhető a pártalapító vezér, Jean-Marie Le Pen és a helyére lépett leánya, Marine között. Az öreg a hagyományos nemzedék, még az "ős szélsőjobboldaliság" figurája, szorosan kötődik a náci megszállókat kiszolgált Pétain hívőkhöz, a fasiszta eszméket eredetiségükben valló generációhoz, amely biológiailag is kihunyóban van. Leánya immár három esztendeje azon buzgólkodik, hogy ezt a képet szétzúzza, szalonképesebb erőt teremtsen. Olyat, amely úgy cselekszik, mintha teljesen szakított volna a második világháborús Vichy-i hagyományokkal.
Filoszemita nem lett ugyan, de az antiszemitizmust szavakban megtagadná, még Izraelben is barátkozással próbálkozik. Az elemzők kimutatják, hogy a látszat hamis, a Nemzeti Front ugyanolyan szélsőjobboldali maradt, mint amilyen az atyáé volt, ezért minden józan megfontolás ellenére is értékén kell becsülni, nem bagatellizálni az általa képviselt veszedelmet.
A Nemzeti Front Brignoles-i győzelme idején François Hollande államfő éppen Dél-Afrikában járt, onnan üzent haza. Azt emelte ki, hogy a szélsőjobboldali kísértés ellenszere "az eredmények kötelezettsége" lehet, szerinte ez a legalkalmasabb eszköz munkaalkalmak teremtésére, a növekedésre, a biztonságra és a szolidaritásra. Csak az von le valamit a hitvallás értékéből, hogy az elnöknek és kormányfőjének népszerűségi mutatója most éppen ismét a mélypontra szállt vissza.
