Tompított közös nyilatkozatról állapodott meg A G20, Ukrajna háborog, India komoly diplomáciai fegyvertényként ünnepel

A résztvevők közötti konszenzust Narendra Modi indiai miniszterelnök jelentette be.

Az Indiában valóságos szentként tisztelt Mahatma Gandhira emlékeztek vasárnap a G20-ak állam- és kormányfői

Elítélte az Ukrajna elleni orosz inváziót a tagállamok többsége a G20-csúcs zárónyilatkozatában

A Reuters hírügynökségnek egy meg nem nevezett német küldött azt mondta, a kedden megjelent tervezethez képest semmit sem változtattak az elemzők várakozásait is felülmúlóan kemény szövegezésen. Három diplomáciai forrás szerint a nyilatkozatot az összes tagállam – köztük Oroszország is – elfogadta.

Itt az EU-csúcs zárónyilatkozata, már az első pontja ellentmond Orbán Viktornak

A jelenlegi energia- és gazdasági válságért kizárólag Oroszországot terheli a felelősség.

EU-csúcs: zárt menekülttáborok felállításáról döntöttek

A táborokat az Unió területén belül, de önkéntes felajánlás alapján építenék fel - áll a brüsszeli csúcstalálkozón elfogadott zárónyilatkozatban, amiben szó sincs menekültkvótákról. A résztvevők megállapodtak a bevándorlók mozgásának szigorúbb ellenőrzéséről is.

Sebastian Kurz osztrák kancellár (balra) és Emmanuel Macron francia kormányfő beszélget a brüsszeli uniós csúcs nyitónapján Fotó

G7 - Nincs megállapodás a párizsi klímaegyezményről

A résztvevők értékelése szerint mindazonáltal eredményes volt a taorminai csúcstalálkozó. Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök szerint ugyanis igazi vita zajlott.

Fotók: REUTERS

Zárónyilatkozat az EU-Török csúcson - Orbán "győzelmének" ára lehet

Zárónyilatkozatban fogadták el vasárnap az uniós és a török vezetők brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozója keretében azt a közös akciótervet, amely a remények szerint kulcs lehet a menekültválság megoldásához, és felgyorsíthatja Törökország uniós csatlakozását is. A megbeszélések után a magyar kormányfő sietett elújságolni, hogy nem kell elfogadnunk - kötelező betelepítésként - "migránsokat", a menekültüggyel kapcsolatos kötelezettségvállalásban azonban Magyarországnak 18 millió euróval részt kell vennie. E hír bejelentésekor Orbán Viktor az emberiesség szót használta. Elemzők szerint figyelemreméltó az az epizód, hogy Merkel német kancellár kilenc országgal külön minicsúcsot tartott, ezen Magyarország, így Orbán Viktor nem vett részt. 

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke  és Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben az EU-török csúcstalálkozón 2015. novembe

Tudomány világfóruma - Elfogadták a zárónyilatkozatot

A Tudomány világfóruma (World Science Forum, WSF) vasárnapi záróülésén Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia, egyben a WSF Irányító Testületének elnöke ismertette a fórum zárónyilatkozatát. A dokumentum fontosságát hangsúlyozva arról beszélt, hogy annak különös jelentőséget ad a közelgő párizsi klímacsúcs.

Orbán: Oroszország komoly tényező

Óvatosságra intett Orbán Viktor miniszterelnök az oroszországi válság lehetséges következményeinek megítélését illetően; mint csütörtök késő este Brüsszelben újságíróknak elmondta, az orosz devizatartalékok és az orosz katonai képességek jelentősek, Oroszország továbbra is komoly ország, amelyet megfelelő súlyán kell kezelni.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor magyar (b), Zoran Milanovic horvát  és Miro Cerar szlovén minis

EU-csúcs: zárónyilatkozat

Megállapodás született az Európai Unió állam-, illetve kormányfői között arról, hogy sürgősen fel kell állítani az Európai Stratégia Beruházási Alapot - közölte az Európai Tanács első munkaülésének végeztével csütörtök este Donald Tusk, a testület elnöke.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang