Orbán Viktor távollétében Robert Fico fogja kérni az EU- állam- vagy kormányfőit, hogy Magyarország nélkül, újra 26 EU-tagország nevében adják ki a Ukrajnáról szóló zárónyilatkozatot az Európai Unió csütörtökön kezdődő csúcstalálkozója után – idézi az osztrák közszolgálati ORF, mit mondott a szlovák miniszterelnök tett szerdán a pozsonyi parlament egyik bizottsági ülésén.
A magyar miniszterelnök azért bízta a feladatot a szlovák kollégájára, mert az október 23-i nemzeti ünnep miatt nem tud jelen lenni az EU-s csúcstalálkozó elején, csak kora délután tartja meg a beszédét a budapesti Kossuth téren 13 órakor kezdődő hivatalos állami ünnepségen. Ezután azzal a blamázzsal a háta mögött szállhat repülőgépre Brüsszel felé, hogy Donald Trump amerikai elnök öt nap után ejtette a Vlagyimir Putyinnal tartandó budapesti béketárgyalásának az ötletét. Az orosz-ukrán háború befejezéséről fog szólni az EU-s csúcstalálkozó is, a fókuszában az Oroszország elleni 19. szankciós csomaggal. Ezt Robert Fico támogatni fogja, ha csütörtökön Brüsszelben megkapja, amit kér. Korábban a szlovák miniszterelnöknek voltak fenntartásai a 18. szankciócsomaggal szemben is, de végül lemondott a vétóról, miután biztosítékokat kapott arra az esetre, ha megugranának a földgázárak. Az Orbán-kormányhoz hasonlóan a pozsonyi Fico-kabinet is kitartana az orosz energiahordozók mellett, amihez képest az EU-s energiaügyi miniszterek hétfői megbeszélésén minősített többséggel megszavazták az orosz energiahordozók kivezetését és 2028-tól a tilalmát is.
Szlovákia is elállt a vétótól, az Európai Unió megállapodott az oroszok elleni újabb szankciós csomagrólA szlovák alkukészséggel szemben Orbán Viktor minden jel szerint meg akarja vétózni a többi között az orosz LNG vásárlásának a tilalmával életbe lépő 19. szankciós csomagot. Bár felröppentek hírek, hogy azzal puhítanák, Magyarország megkap 550 millió eurót a befagyasztott EU-s forrásokból, jelenleg úgy tűnik, csak átcsoportosításról lehet szó.
Drága az orosz LNG, az Orbán-kormány mégis vásárol belőleÁtcsoportosíthat, de nem használhat félmilliárd euró EU-s támogatást az Orbán-kormányAmi Ukrajnát illeti, a Politico által megszerzett hivatalos zárónyilatkozat-tervezet – az úgynevezett tanácsi következtetések – nem tesz említést az EU bővítéséről. Orbán Viktor a júniusi EU-csúcson már játszott egyedül a világ ellent az elfogadásával.
Ukrajna bízik a kreatív EU-s megoldásokban, hogy meg lehessen kerülni Orbán Viktor vétóját